Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kirk Douglas a legidősebb híresség, aki blogot vezet

Élnek még köztünk legendák, ha egyre kevesebben is. Ők azok, akiknek csillaga több mint ötven éve ragyog, akik részesei voltak a hollywoodi aranykornak, vagy az európai művészfilm születésének, és személyes emlékeket őriznek Marilyn Monroe-ról, Humphrey Bogartról, Billy Wilderről, vagy épp Ingmar Bergmanról. És még mindig dolgoznak, mert ha arcukat barázdák is borítják, a karizmájukból mit sem veszítettek.

Ma 95 esztendős Hollywood talán legismertebb színészdinasztiájának legendás atyja és feje, Kirk Douglas. A legklasszikusabb "hollywoodi mese" az övé: születési neve Issur Herschelovich Danielovich (Amsterdam, New York, USA, 1916. december 9. ) amerikai színész és producer, Michael Douglas (szintén színész és producer) apja kelet-európai bevándorlók gyereke. Szegénységben nőtt fel, s hamar a saját lábára kellett állnia: volt bokszoló és jegyszedő, pincér és kifutófiú. Annak köszönheti élete jóra fordulását, hogy haverjaitól eltérően kevéske keresményét nem elitta, hanem színésztanfolyamokra járt belőle. Szorgalmának és tehetségének köszönhetően ösztöndíjjal egyetemet végezhetett, majd az Amerikai Színművészeti Akadémiára került, s ahol Lauren Bacall osztálytársa volt.

Éppen elindult volna színházi pályafutása, amikor kitört a világháború, s neki is mennie kellett; a haditengerészetnél harcolt. Így első filmsikerére várnia kellett. Minden vágya az volt, hogy kitörjön a közegből, amelybe született, és ambíciójának, valamint jó megjelenésének köszönhetően hamar rá is találtak a hősszerepek.

Az elsőhöz épp Lauren Bacall segítette hozzá: ez volt 1946-ban a Martha Ivers furcsa szerelme, amelyben azonnal főszerepet kapott.

0 Tovább

Franco Nero, a spagettiwesternek kék szemű sztárja

A '60-as évek elején kezdett filmezni a ma 70 éves Franco Nero. Előnyös megjelenése, kitűnő fizikai adottságai figyelemre méltó jellemábrázoló képességgel párosultak, ezért az évtizedek során a legkülönbözőbb műfajú filmekben foglalkoztatták.

Eredeti neve: Francesco Giuseppe Sparanero 1941. november 23-án született pármai népes család gyermekekeként: öt testvére van. Szülei egyszerű, vidéki emberek voltak. Édesapja rendőr, a mama háztartásbeli, akik nagy anyagi nehézségek között nevelték a népes családot. Franko színészet iránti vonzalma hamar megmutatkozott, már hatévesen színpadon állt. Milánóban járt esti egyetemre kereskedelmi szakra, napközben pedig a helyi Elektromos Műveknél dolgozott és éjszakai klubokban énekelt.

Jövedelmét azzal egészítette ki, hogy az akkortájt divatos fényképregények (fotoromanza) egyik modellje volt. A művészetek iránt fogékony fiatalember félbehagyta egyetemi tanulmányait, hogy színészetet tanuljon a Piccolo Theatre-ben. Rómában a Cinecittà filmstúdióban próbált szerencsét, ahol az első filmszerep 1963-ban talált rá, az áttörésre azonban még három évet kellett várnia.

1964-ben Rómába költözött. A fényképregényekben való közreműködésének köszönhetően kisebb filmszerepekhez jutott. A sármos, kék szemű színész rövid ideig könyvelőként is dolgozott, ám végül a filmszínészi pálya vonzóbbnak bizonyult a bonyolult számsoroknál.

A '60-as évek közepén a Cinecittàban forgatták A Biblia című monumentális alkotást a tekintélyes amerikai John Huston rendezésében, aki az ismeretlen színészre bízta Ábel szerepét. A látványos filmben a nagy sztárok - Richard Harris, Ava Gardner, Peter O'Toole - ellenére a kritikusok a bemutató után egymást licitálták túl a lesújtó jelzők halmozásában, a "szép meséskönyv" minősítés már dicséretnek számított.

Nero a bukásból levonta a megfelelő következtetéseket: mindenekelőtt azt, hogy aki tartós sikereket szeretne elérni ezen a pályán, annak minél szélesebb skálán kell játszania, valamint folyamatosan tovább kell képeznie magát, nem elegendő az előnyös külsőre építeni egy hosszú távra tervezett karriert. Ennek jegyében kezdett például az angol nyelv elsajátításába, hogy a nemzetközi produkciókban is szerepekhez juthasson.

Nevét az 1966-ban készült Django című spagettiwestern tette nemzetközileg is ismertté. Corbucci filmjében Nero játssza a címszerepet, a bosszúálló magányos idegent, aki egy koporsót vonszol maga után, melyben fegyverét rejtegeti.

1 Tovább

A western királya, a legismertebb kemény fickó

Charles Bronson neve egyet jelent a Vadnyugattal. Mindenki emlékszik felejthetetlen alakításaira, a távolba meredő tekintetre, a napbarnított vonásokra, szikár termetére. Főleg western hősöket és kemény legényeket alakított. Ma lenne 90 éves.

Charles Dennis Buchinsky néven 1921. november 3-án jött a világra az Egyesült Államok Pennsylvania államában, litván bevándorlók 11. gyermekeként (összesen 15-en voltak testvérek). Igen sanyarú körülmények között tengették életüket. A középiskolát be sem tudta fejezni, mert a család megélhetése érdekében édesapja mellett kellett dolgoznia szénbányászként. Később is kemény fizikai munkával kereste kenyerét. A II. világháborúban katonai szolgálatra jelentkezett, a légierő lövészeként szolgált.

Miután hazatért, bokszolóként, rakodómunkásként és kazánfűtőként dolgozott, majd egy philadelphiai színházi társulathoz szegődött, hogy díszlettervezői ambícióit kiteljesítse. Néhány kisebb szerepet követően pedig színészként kereste a boldogulást.

Az '50-es években vágott neki Hollywoodnak, ahol kezdetben csak kisebb epizódszerepeket bíztak rá. Közben azonban rátalált a művésznevére, melyet a Paramount Pictures filmstúdió egyik bejáratáról, a Bronson Gate-ről kölcsönzött. Az 1954-es Drum Beat című filmben már Charles Bronson néven bukkan fel a stáblistán.

Mozikarrierjét 1952-ben együtt kezdte a később szintén westernszínészként ismertté vált Lee Marvinnal a Most a flottánál vagy! című filmben. Ezt követően hol indiánként (Az apacs harcos - 1954.), hol szláv bevándorlóként, hol szökött fegyencként tűnt fel, rendszerint kiismerhetetlen és kezelhetetlen vagányok szerepében, A fordulópont 1954-ben jött el Bronson életében, amikor felfigyelt rá Tóth Endre, magyar rendező. A Géppuskás Kelly (1958.) című film meghozta az ismertséget is, és a hatvanas években szinte futószalagon szállította a hatalmas bevételt és sikereket fialó mozikat.

A '60-as években vált igazi sztárrá többek között az 1960-ban készült A hét mesterlövész című alkotással.

1 Tovább

Burt Lancaster, az ötvenes évek tökéletes férfija

Az Oscar-díjas Burt Lancaster 98 évvel ezelőtt, 1913. november 2-án New Yorkban született egy postás apa fiaként. Kelet-Harlemben nőtt fel. Utcagyerek volt, de már fiatalon elkezdte érdekelni a testedzés. 1930-ban csatlakozott egy cirkusz társulatához, ahol akrobataként dolgozott, amíg egy sérülés véget nem vetett a karrierjének.

1939-1945 között a katonaévek alatt különféle revükben lépett fel, és itt határozta el, hogy színész lesz. Felvételizett s szerepet kapott a Broadway-n. Bár a darab nem volt sikeres, Lancaster teljesítménye egy hollywoodi ügynök, Harold Hecht figyelmét felkeltette.

Első alakításában, a Hemingway-novella alapján készült Gyilkosokban (1946,) Ava Gardnerrel az oldalán vált híressé. A magas, izmos színész jelentős elismerést kapott.

0 Tovább

Piedone ma 82 éves

A 192 cm magas, körülbelül 150 kilós Bud Spencer közel 110 filmet készített. Generációk nőttek fel rekeszizmot nem kímélő filmjein. Mégis, saját elmondása szerint nem tartja magát színésznek. A sportban elért eredményeire sokkal büszkébb, mint a filmjeire.

Nápolyban született 1929. október 31-én, eredetileg Carlo Pedersoli néven. A Bud-ot, az egyik kedvenc sörmárkája - Budweiser - neveként vette fel, a Spencer név pedig kedvenc színészére, Spencer Tracyre utal. Állítólag mókásnak találta, hogy termete ellenére "bud" (rügy) néven hívják.

Nyolcévesen lett tagja a helyi úszóklubnak, ahonnan aztán Rómába igazolt, amikor a család 1940-ben elköltözött a fővárosba. Tanulmányi eredményei egészen kimagaslóak voltak, ötévesen volt elsős, majd az ötödik osztályt átugorva került hatosztályos gimnáziumba. Ezután a római egyetem vegyészkara következett, (mindössze 16 évesen vált az egyetem hallgatójává), tanulmányait azonban meg kellett szakítania, mert a család 1947-ben elhagyta Olaszországot és Brazíliába költözött. Másfél év múlva hazaköltözött, jogi karon folytatta az egyetemet és a sportolást. 1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett egy perc alatti idővel. Még ebben az évben az olasz vízilabda-válogatottal 4. helyezést ért el az Európa-bajnokságon. Részt vett két olimpián (Helsinki - az olasz úszóválogatottal, Melbourne - olasz vizilabdacsapat). Utolsó vízilabda-mérkőzését a Kárpáti György és Gyarmati Dezső fémjelezte magyar válogatott ellen vívta.

Első (szöveg nélküli) filmszerepe a Quo Vadis című filmben 1951-ben volt mint Nero császár (Peter Ustinov) testőre.

Első tengeren túli szerződése (Isten megbocsát, én nem! - 1968.) bírta rá, hogy felhagyjon sportolói pályafutásával és költözzön át Amerikába, 1967-ben. Ennek a filmnek a forgatásán növesztette meg szakállát és alkotta meg, majd vette fel a Bud Spencer művésznevet. Ez a verhetetlen Bud Spencer-Terence Hill páros első közös filmje. Inkább spagettiwestern, a szúrós tekintetű Bud Spencerrel és a búsan cigarettázó Terence Hill-lel. És megtörténik a lehetetlen is: a páros csúnyán összeveri egymást egy vízparti jelenetben. A trilógia másik két darabja: A Pirinyó, a Behemót és a Jófiú (1968.), Akik csizmában halnak meg (1969.).

1 Tovább

A vakító kék szemű hollywoodi legenda

A filmtörténet legendás színészeit ma is körbelengi valamiféle áhitat. És hiába járt el felettük az idő, ma is sármosnak tűnnek. Van bennük valamilyen - kissé megfoghatatlan - erő, hit és persze tehetség. Igaz bálványok - voltak - ők. És közéjük tartozott a ma három éve elhunyt Paul Newman is. Igen jóképű férfi volt, s áthatóan búzavirágkék szeme (ez a legendás szemszín - hogy-hogy nem - már korai, fekete-fehér filmjein is felismerhető) hamarosan afféle védjegyévé vagy márkajelévé vált. Színészként, emberként nem lehetett nem szeretni.

1925. január 26-án született az ohiói Clevelandben. Apja félig, anyja teljesen magyar volt. 18 évesen, a második világháború idején pilóta szeretett volna lenni, de színvaksága miatt elutasították. ezért rádiósként fogta az éter jeleit a Csendes-óceánt átszelő torpedóbombázókon. A háború után az eredetileg tanári pályára készülő Paul befejezte a Yale egyetemen az angol-közgazdász szakot. Egy évvel később New Yorkba költözött, Ekkor került be a kor legkiválóbb New York-i színiiskolájába, Lee Strasberg Actor's Studiójába, ahol kitanulta a színészmesterséget, és ahol mindenki számára egyértelmű volt, hogy Newman hatalmas érzelmi skálával, visszafogott játékstílussal még sokra viszi.

Karrierjét színpadi színészként kezdte a Broadway deszkáin. Első jelentős szerepei a Picnic, a The Desperate Hours és Az ifjúság édes madara voltak. utóbbinak a későbbi filmváltozatában (1962.) is ő alakította a főszerepet.

3 Tovább

A keletnémet indiánhős, Gojko Mitić

Gojko Mitić több mint egy tucat indiánfilmben játszott úgy, hogy soha nem látott indiánt. A filmek mégis sikert arattak, egy egész nemzedék nőtt fel rajtuk. Az NDK-s indiánfilmek főszerepeiben tündöklő híresség sokak számára ma is a gyerekkori hű barátot testesíti meg, sok országban elég csak keresztnevét említeni, és mindenki tudja, kiről van szó, noha évtizedek teltek el első sikerei óta.

Csoda lett volna, ha az indiánok bőrébe bújó színész érdeklődése nem támadt volna fel a valódi rézbőrűek iránt. Jónéhány éve egy chemnitizi fiatalember megszervezte, hogy felkeressen egy észak-amerikai rezervátumotSeattle-ben . Az indiánoknak előtte levetítették Mitić egy filmjét, mire azok teljesen a szívükbe zárták. - Már a reptéren Testvéremnek neveztek, és teljesen befogadtak - mondta meghatottan egy interjúban. Lelki társai egyébként Farkasnak keresztelték.

A ma 71 éve Strojkovce-ban született Gojko Mitić sportiskolába járt, kiválóan lovagolt, első zsebpénzét egyébként - egy indiántól kissé szokatlanul - síedzőként kereste. földműves apja, Živojin Mitić partizánként harcolt, ő Dragan bátyjával a nagyszüleinél, egy dél-szerbiai, Morava melletti faluban nőtt fel, ahol német nevelést kapott. Húsz évesen, testnevelőtanár-jelöltként alkalmi dublőr szerepeket vállalt a Belgrádban forgatott brit és olasz filmekben.

Kaszkadőrként működött éppen, amikor a Jugoszláviában utazgató keletnémet filmesek felfigyeltek rá egy válogatáson. Véletlenül németül is tudott, így egy kisebb szerepet rábíztak. (Keselyűk karmaiban - 1964.)

1 Tovább

Egy éve halt meg a szelíd motoros

Közel fél évszázad egyik legmeghatározóbb színésze, Hollywood egyik fenegyereke, Dennis Hopper színészi karrierje során több, mint kétszáz filmben szerepelt, 8 filmet rendezett és négy forgatókönyvet írt.

1936. május 17-én született Kansas államban. Tizenhárom éves korától családjával San Diegóban élt, ahol színészkedést tanult. Tizennyolc évesen Los Angelesbe költözött, ahol azonnal színészként kezdett dolgozni. Tévésorozatok után egy westernben mutatkozott be a filmvásznon, s még húszéves sem volt, amikor szerepet kapott az 1955-ben bemutatott, James Deannel a főszerepben készült Haragban a világgal (1955.) , ezt követően az Óriás (1956.) című filmben. Dean nagy hatással volt a fiatal Hopperre. A forgatás idején jó barátságba keveredett vele, s akinek tragikus halála (1955.) túlságosan is megviselte: az ő mintájára kezdett viselkedni, dührohamai, verekedései miatt feketelistára került, s szerencsésnek érezhette magát, ha B-kategóriás filmekben állhatott kamera elé.

1958-ban a From Hell to Texas című westernben kapott egy nagyobb lehetőséget Henry Hathaway rendezőtől, azonban nem értették meg egymást, A Hoppert foglalkoztató Warner Bros kirúgta a színészt, aki ezután évekig nem kapott említésre méltó munkát, de érdekes módon végül Hathaway-nek köszönhette a visszatérést, aki szerepet adott neki az 1965-ös The Sons of Katie Elderben .

1969-ben, a hippikorszak csúcsán Peter Fondával és Jack Nicholsonnal 400 ezer dollárért elkészítették a Szelíd motorosok című filmet, amelynek Hopper nemcsak egyik főszereplője, hanem forgatókönyvírója és rendezője is volt.

3 Tovább

A piszkos 12 legendás őrnagya

Ma lenne 87 éves Lee Marvin Oscar-díjas amerikai filmszínész.

1924. február 19-én született New Yorkban. Tehetős családja rokonságban állt Thomas Jefferson és George Washington elnökökkel. Nehezen kezelhető gyermek volt, ezért számtalan iskolából eltanácsolták.A középiskolát a Szent Leo-i kollégiumban végezte el, de rossz magaviselete miatt nem tanulhatott tovább. Abbahagyta a tanulást és beállt a hadseregbe. Részt vett a második világháború csendes-óceáni harcaiban, súlyosan megsebesült és kitüntetéssel (Bíbor Szív) szerelt le.

Ezután alkalmi munkákból élt. Éppen a vécétartályt szerelte egy kis színházban, amikor egy gyengélkedő színész helyettesítésére kérték. Marvin megtalálta életcélját: színiiskolát végzett, s megindult karrierje.

1950-ben Hollywoodba költözött, ahol több filmszerepet is kapott. Ezek többsége háborús, vagy westernfilm volt. Markáns, erőteljes, sőt erőszakos, olykor brutális figurákat személyesített meg. Nemcsak játszott háborús, gengszter- és westernfilmekben játszott (néha még a rendezőket is segítette, hogy az adott embereknek, hogy kell beállniuk, vagy, hogy milyen típusú ruhát kell felvenniük), de szerepelt vígjátékokban is.

1953-ban Marlon Brando oldalán szerepelt A vad (1954.) című "motoros filmben", s bár a forgatás előtt nem tudott motorozni, néhány hét alatt olyan szintre jutott, hogy neves sivatagi motorversenyeken indult.

2 Tovább

A 70-es évek szívtiprója, Burt Reynolds

Burt Reynolds amerikai filmszínész, a 70-es évek férfiideálja ma ünnepli 75. születésnapját. Bukásokkal is tarkított pályafutása alatt majdnem száz filmet forgatott, s bár túl sok szakmai sikert nem aratott, filmjei bevételét tekintve kollegáinak legtöbbjét messze lekörözte.

A sármos és jóképű színész a hetvenes és nyolcvanas években igazi megasztárrá nőtte ki magát, ezután pedig az egyik legtöbbet foglalkoztatott karakterszínészek egyike lett.

Reynolds 1936. február 11-én született Waycrossban (USA). Édesapja Burton Reynolds, édesanyja Fern Miller. Burt cseroki és ír származású.

Kezdetben sportkarrierről álmodott. A Floridai Egyetem sportösztöndíjasa, a futballcsapat ünnepelt sztárja volt, de két év után egy térdsérülés, majd egy autóbaleset miatt áttért a színészetre. Ebben sem bizonyult tehetségtelennek. Az egyetemet már nem is fejezte be, New Yorkba utazott, ahol színészetet tanult, közben volt mosogató, kidobóember, s minden kis szerepet elvállalt színpadon, tévében.

1957-ben mosolygott rá a szerencse: egy tévésorozat főszerepét bízták rá és a filmesek is megkeresték. Clint Eastwood tanácsára számtalan spagetti westernt (100 puska 1968. Sam Whiskey 1969. stb.) vállalt el. Külseje miatt (ereiben indián vér is csörgedezik) általában félvér indiánokat alakított.

0 Tovább
«
12

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek