Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Matt Damon - a legbiztosabb befektetés

Számos színészi díj birtokosaként a ma 41 éves Matt Damon az első huszonöt színész között szerepel, akiknek filmjeik a legmagasabb bevételt érték el.

Matthew Paige Damon a massachusettsi Cambridge-ben született 1970. október 8-án Kent Telfer Damon tőzsdeügynök, ingatlanügynök és adóügyi dolgozó, illetve Nancy Carlsson-Paige, a Lesley University kisgyermek-oktató professzorasszonyának fiaként. Damon testvére, Kyle, képzett szobrászművész. A család Matt élete első két évében Newtonban élt, szülei válása után pedig a fiúk édesanyjukkal Cambridge-be költöztek.

Damon, Ben Affleck színész és Howard Zinn történész és író szomszédságában nőtt fel. Cambridge egyetlen nyilvános iskolájában, a Cambridge Rindge and Latin Schoolban tanult, s ezalatt fellépett több színházi produkcióban.

1988-ban végezte el az iskolát, s még ebben az évben a Harvard University hallgatója lett. Egymondatos szerepe volt a Pizzavarázs című filmben. 1992-ben fejezhette volna be itt tanulmányait, azonban a színészet iránti érdeklődése miatt elmaradozott az órákról, majd otthagyta az egyetemet a diploma megszerzése nélkül, hogy Los Angelesben folytathassa színészi pályáját.

Karrierjét a Vágyak csapdájában (1992.) című film indította el.

1 Tovább

A legismertebb agyonplasztikázott hollywoodi férfi

A ma 59 éves Mickey Rourke Philip Andre Rourke néven született 1952. szeptember 16-án Schenectadyban, New York Államban. Édesapja Philip Andre Rourke amatőr testépítő volt, elhagyta a családot, amikor Mickey még csak 6 éves volt. A válás után édesanyja, Ann feleségül ment Eugen Addis rendőrtiszthez, akinek 5 gyermeke volt. A házasságkötést követően az egész család Floridába költözött.

Fiatal korában Mickey minden enerigáit a sportba ölte. Önvédelmi órákat vette a Boys Club of Miaimiban, ahol megtanult bokszolni és eldöntötte, hogy ezzel szeretne foglalkozni. 12 éves korában nyerte meg az első boxmeccsét. Később abban a híres 5th Street Gym nevű box klubban gyakorolt, ahol maga Muhammad Ali is kezdte a karrierjét. Egy szerencsétlen kimenetelű meccs során Mickey agyrázkódást szenvedett, majd 1971-ben a Florida Golden Gloves elnevezésű bajnokságon újra megsérült, ezúttal olyan mértékben, hogy az orvosok egy évre eltiltották a sporttól. Boksz-karrierje során 20 győztes meccset tudhatott maga mögött, ebből 17-et KO-val nyert.

1971-ben szerezte meg az érettségit a Miami Beach Senior High Schoolban, és a színészi karrierje is innen indult: elvállalt egy kisebb szerepet az egyik iskolai színdarabban. Később, amikor kénytelen volt feladni sportolói terveit, egy barátja beszélt neki a saját darabjáról és arról, hogy az egyik főszereplő kiszállt, annak a helyére keres valakit. Rourke elvállalta a szerepet. Sikerein felbuzdulva kölcsönkért 400 dollárt a nővérétől és New Yorkba ment, hogy magán órákat vegyen egy dráma tanártól.

Mickey élete első filmszerepét Spielgberg 1941 című filmjében kapta. Karrierje kezdetén többnyire tévéfilmekben szerepelt. 1982-ben játszott Az étkezde című filmben, amely azóta kultuszfilmmé nőlte ki magát. A filmet Barry Levinson rendezte, aki jól ismert az Esőember című film rendezéséért. Kiváló alakításáért Mickey Rourke-t a Filmkritikusok Nemzeti Társasága a legjobb mellékszereplő címmel tüntette ki.


3 Tovább

68 éves a nőfaló színészlegenda

Robert De Niro ma is Hollywood egyik legkeresettebb sztárja, nem ritka, hogy évente négy-öt filmben is játszik. Számos kitüntetése között van egyebek között a Becsületrend lovagja cím és az Amerikai Filmintézet életműdíja. Minden szerepében a maximális hitelességre törekszik, a legkülönbözőbb karakterekkel képes tökéletesen eggyé válni.

68 évvel ezelőtt, 1943. augusztus 17-én született egy New York-i művészcsaládban. Anyja, Virginia Admiral festőművész volt, apja, Robert pedig festő, szobrász és költő egy személyben. New York Little Italy negyedében nőtt fel gyakorlatilag félárvaként, miután édesapja elhagyta a családot.

Tízévesen egy iskolai előadáson lépett először színpadra, a Gyáva Oroszlánt alakította az Óz, a csodák csodájában. Ekkoriban a lányok nem érdekelték, szabad idejében jórészt csak füzetes regényeket olvasgatott. Tizenhat évesen már Csehovot játszik és Stella Adler és Lee Strasberg színiiskolájába kerül. A következő években off-Broadway darabokban és TV-reklámokban játszik. Robert De Niro Scorsese filmjei előtt háromszor állt Brian De Palma kamerája elé. Legelső alakítása a Üdvözletekben volt, amit 1968-ben mutattak be. De Niro szintén De Palmával forgatta a Szia Anyu! című filmet.

0 Tovább

2011 legszebb embere Jennifer Lopez

Ma ünnepli 42. születésnapját Jennifer Lynn Lopez. New York Cityben született 1969. július 24-én. Szülei Puerto Ricó-i származásúak. A programozó David és az óvónő Guadalupe Lopez lánya mindig is előadói karrierről álmodozott. A tehetséges kislány már ötévesen ének- és táncórákra járt, majd beíratták egy 12 osztályos katolikus lányiskolába. Érettségi után rövid ideig ügyvédi irodában dolgozott, s esténként táncórákra járt. A szigorú mamának nem tetszett, hogy lánya a show business világába készül, ezért Jennifer 18 évesen elköltözött otthonról és beiratkozott egy színiiskolába.

19 évesen,
1988-ban beiratkozott egy New York-i tánciskolába. Akkoriban manhattani klubokba járt fellépni, ezzel kereste kenyerét. Lopez azonban ezzel nem elégedett meg: elkezdett szereplőválogatásokra járni.

Ének- és tánctehetségével, Jennifer színpadi musicalekben szerepelt, résztvett a Golden Musicals of Broadway európai turnéján, a Synchronicity japán turnéján, Oklahoma helyi előadásaiban és a Jesus Christ Superstar c. musicalben is.

Ugyanakkor Lopez valójában filmezni szeretett volna. A fiatal bronxi lányra akkor figyeltek fel igazán, amikor a Fox In Living Color c. produkciójában az egyik "Fly Girl" táncost alakította.

3 Tovább

Tom Cruise, a vakító mosolyú sztár

A legsikeresebb hollywoodi filmsztárok között tartják számon, és ő az egyetlen színész, akinek az életrajzában hét egymást követő 100 millió dollárt meghaladó bevételű film található. Többször beválasztották a száz legvonzóbb filmsztár és az ötven legszebb ember, valamint a legjobban kereső és a legnagyobb sajtónyilvánosságnak örvendő személyiségek közé, s öt éve még vezette a legbefolyásosabb száz híresség listáját.

Tom Cruise - Thomas Cruise Mapother IV - 1962. július 3-án, 49 esztendővel ezelőtt született Syracuse-ban (New York). A négy testvér közül ő volt az egyetlen fiú. Miután apja villamosmérnök volt, színészet iránti érdeklődését anyjától örökölhette, aki tanár volt. Gyermekkorát beárnyékolta az apjától elszenvedett sorozatos bántalmazás, így hamar megtanulta, hogy senkiben sem bízhat. Szülei vándoréletet éltek, Cruise ezért is járt tizennégy éves korára tizenöt amerikai és kanadai iskolába. Családjának kevés pénzből kellett megélnie, miután szülei elváltak. A mélyen vallásos fiú papnak készült, ezt az ambícióját a színészetért adta fel.

Színészkarrierje igazából akkor kezdődött, amikor a középiskolában a lába megsérült és kiesett az amatőr birkozócsapatból. Ekkor kapta meg Nathan Detroit szerepét a Guys and Dolls c. középiskolai előadásban. A színészi játék annyira megragadta, hogy otthagyta a középiskolát és elindult megvalósítani az álmát. 1981-ben Los Angelesbe költözött. Cruise először színészképzőbe járt és TV-reklám meghallgatásokon szerepelt. Majd megismerkedett Paula Wagnerrel, a Creative Artists Agency ügynökével. Erőfeszítései egy ideig sikertelenek voltak.


Az első szerepét a Takarodó című filmben kapta, 1981-ben . Eredetileg egysoros szöveg volt, de a rendezőt annyira megragadta Cruise alakítása, hogy végül a harmadik legnagyobb szerepet kínálta fel neki. Cruise először megijedt a kihívástól, de később mégis elfogadta. Ugyanebben az évben szerepelt az Endless Love című filmben is. 1983-ban A kívülállók című Coppola-filmben játszott. Első főszerepét az 1983-as Kockázatos üzlet című filmben kapta.

0 Tovább

Egy éve halt meg a szelíd motoros

Közel fél évszázad egyik legmeghatározóbb színésze, Hollywood egyik fenegyereke, Dennis Hopper színészi karrierje során több, mint kétszáz filmben szerepelt, 8 filmet rendezett és négy forgatókönyvet írt.

1936. május 17-én született Kansas államban. Tizenhárom éves korától családjával San Diegóban élt, ahol színészkedést tanult. Tizennyolc évesen Los Angelesbe költözött, ahol azonnal színészként kezdett dolgozni. Tévésorozatok után egy westernben mutatkozott be a filmvásznon, s még húszéves sem volt, amikor szerepet kapott az 1955-ben bemutatott, James Deannel a főszerepben készült Haragban a világgal (1955.) , ezt követően az Óriás (1956.) című filmben. Dean nagy hatással volt a fiatal Hopperre. A forgatás idején jó barátságba keveredett vele, s akinek tragikus halála (1955.) túlságosan is megviselte: az ő mintájára kezdett viselkedni, dührohamai, verekedései miatt feketelistára került, s szerencsésnek érezhette magát, ha B-kategóriás filmekben állhatott kamera elé.

1958-ban a From Hell to Texas című westernben kapott egy nagyobb lehetőséget Henry Hathaway rendezőtől, azonban nem értették meg egymást, A Hoppert foglalkoztató Warner Bros kirúgta a színészt, aki ezután évekig nem kapott említésre méltó munkát, de érdekes módon végül Hathaway-nek köszönhette a visszatérést, aki szerepet adott neki az 1965-ös The Sons of Katie Elderben .

1969-ben, a hippikorszak csúcsán Peter Fondával és Jack Nicholsonnal 400 ezer dollárért elkészítették a Szelíd motorosok című filmet, amelynek Hopper nemcsak egyik főszereplője, hanem forgatókönyvírója és rendezője is volt.

3 Tovább

A Keresztapa, az Apokalipszis most alkotója

Francis Ford Coppola A Keresztapa trilógia és az Apokalipszis most című filmjeivel már életében legendává vált.

A többszörös Oscar-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer 72 évvel ezelőtt, 1939. április 7-én Detroitban született, de New York-ban nőtt fel. Kiskorában gyermekbénulása hosszabb ideig ágyhoz kötötte, az olvasás és a tévé maradt egyetlen szórakozása. Tízévesen forgatta apja kamerájával első "filmjét". Édesapja zeneszerző, aki A Keresztapa első részében zongoristát alakított, de a filmzene komponálásában is részt vett. Édesanyja színésznő volt. Ilyen családi háttérrel nem meglepő, hogy Coppola dráma tagozaton szerzett diplomát és a filmezés felé orientálódott.

Diplomamunkáját a filmgyártás témaköréből írta. Ezután néhány év gyakornokoskodás következett. Első önálló filmjét 1963-ban készítette Dementia 13 címmel . A horror-thriller határán egyensúlyozó film nem aratott komolyabb sikert, a fiatal Coppola ekkor még inkább forgatókönyvíróként és producerként jeleskedett.

Hat év múlva a mai napig egyik legjobb barátjával és kollégájával, George Lucasszal egy független filmgyártó céget alapított Los Angelesben. Együttműködésükből sok film és elismerés született. Emellett közös erővel igyekeztek támogatni a fiatal tehetségeket is.

1969-ben készült Az esőemberek , egy év múlva A tábornok című film , melynek forgatókönyvéért Coppola 1971-ben Oscar-díjat kapott. Innentől a folytatás filmtörténet: Coppolának véletlenül a kezébe akadt Mario Puzo regénye a Corleone családról, megnyerte a főszerepekre Marlon Brandot és Al Pacinót és 1972-ben leforgatta minden idők leghíresebb maffiafilmjét, a legendás A Keresztapa trilógia első részét. A filmet, amiből máig idéznek, amelyben egyesek szerint benne van a válasz a világ összes kérdésére, és amelyet annyian próbáltak utánozni azóta is.

0 Tovább

87 éves lenne a Keresztapa

Kétség nem férhet hozzá, hogy Marlon Brando személyében a XX. századi filmszínészet legkiemelkedőbb művészét tisztelhetjük, aki példaképévé vált a későbbi színész-generációknak. A karizmatikus film-ikon, szexszimbólum és polgárjogi aktivista 80 évet élt, emlékét összesen 45 film kópiája őrzi.

Marlon Brando 87 éve, 1924. április 3-án született a nebraska-i Omahában a francia származású Brandeau család egyetlen fiúgyermekeként. Édesanyja is színész volt. Apja sikeres kereskedő, aki ellenezte fiúk színészi pályájának biztatását, és katonai akadémiára küldte.

Brando kirúgatta magát és még 20 éves sem volt, amikor egyik nővére példáját követve New Yorkba költözött, s színészakadémiára jelentkezett. A híres Actors Studióban Stella Adler és Elia Kazan tanítványa lett. Ahogy Adler megjósolta, hamarosan Amerika legjobb fiatal színésze lett.

1947-ben a Broadway-n Tennessee Williams: A vágy villamosa című színdarabjában Stanley Kowalski szerepét játszotta. A kritikusok lelkesen üdvözölték azt a színészt, aki végre "az indulatait és tökösségét is magával viszi" a színpadra. Átütő erejű játéka nem csak a közönség és a kritikusok, de a darab írójának, Tennesee Williamsnek maximális elismerését is elnyerte. A fiatal színész ezen alakításával forradalmasította a method-acting (a színész teljes átlényegülése a szereplővé) technikáját, és az irányzat kiválóságává vált, mellesleg szűk, fehér pólójával divatot is teremtett egyúttal.

Első filmszerepében, a Férfiakban (1950.) egy II. világháborús veteránt alakított, aki deréktól lefelé megbénulva érkezik vissza a háborúból. (Brando jelentős időt töltött egy fizikoterápiás intézetben, hogy tanulmányozza a betegek életét.)

0 Tovább

Aki Las Vegasba ment halálra inni magát

Ma 47 éves Nicolas Cage (eredeti neve Nicolas Kim Coppola; Long Beach, 1964. január 7.) Oscar-díjas színész, rendező, producer.

August Coppola és Joy Vogelsang fia, és a hollywoodi rendező, Francis Ford Coppola unokaöccse. Miután számos filmben szerepelt, Cage úgy döntött, hogy nem használja családnevét, mert kényelmetlen volt a híres nagybácsi unokaöccseként feltűnni.

Cage akkor döntötte el, hogy színész lesz, amikor megnézte James Dean alakítását az Édentől keletre c. filmben, s hasonlóságot érzett Dean filmbeli alakjával, aki állandóan az apjának igyekezett megfelelni. Cage ezután iratkozott be a Young Conservatory-ba (a San Francisco-i American Conservatory Theatre egyik része, ahol egy nyáron át tanult).

Miután 12 éves korában Cage szülei elváltak, apjával élt San Franciscoban, ahol a válás előtti nyarakat Francis bácsikájával töltötte. A nagybácsijával és Sofia nagynénjével töltött nyarakat legszebb emlékeiként őrzi.

Nehezen hihető, de Cage -t a középiskolában kiközösítették társai, - túl félénk volt, hogy kapcsolatot létesítsen a lányokkal - különösen, ha olyan szerepekkel azonosítjuk, mint amilyeneket a Szikla és az Álarc c. akciófilmekben játszott.

1 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek