Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az egyetlen magyar Oscar-díjasunk

Lukács Pál , vagy ahogy a világ ismeri, Paul Lukas 40 éve, 1971. augusztus 16-án halt meg Tangierben (Marokkó).

1891. május 26-án Budapesten született, kereskedelmi pályára készült, de az első világháború kitörése után besorozták, a fronton megsebesült. Leszerelése után beiratkozott a Színművészeti Akadémiára. 6 hónap elteltével szerződést ajánlanak neki a Kassai Színházban, ahová leszerződik. A szerződése miatt megszakítja színművészeti tanulmányait, amelyet aztán sohasem fejez be. 1918. szeptember 14-én bemutatkozik a Vígszínházban, a Pillangókisasszony Pinkerton-szerepében. A meggyőző játékot szerződés követi, és 1919-ben a Vígszínház tagja lesz.

Még kassai színész korában lehetőséghez jut, és filmezni kezd. Az 1920-as évek elején a színpadi munkát tekinti elsődlegesnek, a filmezést másodlagos tevékenységének. Játszik Max Reinhardtnál Berlinben, majd egy évadon keresztül. Magas alakja, érdekes profilja, őszes haja népszerű volt és jól ismert. A férfiak irigyelték, vele álmodtak az asszonyok. Holott az elegáns Lukács Pál nem akart vágyak lovagja lenni. Komoly, higgadt, szerepeinek élő ember volt.

0 Tovább

Alfred Hitchcock , a pszichothriller atyja

Minden idők egyik legikonikusabb, külsejében is legkarakteresebb rendezője Alfred Hitchcock. Neki köszönhetően ismerte meg a filmes világ és a nézőközönség is a feszült izgalmat, a rettegést. Nem pusztán filmjeiről, nem mindennapi személyiségéről, különcségéről is ismert volt.

112 éve Londonban született 1899. augusztus 13-án egy londoni zöldségkereskedő harmadik gyermekeként. Jezsuita nevelőintézetbe járt iskolába. Műszaki rajzolóként kezdte, majd 1920-tól angol némafilmek inzertjeit (feliratait) rajzolta, később fordította és írta is. Hamarosan rendezőasszisztens lett. 1922-ben elkezdte forgatni első filmjét a Tizenhármas szám címen, de sohasem fejezte be. Ezt követõen egy másik rendezõ helyett fejezte be az Always tell your wife című munkát, amit az első filmjének tekinthetünk.

Izland filmarchívuma a napokban találta meg a The White Shadow című filmjének hat tekercséből az első hármat. A némafilm korszakából - 1923-ból - származó alkotás vélhetően a legrégebbi fennmaradt Hitchcock-mű. A film "vad hangulatú melodráma", két nővérről szól, egyikük angyali teremtés, a másik viszont lelketlen. Vélemények szerint az alkotásból nincs több kópia.

A Nő a nőhöz (1923.) című forgatáson ismerkedett meg Alma Reville-lel, akit 1926. december 2-án feleségül vett. 1928-ban megszületett egyetlen gyermekük, Patrícia.

1925-ben fejezte be első önállóan jegyzett filmjét, az Olaszországban forgatott Gyönyörök kertjét.

Első némafilm-remekműve A titokzatos lakó (1927.), melyben későbbi thrillerjeinek legtöbb jellegzetessége fellelhető. Bevezette a storyboardot, amit az összes többi filmjében is alkalmazott. A filmben üvegpadlót használt, így az alsó lakásból filmezhette a színész lépéseit.

0 Tovább

200 éve született a Tamás bátya kunyhójának írója

1850-ben szigorú törvényt hoztak az Egyesült Államokban: börtönbüntetés járt azért, ha valaki szökött rabszolgát fogadott a házába. Ráadásul a déliek nyomására ezt a törvényt a szabad államok területére, Északra is kiterjesztették, ahol az emberek többsége ellenezte a rabszolgatartást.

Ez az embertelen intézkedés és számtalan fájó személyes élmény késztette Harriet Beecher Stowe-t a Tamás bátya kunyhója megírására. A regénynek a maga korában is hatalmas sikere volt, már a megjelenését követő évben több százezer példányban fogyott el, és rövid időn belül sok nyelvre lefordították. Ám még ennél is fontosabb, hogy jelentős szerepe volt a közvélemény átformálásában és a rabszolgaság eltörlésében. A ma szentimentális ifjúsági regényként olvasott műalkotás saját korában puskaporos hangulatot, heves indulatokat kiváltó politikai kiáltványként robbant a köztudatba. Tamás bátya kunyhója "úgy tartozik hozzá az Egyesült Államokhoz, mint Petőfi költészete Magyarországhoz" .

"Világtörténeti cselekedet volt ez a könyv. Megmutatta az egész világnak Amerika szégyenét, arabszolgaságotHarriet Beecher Stowe könyve betöltötte hivatását. De csodálatos módon nem felejtették el azóta sem. Ma is százezrek olvassák szerte a világon, színdarabokat faragnak, mozidarabokat csinálnak belőle, és nincs nap, hogy sokan-sokan meg ne siratnák a nemes szívű, vallásos lelkű, öreg négert, Tamás bátyát, Úgy látszlk, még mindig van mit tanulnunk ebből a könyvből. Rabszolgák nincsenek bár; de még mindig megesik, hogy különbséget teszünk ember és ember között, és nem tudjuk elképzelni, hogy ami nekünk s a magunk fajtájú embemek fáj, az éppen úgy fáj a másfájta embernek is." - írta Benedek Marcell.

0 Tovább

A némafilmek egyik legnagyobb sztárja, Bánky Vilma

Húsz éve, 1991. március 18-án halt meg Bánky Vilma, a némafilm korszakának egyik legnagyobb hollywoodi sztárja.

Koncsics Vilma néven 1898. január 9-én a Tolna megyei Nagydorogon született. Édesapja, Bánky Koncsics János tisztviselő, később szerényen élő pesti rendőrőrmester. Édesanyja Ulbert Katalin színésznő. Vilma születése után nem sokkal Budapestre kerül a család, az édesapa áthelyeztetése miatt.

A Práter utca egy csendes házában élnek bátyjával, Gyulával és húgával. Iskolai tanulmányait az Egressy úti Polgári Iskolájának leányosztályában végzi négy esztendőn keresztül. Mint ahogy az osztálytársak visszaemlékeznek: "a IV/b osztály harmadik padjában ült Koncsics Vilma, a kis szőke Gretchenfrizurás, halk szavú leányka." Vilma az iskolában működő önképző kör kapcsán érez magában először elhivatottságot a színészi pálya iránt.

A polgári iskola után a kereskedelmibe iratkozik be, majd tisztviselőként dolgozik. A kis pesti gépírólány egy délután elhatározza, hogy órákat vesz filmjátszásból. Munka mellett szerzett filmszínésznői képesítést a Bolváry Géza és Mattyasovszky Ilona által vezetett Star Filmiskolában.

0 Tovább

A némafilmek sztárja - Charles Chaplin

Harminchárom évvel ezelőtt, 88 éves korában halt meg Sir Charles Spencer Chaplin (London, 1889. április 16. - Vevey, Svájc, 1977. december 25.). Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 20. század legnagyobb nevettetője volt.

Anyai nagyanyja roma származású , szülei kabaréénekesek voltak. Apja Charlie születése után elhagyta családjukat. Chaplin hányatott gyermekkora nagy szegénységben, nyomorban, éhezéssel és sok szenvedéssel telt el. Rengeteget nélkülözött, sokat kóborolt az utcán. Iskolába keveset járt, 13 éves korában alig tudott írni és olvasni. Volt kifutó, újságárus, nyomdász, készített játékokat stb., hogy valamiképpen fenn tudja magát tartani. Az iskolában is kitűnt színészi adottságaival. Tízévesen színpadon játszott, s már akkor rögtönzéssel nevettette meg a közönséget (például a Hamupipőkében egy macskát alakított, s egy fánál úgy emelte fel a lábát, mintha kutya lett volna). Később a 8 Lancashire fiú nzevű tánccsoporttal járta az országot. Több sikeres szereplés után bekerült Fred Karno pantomimtársulatába, mellyel kétéves amerikai turnén is részt vett - számára meghatározó hatással.

Mack Sennett, egy neves amerikai producer, 1913-ban meghívta a Keystone Filmgyárba. Első némafilmjében a Chaplin, az újságíróban (Making a Living) egy monoklis szélhámost játszott.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek