A család és a Nemzeti Színház mély fájdalommal tudatja, hogy Garas Dezső, Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt.

Garas Dezsőt a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később történik intézkedés.


A tavalyi születésnapjára készült posztommal emlékezek meg róla.


Garas Dezső (Budapest, 1934. december 9.) a sokoldalú színművész, rendező ma 76. éves

Családjában senki sem volt színész, így tehetségének első szikrái is csak az iskolatársak szórakoztatásáig pattantak el. Ő volt az osztály bohóca. Tizenhét éves korában azonban már ennél többre vágyott. 1957-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, mi életének legboldogabb időszaka volt. (A felvételire brahiból ment el.)  A főiskola után a Nemzeti Színházhoz került, majd a Madách Színház társulati tagja lett. Dolgozott a 25. színház, majd a Mafilm munkatársává vált. 1990-től 1992-ig a szolnoki Szigligeti Színházban játszott, 1993-ban a Művész Színház alapító tagjai közé tartozott. 1993-2003 között szabadfoglalkozású, 2004 óta a Nemzeti Színház tagja.

1989-ben filmrendezőként is bemutatkozott a sajátos hangvételű Legényanyával. Sokoldalú, fanyar egyéniség: gyakran alakít ironikus, groteszk, végtelenül emberi, kiszolgáltatott figurákat.

1980 - Ripacsok

Komment 0 | Reblog! 0 |

 

Élnek még köztünk legendák, ha egyre kevesebben is. Ők azok, akiknek csillaga több mint ötven éve ragyog, akik részesei voltak a hollywoodi aranykornak, vagy az európai művészfilm születésének, és személyes emlékeket őriznek Marilyn Monroe-ról, Humphrey Bogartról, Billy Wilderről, vagy épp Ingmar Bergmanról. És még mindig dolgoznak, mert ha arcukat barázdák is borítják, a karizmájukból mit sem veszítettek.

 

 

 

 

 

 

 

Ma 95 esztendős  Hollywood talán legismertebb színészdinasztiájának legendás atyja és feje, Kirk Douglas A legklasszikusabb "hollywoodi mese" az övé: születési neve Issur Herschelovich Danielovich (Amsterdam, New York, USA, 1916. december 9. ) amerikai színész és producer, Michael Douglas (szintén színész és producer) apja kelet-európai bevándorlók gyereke.  Szegénységben nőtt fel,  s hamar a saját lábára kellett állnia: volt bokszoló és jegyszedő, pincér és kifutófiú. Annak köszönheti élete jóra fordulását, hogy haverjaitól eltérően kevéske keresményét nem elitta, hanem színésztanfolyamokra járt belőle. Szorgalmának és tehetségének köszönhetően ösztöndíjjal egyetemet végezhetett, majd az Amerikai Színművészeti Akadémiára került, s ahol Lauren Bacall osztálytársa volt.  

Éppen elindult volna színházi pályafutása, amikor kitört a világháború, s neki is mennie kellett; a haditengerészetnél harcolt. Így első filmsikerére várnia kellett. Minden vágya az volt, hogy kitörjön a közegből, amelybe született, és ambíciójának, valamint jó megjelenésének köszönhetően hamar rá is találtak a hősszerepek.

Az elsőhöz épp Lauren Bacall segítette hozzá: ez volt 1946-ban a Martha Ivers furcsa szerelme, amelyben azonnal főszerepet kapott.

Komment 0 | Reblog! 0 |

 

Treat Williams ma hatvan éve, 1951. december 1-jén a Connecticut állambeli Rowaytonban született. Futballösztöndíjasként jutott be a Franklin and Marshall főiskolára. Itt ismerte meg a színjátszást is. 1969-ben  középiskolai futballedző.  Kiváló hangja miatt gyakran tűnt fel musicalekben és zenés darabokban.  

1976-os Broadway-debütálása is egy ilyen darabhoz, a Grease-hez fűződik.

Több mint 75 film- és több televíziós sorozatban játszott.

1976-ban forgatta első filmjét, a   A Ritz fürdőház  című vígjátékot. Majd a Dustin Hoffman, Roy Scheider és Laurence Olivier főszereplésével készült  Marathon életre-halálra   (1976.) című thrillerben játszott .

1979-ben Miloš Forman Hair című filmjével vált híressé, mely az azonos című musical alapján készült, s a hippikorszak „nagy passiójává” vált. Főszerepet kap benne a zene, a tánc, a szerelem, a szabadság és az értelmetlen háború. 1980-ban Williamst Golden Globe-díjra jelölték a legjobb férfi főszereplő (Berger) kategóriában.

Komment 4 | Reblog! 0 |

 

Ma harminc éve, hogy Natalie Wood, egy átmulatott éjszaka után, rejtélyes körülmények között a Santa Catalina szigetnél vízbe fulladt. Akkor balesetnek nyilvánították az esetet, mivel a baleset előtt ivott és nyugtatókkal tömte tele magát.

Most ismét nyomoznak halálának ügyében, mivel az új információk szerint férjének is köze lehetett a tragédiájához.

Natalie WoodNatalja Nyikolajevna Zakharenko, másként Natasha Gurdin  San Franciscoban, 1938. július 20-án született. A kétszeres Golden Globe-díjas,  a háromszoros Oscar-díj-jelölt amerikai színésznő ötévesen kezdte filmes pályafutását. Hét éves korára anyja álmait megvalósítva világszerte híressé válik Natalie Wood néven. Testvére, Lana Wood szintén színésznő lett, Bond lányként jelent meg a filmvásznon. Volt még egy Olga nevű testvérük is. 

Wood szülei, Nyikoláj és Mária Zakharenko orosz bevándorlók voltak. Nem sokkal születése után a család Santa Rosába költözött, ahol felfigyeltek rá és megkapta első szerepét. Natasha Gurdin néven szerepelt a Boldog ország című filmben. Édesanyja hamarosan Los Angelesbe költöztette a családot, és hozzákezdett lánya filmes karrierjének kiépítéséhez.  Wood gyermekkorában 20 filmben szerepelt. A holnapért élni kell (1946.)  című filmben olyan hírességekkel szerepelt együtt, mint Orson Welles, Claudette Colbert.

Az 1947-es Csoda a 34. utcában című filmje tette széles körben ismertté, gyerekszárrá.

  

Komment 1 | Reblog! 0 |

 

A ’60-as évek elején kezdett filmezni a ma 70 éves Franco Nero. Előnyös megjelenése, kitűnő fizikai adottságai figyelemre méltó jellemábrázoló képességgel párosultak, ezért az évtizedek során a legkülönbözőbb műfajú filmekben foglalkoztatták. 

Eredeti neve: Francesco Giuseppe Sparanero 1941. november 23-án született pármai népes család gyermekekeként: öt testvére van. Szülei egyszerű, vidéki emberek voltak. Édesapja rendőr, a mama háztartásbeli, akik nagy anyagi nehézségek között nevelték a népes családot. Franko színészet iránti vonzalma hamar megmutatkozott, már hatévesen színpadon állt. Milánóban járt esti egyetemre kereskedelmi szakra, napközben pedig a helyi Elektromos Műveknél dolgozott  és  éjszakai klubokban énekelt.

Jövedelmét azzal egészítette ki, hogy az akkortájt divatos fényképregények (fotoromanza) egyik modellje volt. A művészetek iránt fogékony fiatalember félbehagyta egyetemi tanulmányait, hogy színészetet tanuljon a Piccolo Theatre-ben. Rómában a Cinecittà filmstúdióban próbált szerencsét, ahol az első filmszerep 1963-ban talált rá, az áttörésre azonban még három évet kellett várnia.

1964-ben Rómába költözött. A fényképregényekben való közreműködésének köszönhetően kisebb filmszerepekhez jutott. A sármos, kék szemű színész rövid ideig könyvelőként is dolgozott, ám végül a filmszínészi pálya vonzóbbnak bizonyult a bonyolult számsoroknál.

A '60-as évek közepén a Cinecittàban forgatták A Biblia  című monumentális alkotást a tekintélyes amerikai  John Huston rendezésében, aki az ismeretlen színészre bízta Ábel szerepét. A látványos filmben  a nagy sztárok  - Richard Harris, Ava GardnerPeter O’Toole - ellenére a kritikusok a bemutató után egymást licitálták túl a lesújtó jelzők halmozásában, a „szép meséskönyv” minősítés már dicséretnek számított.

Nero a bukásból levonta a megfelelő következtetéseket: mindenekelőtt azt, hogy aki tartós sikereket szeretne elérni ezen a pályán, annak minél szélesebb skálán kell játszania, valamint folyamatosan tovább kell képeznie magát, nem elegendő az előnyös külsőre építeni egy hosszú távra tervezett karriert. Ennek jegyében kezdett például az angol nyelv elsajátításába, hogy a nemzetközi produkciókban is szerepekhez juthasson.

Nevét az 1966-ban készült Django című spagettiwestern tette nemzetközileg is ismertté. Corbucci filmjében Nero játssza a címszerepet, a bosszúálló magányos idegent, aki egy koporsót vonszol maga után, melyben fegyverét rejtegeti. 

Komment 1 | Reblog! 0 |

 

Kétségkívül a XX. századi magyar színjátszás egyik legszebben beszélő, fejedelmi megjelenésű alakja Básti Lajos volt. Neve meghatározott szí­nészi stí­lust jelentett, tökéletes beszédtechnika, visszafogott szí­npadi mozgás, elmélyült karakterformálás, átgondolt játék, s nem utolsó sorban, a megjelenés utánozhatatlan eleganciája jellemezte.

Száz évvel ezelőtt 1911. november 16-án született Keszthelyen. Eredeti neve Berger Lajos volt, első szerepeit még e néven játszotta. Az elemi iskolát és a gimnáziumot szülővárosában végezte, 1930-ban érettségizett a Premontrei Gimnáziumban. Berger Rezső keszthelyi rövidáru-kereskedő fia valójában nem színész akart lenni, hegedülni tanult a helyi cigányprímástól, írónak vagy orvosnak készült (hallgatott is egy szemesztert az egyetemen), de egy véletlen találkozás megváltoztatta elhatározását. Megismerkedett a Keszthelyen nyaraló Mányai Lajos színiakadémiai növendékkel, aki olyan hatással volt rá, hogy ősszel jelentkezett a Színművészeti Akadémiára. Ódry Árpád egyetlen Ady-vers meghallgatása után felvette. 1935-ben szerzett diplomát. Bárdos Artúr Belvárosi Színházában kezdte pályafutását.

A különösen szép orgánumú Básti fiatal korában énekes-bonviván szerepekben is bemutatkozott. Társalgási darabokban, operettekben szerepelt, mint fiatal amorózó, bonviván. A harmincas évek filmjeiben is ilyen jellegű szerepeket játszott: 120-as tempó  (1937.), 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

 

A világhírű francia sanzonénekes és színész, aki oly feledhetetlenül énekelt A hulló falevelekről, Yves Montand ma húsz éve halt meg.

A Firenzéhez közeli Monsummato Altóban született 1921. október 14-én.  Ivo Livi néven anyakönyvezték a család harmadik gyerekeként. Kétéves volt, amikor munkás szülei a fasizmus elől Franciaországba menekültek. Fiuk Marseille-ben nőtt fel, és már tizenegy éves korától dolgoznia kellett. Volt lapkihordó, kazánkovács, fodrászsegéd és megpróbálkozott a sanzonénekléssel is. A második világháború után a nagyobb lehetőségekkel kecsegtető Párizsba utazott, itt figyelt fel a tehetséges és jóvágású fiatalemberre Edith Piaf. A francia sanzon nagyasszonya rendszeresen foglalkoztatta éjszakai mulatójában, egy idő után gyöngéd szálak is összefűzték őket. 1944-ben a párizsi Moulin Rouge-ban énekeltek  először együtt. Montand a közönség kedvence is lett, és 1946-ban már Marcel Carné Az éjszaka kapui  című filmjében kamera elé is állhatott.

A fordulópontot az 1951-es év jelentette életében: ekkor rendezte meg első párizsi koncertsorozatát, és ekkor kötött házasságot a híres színésznővel, Simone Signoret-val. A frigy nagyot lódított színészi karrierjén. Az ebben az évben rendezett Párizs az Párizs című filmben a Kozma József világhírűvé vált A hulló levelek című sanzont énekelte.

Komment 0 | Reblog! 0 |

 

Bryan Adams már 15 éves korában a rockzenének szentelte az életét,  18 évesen pedig aláírta első lemezszerződését. Rekedtes hangjával az egész világot meghódította, és bár az évek telnek, népszerűségéből a nagyszerű énekes mit sem veszített.

Kanadában, az Ontario állambeli Kingston városban Bryan Guy Adams néven született 1959. november 5-én. Apja brit diplomata. Adams születését követően nagymamájához, Málta szigetére utazott a család, majd ezt követően Portugáliában és Bécsben kötöttek ki. 1973-ban visszatértek Kanadába és letepedtek az ország nyugati részén, Észak-Vancouverben. Bryan már 15 évesen az iskola zenekarával játszott több éjszakai klubban. 18 éves korában megjelent az együttes - Sweeney Todd - egyik legsikeresebb albuma: If Wishes Were Horses.  Ekkor ismerkedett meg Jim Vallace-szal, aki később nagy szerepet játszott karrierje alakulásában.

1978-ban Jim írt pár dalt Bryannek. A 18 éves srác néhány demóját elküldte az A&M Records részére Torontóba. A demók közül a két leghíresebb az I'm ready


Komment 0 | Reblog! 0 |

 

Charles Bronson neve egyet jelent a Vadnyugattal. Mindenki emlékszik felejthetetlen alakításaira, a távolba meredő tekintetre, a napbarnított vonásokra, szikár termetére. Főleg western hősöket és kemény legényeket alakított. Ma lenne 90 éves.

Charles Dennis Buchinsky néven 1921. november 3-án jött a világra az Egyesült Államok Pennsylvania államában, litván bevándorlók 11. gyermekeként (összesen 15-en voltak testvérek).  Igen sanyarú körülmények között tengették életüket. A középiskolát be sem tudta fejezni, mert a család megélhetése érdekében  édesapja mellett kellett dolgoznia szénbányászként. Később is kemény fizikai munkával kereste kenyerét.  A II. világháborúban katonai szolgálatra jelentkezett, a légierő lövészeként szolgált.

Miután hazatért, bokszolóként, rakodómunkásként és kazánfűtőként dolgozott, majd egy philadelphiai színházi társulathoz szegődött, hogy díszlettervezői ambícióit kiteljesítse. Néhány kisebb szerepet követően pedig színészként kereste a boldogulást.

Az '50-es években vágott neki Hollywoodnak, ahol kezdetben csak kisebb epizódszerepeket bíztak rá. Közben azonban rátalált a művésznevére, melyet a Paramount Pictures filmstúdió egyik bejáratáról, a Bronson Gate-ről kölcsönzött. Az 1954-es Drum Beat című filmben már Charles Bronson néven bukkan fel a stáblistán.

Mozikarrierjét 1952-ben együtt kezdte a később szintén westernszínészként ismertté vált Lee Marvinnal a Most a flottánál vagy! című filmben. Ezt követően hol indiánként (Az apacs harcos  - 1954.), hol szláv bevándorlóként, hol szökött fegyencként tűnt fel, rendszerint kiismerhetetlen és kezelhetetlen vagányok szerepében, A fordulópont 1954-ben jött el Bronson életében, amikor felfigyelt rá Tóth Endre, magyar rendező. A Géppuskás Kelly (1958.)  című film meghozta az ismertséget is, és a hatvanas években szinte futószalagon szállította a hatalmas bevételt és sikereket fialó mozikat.

A '60-as években vált igazi sztárrá többek között az 1960-ban készült A hét mesterlövész című alkotással. 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

 

Az Oscar-díjas  Burt Lancaster  98 évvel ezelőtt, 1913. november 2-án New Yorkban született egy postás apa fiaként. Kelet-Harlemben nőtt fel. Utcagyerek volt, de már fiatalon elkezdte érdekelni a testedzés. 1930-ban csatlakozott egy cirkusz társulatához, ahol akrobataként dolgozott, amíg egy sérülés véget nem vetett a karrierjének.

1939-1945 között a katonaévek alatt különféle revükben lépett fel, és itt határozta el, hogy színész lesz. Felvételizett s szerepet kapott a Broadway-n. Bár a darab nem volt sikeres, Lancaster teljesítménye  egy hollywoodi ügynök, Harold Hecht  figyelmét felkeltette.

Első alakításában, a Hemingway-novella alapján készült Gyilkosokban (1946,) Ava Gardnerrel az oldalán vált híressé. A magas, izmos színész jelentős elismerést kapott.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Mi van ma?

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Elérhetőség

Utolsó kommentek

IDŐJÁRÁS

Olvasóim

Bódi Tamás mocc kisemberke banyácska NOkedli Kis Márta arthurdent OzoneNetwork Celebrian treza karesz57 batkata

Kedvencek

érintő érintő
ahol a válaszkész csecsemőgondozás, a kötődő nevelés és a sajátos nevelési igényű gyerekek nevelése találkozik

Bezzeganya Bezzeganya
Egy hely, ahol a terhesség és a gyereknevelés nem rózsaszín vattacukor. A blogot az olvasók írják, Tünde és Vakmacska szerkeszt. Posztokat a bezzeganya@bezzeganya.hu címre várunk.

biokiskert biokiskert
Az egészséges, természetes, kártevők és növényvédőszerek nélküli bio konyhakertről, egyéb kertrészekről és arról, ami ezekről még eszembe jut. Kezdőknek, haladóknak, mindenkinek.

napimti napimti
a távirati irodánkat nem lehet nem szeretni. mti-vágatlan.