"Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni.

Beszélgess egy csinos nővel egy órát, mintha csak egy perc lenne. Na, EZ a relativitás."

 

 

 

 

Minden idők legjelentősebb természettudósa, az általános és speciális relativitáselmélet, valamint számos fizikai és matematikai modell, megoldás és talány megalkotója Albert Einstein 132 évvel ezelőtt,  1879. március 14-én született, a württembergi kisvárosban, Ulmban.

Alig egy évvel Albert születése után a család Münchenbe költözött, ahol apja, Hermann, Jakob fivérével közösen, folytatva korábbi tevékenységét, elektrotechnikai eszközökkel foglalkozó műhelyt nyitott.

Szüleim aggódtak, mivel meglehetősen későn kezdtem el beszélni, ezért orvoshoz fordultak tanácsért emiatt. Nem emlékszem pontosan mikor, de semmiképpen sem voltam már 3 évesnél fiatalabb... A későbbiek során sem váltam szónokká."

Ötéves lehetett a kis Albert, amikor az éppen betegeskedő fiúcskát egy iránytűvel lepte meg édesapja. Az egyszerű kis szerkezet teljesen elbűvölte a fiút. Einstein később ezt a tapasztalatát tartotta a legmeglepőbbnek: ekkor értette meg, hogy valami az „üres” térben is hat a tűre.

Szülei nem gyakorolták vallásukat, és a zsidó felekezeti iskola is messze esett lakhelyükhöz, így a közeli katolikus elemi iskolába íratták be, ahol az osztályban ő volt az egyetlen zsidó származású diák. Ezen tény nyilvánvalóan hozzájárulhatott gyermekkori magányosságához, illetve a kirekesztettség érzéséhez. Kiskorától fogva magányos volt, szívesebben töltötte idejét egyedül, mint zajos társaságban, a gyermekkorban gyakori katonásditól pedig egyenesen irtózott.

A militarista szellem mindenfajta megnyilvánulása iránt később is igen erős ellenszenvet érzett. Erről így írt:

"Megvetem az olyan embert, aki képes élvezettel zenére sorban és rendben menetelni; az ilyen csak tévedésből kapott nagyagyat, a hátgerince számára önmagában is elegendő. A civilizáció eme szégyenfoltját mielőbb el kellene tüntetni. Hőstettek - vezényszóra, értelmetlen erőszak és a hazafiság nevében elkövetett gyűlöletes ostobaságok - hogy gűlölöm őket! Milyen közönségesnek és megvetendőnek látom a háborút; inkább darabokra vágatnám magam, minthogy ilyen szégyenletes dologban részt vegyek."

Számtalanszor elhangzik még napjainkban is az a kijelentés tekintélyes emberek szájából is, hogy ,,Einstein rossz tanuló volt, mégis milyen híres tudós lett belőle". E közhiedelemmel ellentétben  jó tanuló volt. Az elemi iskola befejezése után, 1889-ben a Luitpold Gimnáziumba került. Később  a család Milánóba, Albert Zürichbe költözött, ahol először az Aarau-i középiskolában tanult, Előbb  két évig házitanítóskodott, majd megkapva a svájci állampolgárságot, rendes munkahelyet is talált magának: a berni Szövetségi Szabadalmi Hivatal ügyvivője lett.  1901-ben diplomát is szerzett fizika-matematika tanári szakon.

1903-ban megnősült. Az újvidéki illetőségű Mileva Marićot vette feleségül. Két gyermekük született: Hans Albert 1904-ben és Eduard 1910-ben. E házasság azonban nem bizonyult tartósnak. Már 1913-ban, amikor Einstein Berlinbe költözött (a berlini Vilmos Császár Intézet igazgatói állását és a berlini egyetem egyik katedráját kínálták fel neki), a családja nem követte őt. Hivatalosan 1919-ben váltak el. Utána másodszor is megnősült. Unokahúgát, apai nagybátyja lányát, Elza Einsteint vette feleségül, és a házasság Elza haláláig tartott.

Nevét 1905-ben ismerte meg a tudományos világ, amikor négy kiváló írását publikálta.  melyekkel megalapozta a modern fizikát. Dolgozatai közül a három legjelentősebb a fényelektromos jelenséggel,Brown-mozgással s a közismert - és később általa kiterjesztett - speciális relativitáselmélettel foglalkozott.

Einstein 1909-től kezdődően különböző svájci, lengyel és német egyetemeken tanított professzorként. Egyetemi évei alatt dolgozta ki általános relativitáselméletét is, amellyel kapcsolatos dolgozatát 1915-ban publikálta. A fény elhajlásával kapcsolatos jóslatait az 1919-es napfogyatkozás során gyakorlati mérésekkel is sikerült igazolni.

Einstein 1922-ben kapta meg a Nobel-díjat, amelyet azonban nem relativitás-elméletéért, hanem egy másik, 26 éves korában publikált dolgozatáért, a fényelektromos jelenségek magyarázatáért ítélt meg részére a bizottság. Az 1920-as években Európa, Amerika és a Távol-Kelet számos országában járt, ahol előadásokat tartott, és számos egyetem díszdoktorává avatták, valamint több jeles kitüntetést is átvett.

Einstein és korábbi tanítványa, Szilárd Leó együtt fejlesztettek ki egy hűtőgépet 1926-ban.

A hitleri Németországnak végleg 1933-ban fordított hátat, amelyet követően Amerikában, a princetoni egyetemen dolgozott. Einstein sok, szintén az Egyesült Államokban dolgozó tudóstársával ellentétben ellenezte az atombomba megalkotását, és a nukleáris fegyverek betiltását szerette volna elérni.

Életrajzírók általános véleménye, hogy a Japán elleni atombevetések után Einstein búskomorrá lett, lelkiismeret-furdalás gyötörte, pedig: “Azt, hogy tiltó szavát számtalanszor felemelte a nukleáris fegyverek ellen, nem valamiféle homályos lelkiismeret-furdalásra, hanem a tudomány emberének mélyen átérzett felelősségtudatára és felelősségvállalására kell visszavezetni.”

Amerikai évei alatt végig egy olyan általános fizikai modell megalkotásán fáradozott, amely egyetlen egységes elméletbe foglalta volna össze az ismert fizikai törvényeket - célját azonban haláláig sem sikerült megvalósítania. 1945-ben nyugalomba vonult, bár valójában, ha tudományos elszigeteltségben is, de folytatta kutatásait.

A tudomány olyan vizeire evezett, ahol már nem tudott megbirkózni a hullámokkal, meg talán az “iránytűjét” is megzavarhatta valami. Leopold Infeld, egykori tanítványa, majd később közeli munkatársa írta róla:

"Szilárd meggyőződésem, hogy Einstein élete utolsó pillanatáig hitt abban, hogy vannak olyan alapvető törvények, melyek egyaránt szabályozzák a csillagoknak, a bolygóknak csakúgy, mint az atomok belsejének a mozgását. Hitt az Isten által alkotott világ tökéletességében, de ezt a tökéletességet nem sikerült matematikai képletekbe öntenie."


1955 tavaszán már olyannyira úrrá lett rajta az érrendszeri betegség, hogy ágynak dőlt. Műtéti beavatkozással még segíthettek volna rajta, de ennek ő konokul ellenszegült. Áprilisban már kórházba kellett szállítani. Ott még 15-én papírt és ceruzát kért, dolgozott tovább, ám 18-án érrendszere végképp folmondta a szolgálatot. A hajnali órákban álmában  elhunyt. (1955. április 18. , Princeton). Hamvait végakaratának megfelelően ismeretlen helyen szórták szét.

A tudós hatalmas örökséget hagyott a világra: a modern fizika új, erõs alappilléreit. A világ pedig Nobel-díjjal és még annál is maradandóbb elismeréssel köszönte meg az örökséget: a 99-es rendszámú transzurán elemet róla nevezte el einsteiniumnak.

A 2005-ös évet Einstein 1905-ös felfedezéseinek 100. évfordulója alkalmából a Fizika Világévének nyilvánították. 1999-ben Einsteint a Time folyóirat az „évszázad emberének” nevezte.

A külsőségekre mindig keveset adó fizikus (loboncos haja, kopott, gyakran gombhíjas öltönye sohasem zavarta) magára a Nobel-díjra, mint elismerésre, mindig büszke volt, de a vele járó "külsőségekre" már sokkal kevésbé.

Ő maga az általános relativitáselméletet tartotta a legnagyobb alkotásának, "a többire mások is előbb-utóbb rájöttek volna” – vallotta. Micsoda szerénység egy tudóstól, aki hetvenéves koráig szám szerint 309 szakcikket és szaktanulmányt adott ki, s közben még aaz nnyira "hétköznapi”" dolgok is foglalkoztatták, mint például az: Miért éppen kék színű az ég? Miért kanyarognak a síkságon a folyók? Hogyan tudnak a nagy testű albatroszok alig néhány szárnycsapással egetverő magasságokba emlekedni?