Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Bárányok hallgatnak c. film főszereplője ma 73 éves

Hetevhárom éve, 1937. december 31-én az angliai Port Talbot-ban született az Oscar-díjas angol színész, Anthony Hopkins , aki A bárányok hallgatnak c. filmben megteremtette a filmtörténet legvonzóbb, legintelligensebb és legkegyetlenebb bűnözőjét.

A sztár munkásságát számos rangos díj és jelölés mellett 1993-ban rendhagyó módon ismerték el Angliában. II. Erzsébet királynő ugyanis lovaggá ütötte, azóta a Sir Anthony Hopkins nevet használja.

Szülei, Dick és Muriel pékséget üzemeltettek, és komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy fiúk egy szigorú internátusban tanulhasson. A fiatal Tony azonban nem sokáig koptatta itt az iskolapadot: saját elmondása szerint ki nem állhatta diáktársait, antiszociális volt, és notóriusan hanyagolta tanulmányait. Egyedül zongorázni szeretett. Apja 17 évesen kitette a szűrét, mondván, álljon a maga lábára. Egy év múlva már a cardiffi zene- és drámaiskola ösztöndíjas hallgatója volt. 2 évig tanulta a színészmesterséget, majd 1958-ban behívót kapott: neki is be kellett vonulnia a brit hadseregbe, ahol két évet szolgált.

1961-ben egy állami ösztöndíj segítségével már Londonban folytathatta tanulmányait: a Royal Academy of Dramatic Art növendéke lett, ahol 1963-ban végzett ezüst fokozattal. 1960-ban a színészkirály, Laurence Olivier, a Nemzeti Színház akkori igazgatója meghallgatásra hívta be, szerződtette, s két évvel később Hopkins vette át Olivier szerepét Strindberg Haláltáncában.

Befutott, magánélete azonban - elsősorban alkoholizmusa miatt - romokban hevert. Ivászatával és szókimondásával megbotránkoztatta a brit színházbajárók sznob társadalmát, de sok mindent elnéztek neki, mert tehetséges volt. 1969-ben felségül vette Petronella Baker színésznőt, de házassága, amelyből egyetlen lánya, Abigail, született, mindössze négy évig tartott. Egy filmgyári asszisztenssel szövődött következő kapcsolata is hamar veszélybe került, megint csak az alkohol miatt. Az már aztán neki is sok volt, amikor egy átmulatott angliai éjszaka után egy arizonai hotelszobában ébredt. Szakított az itallal, s mint később bevallotta, a színészi munkát csak ettől az időszaktól tudta igazán élvezni. 1973-ban már Jennifer Lynton férje volt, és az alkoholizmust is legyőzte.

0 Tovább

Négy éve akasztották fel Szaddámot

Az 1937. április 28-án (al-Audzsa) született politikus, Szaddám Huszein egy személyben volt államfő, a hadsereg főparancsnoka, a Forradalmi Parancsnokság tanácsának elnöke és a Baath párt iraki parancsnokságának titkára és a párt fegyveres szárnyának első embere, miközben három vesztes háború fűződik nevéhez (Irán, Kuvait, illetve az Amerikai Egyesült Államok).

Szaddám egyszerű parasztfiúból küzdötte fel magát először merénylővé, majd vallatótisztté, később politikai orgyilkossá, mielőtt elnök vált belőle. Politikai pályája tulajdonképpen 1957-ben kezdődött, amikor csatlakozott az akkor még illegális Baath párthoz. Egy évvel később letartóztatják, mert megölte sógorát. Hat hónapot tölt börtönben. Az 50-es évek végén már ismét aktív, részt vesz egy Baath-párti puccskísérletben, amelyet azonban levernek és Szaddám Huszein Egyiptomba menekül (1960-ban távollétében halálra ítélik), ahonnan 1963. februárjában tér haza, miután megölik Abdil Karim Kaszemet, az akkori rendszer erős emberét.

1968. júliusában a Baath párt hatalomra jutása nyomán előbb a belbiztonsági erők vezetője. Szaddám vallatótisztként kínozta a politikai ellenfeleket. A kormányzatból azonban hamar kiszorították pártját, és újra az üldöztetés évei jöttek.

Mint politikai orgyilkos félelmetes hírnévre tett szert. Több tisztogató akciót is levezényelt a párton és az államszervezeten belül, míg végül 1979. júliusában megszerezte a hatalmat. Hat nappal azután, hogy elnökké nyilváníttatta magát, 20 vezető párttisztviselőt és katonai parancsnokot öletett meg összeesküvés vádjával. Elnökként túlélt számtalan ellene irányuló puccsot, merényletet, ellenfeleit pedig egyszerűen lelövette vagy kivégeztette. A Dudzsail iraki síita faluban 1982-ben 148 embert öltek meg az iraki biztonsági erők, megtorlásul egy Szaddám Huszein elleni merényletkísérlet miatt.

0 Tovább

A szerzetescsuhába bújt ördög, Raszputyin meggyilkolása

Aligha van az orosz történelemben ismertebb név, mint az övé, talán csak Rettegett Iván vagy Nagy Péter vetekedhet vele. Életében a tragédia minden eleme összesűrűsödött. "A trón magasságáig emelkedett muzsikkal együtt járt a hatalom, a szex, az intrika, az erőszakos halál, amelyet a Romanov - dinasztia bukása követett" . Ráadásul alig akad még történelmi személyiség, akit már életében annyira imádtak és gyűlöltek volna, mint ezt a szibériai vándorszerzetest. Sokak szemében ő volt a testet öltött gonosz, a démon, akit ki kell irtani a világból - nagyjából ezt a képet őrzi a mai tudatunk is róla.

Kilencvennégy éve, 1916. december 29-én gyilkolták meg Grigorij Jefimovics Raszputyint, az orosz történelem és a múlt század egyik legellentmondásosabb személyiségét.

Raszputyin kereskedéssel is foglalkozó gazdacsaládban született 1869 táján a szibériai Pokrovszkojéban. Élete első szakaszában apja földjén dolgozott, majd tizenkilenc éves korában megnősült, három gyermeke is született. A félig analfabéta, kicsapongó életű muzsikot közvetlen környezetében megvetően csak "részeges Griská"-nak nevezték. Ifjú apaként - vélhetőleg lopás miatti vezeklésként - három hónapot töltött egy kolostorban. Itt vallásos megvilágosodáson esett át és állítólag csatlakozott a hliszt szektához. Ennek tagjai elvetették az egyházi intézményeket, de fura módon megengedték tagjaiknak, hogy ortodox templomba járjanak. Az üdvözüléshez a bán adta eksztázison, majd az ezt követő bűnbánaton keresztül akartak eljutni, szertartásaik időnként tömeges orgiákba csaptak át.

Raszputyinnak érthetően megtetszett a hlisztek tanítása, buzgó tanuló lett, áhítattal hallgatta a szakadár pópák szónoklatait, és okult belőlük a jövőre nézve. Bizonyos idő elteltével aztán, mint szakképzett szent ember kilépett a kolostor falai közül s országos zarándokútra indult, járt a görögországi Athosz kolostorban és Jeruzsálemben is.

Az országot mosdatlanul, rongyos ruhában járó férfi nevéhez hamarosan csodás gyógyítások és beteljesedett próféciák kapcsolódtak, messzi földről özönlöttek láthatására a hívők. 1905-ben bukkant fel az egyébként is a miszticizmus tüzében égő Szentpéterváron, ahol tárt karokkal fogadták.

0 Tovább

56 éve született az Amerikai gengszter sztárja

A ma 56 éves, kétszeres Oscar-díjas Denzel Washington 1954. december 28-án született a New York állambeli Mount Vernon városában.

A pünkösdista lelkész és fodrász felesége három gyermeket nevelt. Denzel - aki apja keresztnevét kapta, ez pedig az őt felszabadító dr. Denzeltől származott -, már kiskorától kezdve minden héten ott ült a templomban, és csodálta apját, aki olyan hatásosan tudott megszólalni közönség előtt. A fiúcska arról álmodozott, hogy egy nap ő is fellép majd, de inkább színpadon. Hétközben Denzel gyakran megfordult a szépségszalonban, ahol anyja dolgozott és fülelte a pletykákat, melyek persze híres emberek körül forogtak. Amikor 14 éves lett, a dolgok rosszabbra fordultak. A szülők házassága megromlott, Denzelt és nővérét egy bentlakásos iskolába küldték, így kimaradtak a válással járó hercehurcából.

Érettségi után Washington beiratkozott a New York-i Fordham Egyetemre, ahol újságírást tanult, de gyakran fellépett az egyetemi színielőadásain is. Egyre inkább a színészet érdekelte. 1977-ben megszerezte a diplomáját, de nem akart újságíró lenni, hanem csatlakozott az American Conservatory Theaterhez, ahol tovább csiszolgatta színészi képességeit. Tanárait lenyűgözte Denzel talentuma, többen született tehetségnek tartották.

Egy év elteltével önállósította magát. Néhány kisebb filmszerep után beválogatták a St. Elsewhere című, új kórházsorozat szereplői közé. 1982-ben kezdték sugározni a szériát, amely azonnal nézettségi csúcsot döntött, és dr. Philip Chandler szerepében Washington nemcsak a nézők kedvence lett, hanem a kritikai elismerést is kapott. (A VIASAT3 a napokban vetíti a sorozatotot Egy kórház magánélete címmel.)

A majd hat évig játszott sorozat nyári szünetében Denzel több kisebb filmszerepet kapott. Az első moziszerepét 1981-ben játszhatta el Az én fekete fiamban (Carbon Copy) Partnere George Segal volt.

Ezt az 1984-es Katonatörténet követte. A kritikusok azonban csak 1987-ben fedezték fel, miután a Kiálts a szabadságért! című filmben a 70-es években meggyilkolt dél-afrikai diák, Steve Biko emberjogi aktivistát játszotta.

0 Tovább

Az élet és a hivatás megszállottja - Gérard Depardieu

Gérard Xavier Marcel Depardieu 62 évvel ezelőtt, 1948. december 27-én született Châteauroux-ban, egy Párizstól délnyugatra fekvő, sivár iparvárosban. Személyében nem csak a francia, hanem az egész egyetemes filmtörténelem egyik legnagyobb alakját is tisztelhetjük, aki karrierje során több mint 170 kiváló alkotásban szerepelt. Cézár-díjas, Golden Globe-díjas, a Francia Becsületrend és a Francia Nemzeti Érdemrend lovagja, s ezen kívül még számos egyéb kitüntetés és elismerés birtokosa. 2001-ben a fajgyűlölet ellen szót emelő filmszerepekért az UNESCO aranyérmével tüntették ki.

Egészen lentről jött, "viharosan és feltartóztathatatlanul, mint egy tornádó". Szülei vidékről költöztek fel a jobb megélhetés hiú reményében. Gérard, a harmadik a hat gyerek közül, gyakorlatilag az utcán nőtt fel. Tulajdonképpen nem volt gyerekkora, talán ezért maradt fiatal. Nehezen kezelhető serdülő volt: 13 évesen kimaradt az iskolából, ideje nagy részét csavargással töltötte. Rettentő nagy fizikai erejét verekedésre, lopásra és más nemtelen cselekedetekre használta - sokszor akadt dolga a rendőrséggel.

Véletlenül fedezte fel a színházat: egy szociális munkás ajánlotta neki a színjátszást, hogy megmentse a teljes elzülléstől. Jean-Laurent Cochet színitanodájában folytatott tanulmányokat. Itt találkozott későbbi feleségével, Élisabeth Depardieu színésznővel is, akivel 1971. február 19-én kötött házasságot. Tagja volt Romain Bouteille 1969-ben alapított társulatának, a Café de la Gare-nak. A kabaréból egyenes út vezetett a filmezéshez.

0 Tovább

40 év és 1 nap - Domján Edit

Harmincnyolc esztendővel ezelőtt, 1972 karácsonyán dobta el magától az életet Domján Edit (Budapest, 1932. december 25. - Budapest, 1972. december 26.)

1954-től 1972-ig e rövid pálya emlékét közel nyolcvan színházi szerep, többnyire főszerep; tíz filmszerep és számtalan rádió és tv szerep őrzi. Művészi tevékenysége, sugárzóan lenyűgöző egyénisége, feledhetetlen hangja ma is élénken él a közönség emlékezetében.

Több alkalommal beszélt arról, hogy csak 40 éves koráig akar élni, mert nem szeretne öreg színésznő lenni. 1972 karácsonyán, a negyvenedik születésnapját egyedül töltötte egy 25m2-es lakásban. A másnap este négy kollégája betörte az ajtót, de már későn érkeztek: drámai elszántsággal véget vetett életének. "Szuverén, önálló maradt, soha nem engedett a maga legbenső magányához és titkához hozzányúlni. Mindig igyekezett bátran és szabadon élni. És amikor ez nem ment már tovább, volt elegendő bátorsága ahhoz, hogy egy önmaga által előre meghatározott időpontban egy olyanfajta magváltoztathatatlan és végső szabadságot válasszon, amibe senki nem szólhat bele." - írta róla Kaló Flórián.

0 Tovább

A némafilmek sztárja - Charles Chaplin

Harminchárom évvel ezelőtt, 88 éves korában halt meg Sir Charles Spencer Chaplin (London, 1889. április 16. - Vevey, Svájc, 1977. december 25.). Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 20. század legnagyobb nevettetője volt.

Anyai nagyanyja roma származású , szülei kabaréénekesek voltak. Apja Charlie születése után elhagyta családjukat. Chaplin hányatott gyermekkora nagy szegénységben, nyomorban, éhezéssel és sok szenvedéssel telt el. Rengeteget nélkülözött, sokat kóborolt az utcán. Iskolába keveset járt, 13 éves korában alig tudott írni és olvasni. Volt kifutó, újságárus, nyomdász, készített játékokat stb., hogy valamiképpen fenn tudja magát tartani. Az iskolában is kitűnt színészi adottságaival. Tízévesen színpadon játszott, s már akkor rögtönzéssel nevettette meg a közönséget (például a Hamupipőkében egy macskát alakított, s egy fánál úgy emelte fel a lábát, mintha kutya lett volna). Később a 8 Lancashire fiú nzevű tánccsoporttal járta az országot. Több sikeres szereplés után bekerült Fred Karno pantomimtársulatába, mellyel kétéves amerikai turnén is részt vett - számára meghatározó hatással.

Mack Sennett, egy neves amerikai producer, 1913-ban meghívta a Keystone Filmgyárba. Első némafilmjében a Chaplin, az újságíróban (Making a Living) egy monoklis szélhámost játszott.

0 Tovább

KARÁCSONY

...

0 Tovább

A magyar film mestere 85 éves

85 éves Makk Károly (Berettyóújfalu, 1925. december 23.), a modern magyar film egyik legjelentősebb rendezője. Több mint fél évszázados pályafutása alatt eddig 22 nagyjátékfilmet s 12 televíziós filmet készített, melyek között van remekmű, korszakos film, tisztes iparos munka, sima bukás és kínos tévedés, van betiltott film, bérmunka, társrendezés, koprodukció.

Szülei mozisok, alig húszévesen, 1944 nyarán már a Hunnia Filmgyárban hordja a kávét. Gertler Viktor első asszisztense éveken át. A 23 évesen betiltott első filmje az Úttörők című (eltűnt).

Az ötvenes évek elején Fábri Zoltán (Életjel) és Várkonyi Zoltán (Simon Menyhért születése) veszi maga mellé társrendezőnek.

Makk Károly rendezői bemutatkozása (1954. még harmincéves sem múlt), igazi első filmje, a Szigligeti Ede vígjátékából készült Liliomfi, melyben Darvas Iván másfél órára milliókkal felejteti el, hogy hol is élnek.

0 Tovább

Ma 21 éve tört ki a romániai forradalom

Címoldal

TÖRVÉNY A MÉDIASZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS A TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓRÓL

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

2. oldal

2 Tovább

Rajt a Hold túlsó oldalára - Apollo 8

Negyvkét évvel ezelőtt, 1968. december 21-én indult az Apollo-8, fedélzetén Frank Borman, Jim Lovell és Bill Anders űrhajósokkal, akik az emberek közül először pillanthatták meg saját szemükkel a Hold túlsó oldalát.

Az Apollo-8-at sokáig a holdkomp első emberrel történő kipróbálásának szánták, de az űrverseny üteme mást diktált: a Szovjetunió által a Holdhoz küldött Zond nevű automatikus űrhajók azt sugallták az amerikaiaknak, hogy az ellenfél hamarosan embert küld a Holdhoz, ráadásul a holdkomp (LM) elkészülte több hónapos késésben volt. Az oroszok megelőzése mindenek előtt álló feladat volt, ezért a NASA merész elhatározást hozott, ami szerint a holdkomp Föld körüli pályán történő kipróbálását elhalasztották és egy terven kívüli utat iktattak be, melyen az űrhajónak el kellett repülnie a Holdig és vissza.

1968. december 21. reggelére tűzték ki az indulást. Az Apollo-8-nak kettős feladatot szántak. Kiváncsiak voltak arra, hogy tényleg képes-e a hordozóeszköz eljuttatni az űrhajót a Holdhoz, valamint a holdűrhajó tényleg képes-e manőverezni a holdközi térségben, majd Hold körüli pályára állni. A másik feladata az volt az Apollo-8 utasainak, hogy a későbbi leszálló küldetések számára kiválasztott lehetséges leszállóhelyeket, valamint a Földről sohasem látható túlsó oldal jellegzetességeit kellett fényképeznie.

Az Apollo 8 keleti parti idő szerint reggel 8 órakor indult el 240 ezer mérföldes útjára. Lovell úgy emlékezett vissza arra a pillanatra, amikor a földi atmoszférát elhagyva kilőtték az űrhajót "transzlunáris útra", mintha egy alagútban utaznának, amelynek hátsó ablakából egyre kisebbnek látszik annak bejárata - a Föld.

Amerika első emberes Saturn V startjára többszázezer néző volt kíváncsi. A rakéta nem is okozott csalódást, rendben Föld körüli pályára gyorsította az űrhajót. Másfél Föld körüli fordulat erejéig még parkolópályán keringett az Apollo-8 (amely idő alatt rendszerellenőrzéseket futtattak végig az űrhajósok), majd ezután kapták meg a történelmi parancsot: - Indíthatjátok a TLI-t. (Trans Lunar Ignition - Hold irányú hajtóműindítás).

1 Tovább

Az élet szerelmese: Arthur Rubinstein

Chopin legavatottabb tolmácsolója, a lengyel származású amerikai zongorista Arthur Rubinstein 1982. december 20-án, ma 28 éve halt meg.

1887. január 28-án született Lódzban, az akkori Oroszország területén. Szó szerint egyszerre kezdett beszélni és zongorázni: a hisztériára egész életében hajlamos fiúcska hároméves korában kezdett a billentyűkkel ismerkedni, s nagyjából ekkor mondta ki az első szavakat is. Zongoratanulmányait szülővárosában és Varsóban kezdte. Első koncertjét hétévesen adta.

1900-tól Berlinben tanult tovább, zongorára Barth, elméletre Max Bruch és Robert Kahn tanította.

Tizenhat évesen már a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel, egy évvel később Párizs ünnepelte. Párizsban megismerkedett Ravellel, Dukas-val, és a szerző jelenlétében játszotta el Saint-Saens második zongoraversenyét. A koncertről írott kritika nem is csodagyereknek, hanem érett muzsikusnak nevezte a tizenhat éves zongoristát.

0 Tovább

95 éve született a sanzonok királynője, Edith Piaf

"Je ne regrette rien" - énekelte Edith Piaf, pedig élete nem volt leányálom: bordélyházban nevelkedett, gyermeke meghalt, bokszbajnok szerelmével lezuhant a repülőgép, ő meg rászokott a drogokra. Amit mi őrzünk belőle, az rekedtes hangja, jellegzetesen pergetett r-jei és édesbús melódiái.

Edith Piaf eredeti nevén: (Édith Giovanna Gassion) 95 évvel ezelőtt 1915. december 19-én született Párizsban (meghalt: 1963. október 11.- Grasse). A francia zászló mellett ő Franciaország egyik jelképe.

Szörnyű gyermekkora volt, születése után anyja rögtön elhagyta, rengeteget éhezett és szaruhártyagyulladás következtében két évre elvesztette látását is.

Felgyógyulása után együtt "dolgozott" apjával - elõbb cirkuszokban, majd az utcán. Gassion bíztatta elsőként az éneklésre: kígyóember-mutatványa után Edith dalai következtek, meg persze a tányérozás, hiszen ebből éltek. Apja jónéhányszor megpofozta, de a maga módján azért szerette lányát. Babát vett neki, hálás volt, amikor lázasan is fellépett és nagyon büszke, amikor 1932-ben megszületett unokája, Marcelle. Edith 17 éves volt, az apa, Louis Dupont 18. A gyereket kétévesen elvitte az agyhártyagyulladás. A szerelemnek is vége szakadt. "A szerelem mindig elmenekült tőlem" - mondta később Piaf.

A temetés után az elkeseredett Edith ismét Párizs utcáin énekelt. 1935 októberében itt hallotta meg Louis Leplée, a Gerny's kabaré igazgatója. Tőle kapta a testre szabott művésznevét, a Piafot, amely a párizsi argóban Verebet jelent.

2 Tovább

Hollywood legsikeresebb rendező-producere, Steven Spielberg

Egy ember, aki minden más embertársánál merészebbet mert álmodni. Legyen szó a világűrről vagy a Földről. Egy férfi, aki belül örök gyerek marad, míg tapasztalatai ezreknek okoznak örömet és tanulságot.

A négyszeres Oscar-díjas (ebből egy Életmű-díj), amerikai filmrendező, producer, a világ legsikeresebb filmjeinek rendezője, a brit birodalom lovagja, Steven Spielberg, 64 évvel ezelőtt, 1946. december 18-án Cincinnatiban született egy elektromérnök és egy zongoraművésznő gyermekeként.

Fiatalkorát az Arizonai Phoenix mellett töltötte. 13 évesen szüleitől kapta meg az első kameráját. Rövidesen elkészítette első kisjátékfilmjét, melynek forgatókönyvét nővére írta, s mellyel díjat nyert. 1965-ben beiratkozott a Kaliforniai Egyetem rendezői szakára, ám három évvel később abbahagyta a tanulmányait. 1968-ban az atlantai filmfesztiválon bemutatták Amblin című kisjátékfilmjét. Minden nap bejárt az Universal Pictures stúdióba dolgozni (valójában nem dolgozott ott). Egyszerűen elfoglalt egy üres íróasztalt, és úgy tett, mintha a cég munkatársa lenne. Hamarosan kapott is egy asszisztensi megbízást.

1969 és 1973 között a Columbo, és még számos sorozat epizódjait rendezte. Rendezett két önálló filmet, melyek közül az egyik - Párbaj (1971.) - még ma is klasszikusnak számít.

1 Tovább

A Queen együttes frontembere, Paul Rodgers

1949. december 17-én, ma 61 éve Middlesborough-ban született Paul Rodgers (Paul Bernard Rodgers), az angol zenész, énekes és dalszerző A rendkívül sokoldalú zenész számos hangszeren játszik. Eleinte basszusgitáros volt, később váltott teljesen az éneklésre. Fanyar, rekedtes, de kristálytiszta hangja nem utánozható.

Első együttese, a Free a hatvanas évek végén ill. a hetvenes évek elején hódító nagy brit blues-hullám egyik legsikeresebb bandája volt; akkoriban nagyjából a Led Zeppelinéhez fogható népszerűséggel. Az 1968-ban létrejött együttesben lett az a Hang, akit a világ az All right now címû dallal ismert meg.

4 Tovább

A jövő látnoka - A. C. Clarke

"Ha egy kiváló idősödő tudós valamiről azt állítja, hogy az megvalósítható, valószínűleg igaza van. De ha azt mondja, hogy a dolog lehetetlen - szinte biztos, hogy téved."

A.C. Clarke

Ha valakit megkérünk arra, hogy mondjon egy általa ismert sci fi írót, valószínűleg Isaac Asimovot fogja említeni. Ha viszont arra kérjük, hogy mondjon még egyet, ez a másik egész biztosan Arthur C. Clarke lesz. A saját műfajukban - Asimov a társadalmi, Clarke pedig a technikai SF-ben - mindketten lehengerlő fölénnyel rendelkeznek írótársaikkal szemben.

Sir A. C. Clarke 93 évvel ezelőtt született 1917. december 16-án Angliában, Minehead városában, s már gyermekkorában rajongott a fantasztikus történetekért. Az iskolaújságokban kezdte publikálni írásait, a legkülönbözőbb környezetekben játszódó kalandos történeteket. Aztán fölfedezte az SF- (science fiction) magazinok világát. Mindössze 13 éves volt, amikor csatlakozott a Brit Bolygóközi Társasághoz (British Interplanetary Society), amelynek később két cikluson át is az elnöke volt.

1936-ban általános és középiskoláit elvégezve Londonba költözött, ahol közhivatalnokként helyezkedett el. Első valódi novellái házilag sokszorosított kiadványokban, úgynevezett fanzinokban jelentek meg. Bemutatkozó írása, az Utazzon dróton! (A cselekmény egy "rádió-transzporter" nevű eszköz kifejlesztésének rövid története, amit az egyik fejlesztő visszaemlékezéseként ismerünk meg. A teleportáció - tárgyak és emberek rádióhullámok formájában való utaztatása távoli helyekre - lehetségességét boncolgatta szatirikus hangvételben. )

0 Tovább

Ma 178 éve született Gustave Eiffel


1832. december 15-én Dijonban született Alexandre Gustave Eiffel a mérnök, aki Magyarországon is számos épület tervezője volt.

Egyetemi tanulmányai után vasúti mérnökként dolgozott, és főként hidakat tervezett. 1865-ben Párizs mellett egy hatalmas gépgyárat alapított, amely nemcsak a gazdagságot hozta meg számára, hanem a hírnevet is. Az 1878-as világkiállításra megalkotta a Párizs városának pavilonját. Az ő gyárában készült el a Bartholdi által tervezett, New York városában álló Szabadság-szobor is. Aztán következett egy újabb világkiállítás 1889-ben, amelynek monumentális építménye az Eiffel-torony

Még ebben az évben a francia akadémia tagjává választották. Nem sokáig örülhetett sikereinek. 1892-ben a francia képviselőházban kitört Panama-botrányba ő is belesodródott. Kénytelen volt az esküdtszék elé állni, ahol azzal vádolták meg, hogy az általa gyártott vasáru a csatorna körüli építkezésekkor használhatatlan volt. E vádak alapján a bíróság Eiffelt 2 évi fogságra és 20.000 frank fizetésére kötelezte. de ügyvédjének köszönhetően a legfelsőbb semmítőszék felmentette és ez az ítélet lehetővé tette rehabilitálását. Visszavonult, s kizárólag tornya örökkévalóságának szentelte magát. Franciaországban úgy tekintettek rá, mint aki örök dicsőséget szerzett az országnak. Az idős férfi 1923. december 27-én hunyt el párizsi, Rabelais utcai palotájában. Rangjához méltóan temették el a Levallois-Perret-i temetőben.

Az Eiffel-torony kecses, sudár, modern, jellegzetes körvonalai világszerte ismertek. Aligha akad olyan ember, ki nem vágyik a tetejére, hogy lenézhessen onnan, s szívébe zárja Párizs látképét.

0 Tovább

Lesz-e III. világháború? - Nostradamus

Az emberiség ősidőktől kíváncsi, mi lesz holnap, holnapután? Lehet- e azt tudni? Hogyan és kitől? A próféták és a jövendőmondók között az évszázadok során számos neves személy akadt, akire emberek milliói hallgattak.

Több mint fél évezred távlatából sem merült feledésbe a talán leghíresebb Nostradamus , akinek jóslatait a halálát követő évszázadok során sokan nemcsak elhitték, és esetenként félreértelmezték, hanem már a kezdeti időktől fogva hamisították is és a hamisítványokat propagandacélokra használták, mint például Goebbels náci propagandaminiszter tette.

1 Tovább

A boszorkányok napja

Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem és szokás kapcsolódna, mint december 13-hoz, Luca napjához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt termékenységvarázslásra, mint házasság-, halál- és időjárásjóslásra, bizonyos női munkák tiltására, valamint a lucaszék készítésére.

Luca neve a Lux (fény, fényesség, világosság) szóból ered. Luca katolikus szent volt, a vakok, szemfájósok, utcanők és menyasszonyok védőszentje

A legenda szerint Lucia az ókeresztény időkben élt, fiatal szűzlányként. Édesanyja egyszer nagyon megbetegedett, és együtt mentek segítséget kérni Szent Ágota sírjához. Lúcia ott elaludt, és álmot látott, minek hatására úgy határozott, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja meg is gyógyult, de ennek ellenére sem fogadta el lánya elhatározását. Pogány vőlegényhez akarta adni, s pogány bálványok hódolatára kényszeríteni lányát. Mivel Lúcia nem tágított, elítélték. Igás állatokkal akartak keresztülhajtatni testén, de az állatok megtorpantak lekötözött teste előtt. Végül megégették, így vértanúvá vált. A legenda szerint csak akkor halt meg, amikor befejezte imáját.

A magyar néphitben Luca nem hasonlít a legendabeli Szent Luciához, sokkal inkább kísértetszerű, kitalált alak, kinek külseje csúnya öregasszonyé vagy fehérleples alaké. Szerepe a büntetés és a rontás. Megbünteti azt, aki fon, kenyeret süt, vagy mos december 13-án. Kölcsönadni sem volt ajánlott ilyenkor semmit, mert az elvitt dolog boszorkányok kezére kerülhetett.

0 Tovább

A konyak világnapja

"A konyak nem más, mint egy gondos szakértelemmel párolt csodálatos eszencia - a Paradicsom íze."

Hosszas keresgélés után sem találtam meg A konyak világnapjának (december 12.) mibenlétét. Aztán ráakadtam erre a cikkre, s feladtam a keresést én is. Mégsem akarok szó nélkül elmenni mellette vagy helyette a pálinkáról írni, ha már egyszer ma van a konyak világnapja (valószínű, csak az ünneplés kedvéért tartják), ezért összeszedtem a konyakkal (pontosabban: a cognackal) kapcsolatos tudnivalókat. Eddig elméletben én is csak annyit tudtam róla, hogy némely gépkocsit vezető jelszava: "Reggel konyak, este konyak, ettől leszünk mozgékonyak".

A Cognac történetének kezdete a XVII. század első harmadára tehető. Franciaországot akkoriban XIII. Lajos és Richelieau bíboros uralta. Az abszolutizmus és a gazdag udvartartás azonban komoly terheket rótt az államkincstárra, így a király a jól bevált trükkhöz, az adóemeléshez folyamodott. Csakhogy a magának mind több jogot követelő parasztság nem vette jó néven az udvar megszorító intézkedéseit.

Charente és a szomszédos Charente-Maritime megye szőlő- és bortermelői megelégelték a rájuk kivetett magas állami jussot: 1636-ban adóenyhítésért folyamodtak. A bor azonban nem kapott kedvezményeket. A földműveseknek ám helyén volt az eszük: a termékeiket ezentúl nem adóköteles borként, hanem párlatként vitték a piacra így hát megszületett a Cognac. Az új, adómentes termék népszerűsége persze országszerte gyorsan növekedett. Az arisztokrácia és a nép egyaránt örömmel fogyasztotta.

0 Tovább

Fantomas

Ha Fantomasra gondolunk, akkor Jean Marais (és Luis de Funes) jut eszünkbe.

A jóképű, daliás sztár, eszményi nőideál, generációk bálványa Jean-Alfred Villain-Marais (Cherbourg, 1913. december 11. - Cannes, 1998. november 8.) ma lenne 97 éves. Egyszerre volt színész, rendező, író, festő, szobrász, fazekas-keramikus, kaszkadőr és újító.

Az első világháború hajnalán született. A nőkhöz való viszonyát egy életre meghatározta az édesanyja. "Lánynak várt. Sokáig a szőke angyal képét őrizte rólam, és én gyerekfejjel ennek az elvárásnak akartam megfelelni." Csak felnőtt fejjel jött rá, hogy valójában kicsoda is az anyja. Egy kleptomániás, börtönviselt életművész, aki hónapokra magára hagyta a gyerekeit, a nagymama gondjára bízva őket. Férjét otthagyva két fiával Párizsban telepedett le. A színház világához vonzódó Marais-nek mindenütt elutasításban volt része, így alkalmi munkákból élt, esténként pedig színdarabokban és filmekben statisztált.

Igazán csak keveseket engedett magához közel. A kevesek közé tartozott egykori nagy szerelme, Michéle Morgan filmszínésznő. "Talán másként alakult volna az életem, ha viszonozza az érzéseimet. Rossz időben találkoztunk. Michéle szerelmes lett leendő férjébe"

0 Tovább

Emberi jogok napja

"Az idei Emberi jogok napján ösztönözzenek minket azok, akik azért küzdenek, hogy világunk igazságosabb legyen"

1948. december 10-én az ENSZ közgyűlésén elfogadták Az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot. A világ összes országa ratifikálta. Ennek emlékére az ENSZ 1950. december 4-i közgyűlése december 10-ét az emberi jogok napjává nyilvánította

"Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek" - mondja ki az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 1. cikke.

A II. világháború borzalmaitól éppen csak magához térő világban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata volt az első olyan globális közlemény, amelynek megállapításait ma már magától értetődőnek veszünk -- minden emberi lény elidegeníthetetlen méltóságát és egyenlőségét.

1 Tovább

Megkegyelmezhetnek Jim Morrisonnak

"A filmművészetet otthagyta a zenéért, a zenét otthagyta a költészetért, aztán mindent otthagyott velünk együtt valami másért, amiről mi még nem tudunk."
Hobo

Jim Morrison

(1943. december 8. (Melbourne /Florida, USA/- 1971. július 3. - Párizs) énekes, dalszövegíró, költő ma lenne 67 éves. A rajongók számára a Szent volt. A szülők szemében maga a megtestesült Gonosz. Koncertjei olykor a fekete miséket idézték. Kábítószeres, alkoholos botrányain a sajtó csámcsogott. Tehetséges Költő volt, amit azonban többnyire elnyomott benne a lump Csavargó. Jim Morrison a végletek embere volt.

Douglas Morrison néven született. Apja, George Stephen Morrison tengernagy az USA Haditengerészeténél szolgált, anyja, Clara Clark Morrison. Jimet szigorú, konzervatív szellemben nevelték, azonban ő minden alkalmat megragadott, hogy ellenkező nézeteinek hangot adjon. Már fiatalkorában kitűnt viselkedésével, lázongott az iskolapadban. Ez a lázongás haláláig tartott.

Lenyűgözte Jack Kerouac Úton című, a hatvanas években meghatározó regénye, középiskolás korától ő maga is írogatott. Az egyetemen filozófiát tanult, de a jobb körök helyett végül a szakadtak világát választotta. Az egyetem után Los Angelesbe költözött

A hatvanas évek közepén a rockzene bűvöletébe került, a műfaj krónikásai szerint ebben döntő érdemei voltak Ray Manzarek billentyűsnek, aki az 1965-ben megalakuló Doors együttes esze volt, Morrison viszont a banda senki által soha meg nem értett lelke - és persze motorja.

Első albumukban található egy Weill - Brecht feldolgozás, az Alabama Song, valamint az első igazi nagy sikerük, a Light My Fire.

5 Tovább

"December hetedike az aljasság dátuma!” - Pearl Harbor

1941. december hetedike, vasárnap reggel. Az északi csendes-óceáni szigetvilághoz tartozó, de amerikai fennhatóság alatt lévő Hawaii harmadik legnagyobb szigetén, O'ahun állomásozó amerikai csapatok tagjai éppen csak túlestek az ébredezés percein, s a reggeli kávén jár az eszük. A Csendes-óceáni Flotta (8 csatahajó, 9 cirkáló és 31 romboló) a Pearl Harbor-i kikötőben horgonyoz.

Helyi idő szerint 07.55-kor az Első Császári Japán Flotta hat hordozójáról felszállt harci repülőgépek első csoportja megjelenik a sziget felett és lecsap az amerikaiakra. A Pearl Harbor elleni támadást Jamamoto Isoroku tengernagy tervezte meg .

Két hullámban, nagyjából másfél óra alatt a japán repülőgépek húsz hadihajót elsüllyesztettek (köztük négy csatahajót) vagy súlyosan megrongáltak, 190 repülőgépet teljesen megsemmisítettek (további mintegy százötvenet használhatatlanná tettek). 2500 halott (közülük kilencszáz a telibe talált USS Arizona csatahajón), 1300 sebesült. A japán támadók oldalán: 29 lelőtt (lezuhant) repülőgép, négy (más források szerint öt) elsüllyedt mini-tengeralattjáró, továbbá 70 halott.

klikk a képre

A támadás másnapján az Amerikai Egyesült Államok hadat üzent Japánnak, s ezzel formálisan is belép a második világháborúba. Három nappal később, 1941. december 11-én Hitler hadat üzen az USA-nak.

8 Tovább

Megnyitják a Szépművészeti Múzeumot

A múzeum létesítését hosszú előkészítés után 1896-ban határozták el, és a millenniumi törvény mondta ki. Miután a főváros ingyen átadta a területet, 1898-ban pályázatot írtak ki az épület megtervezésére. A kilenc pályamű közül Schickedanz Albert és Herzog Fülöp Ferenc tervét választották ki megvalósításra. Az épületegyüttes 1900 és 1906 között épült, először a neoreneszánsz képtárszárny, utána a klasszicista. Az 1906. december 1-jei felavatáson Ferenc József császár és király is részt vett. A múzeumot 104 éve, december 6-án nyitották meg a nagyközönség előtt.

0 Tovább

David Warren Brubeck 90 éves

A XX. századi amerikai dzsessz egyik legfontosabb személyisége David Warren Brubeck 1920. december 6-án született a kaliforniai Concordban. Édesanyjától tanult zongorázni, s már 13 éves korában profi dzsessz-zenekarokban játszott. Olyan sztárokkal muzsikált együtt pályafutása alatt, mint Miles Davis, Chet Baker, Duke Ellington, B. B. King.

Édesapja német származású volt, édesanyjának családja pedig Kelet-Európából vándorolt ki Amerikába. Már országszerte ismert dzsesszmuzsikus vvolt, a második világháborút is megjárta, amikor Oaklandben beiratkozott a híres francia posztimpresszionista zeneszerző, Darius Milhaud osztályába, aki három évig tanította.

Pályájának kiemelkedő periódusa volt az ötvenes évek vége és hatvanas évek eleje, amikor legendássá vált - az altszaxofonos Paul Desmond nevével is fémjelzett - kvartettjével járta a világot.

Az együttes 1959-es sikerét a Take Five-ot Paul Desmond komponálta, amely hatalmas lehetőséget adott a szaxofonosnak, hogy melodikus improvizációit a zenekarral bemutathassa. Az elsősorban komponista és csak másodsorban hangszeres Brubeck saját szólóiban arra törekedett, hogy fejlessze képességeit a komplex, gyakorta aszimmetrikus ütemnemek területén való munkában. Kompozíciós területen számos jazzstandard-et, két balettzenét, egy musical-t egy misét, televíziós és filmzenéket, egy oratóriumot és két kantátát alkotott. Brubecket mindezek ellenére elsősorban klasszikus quartettjének felvételeiről ismerik, amelyeken Paul Desmond is játszott, illetve részben azonosítják a Take Five-val is.

0 Tovább

A filmtörténet klasszikusa: Patyomkin páncélos

85 évvel ezelőtt ezen a napon mutatták be Sz. M. Eizenstein (1898. január 22., Riga, Lettország -1948. február 11., Moszkva) Patyomkin páncélos c. filmjét.

Eizenstein

"Én azt hiszem, a mi korunk arculatát olyan művészetben örökíti meg, amely éppoly távol esik a freskótól, mint a felhőkarcoló a bazilikától, éppoly távol esik a csavart oszlopfőtől, mint a lökhajtásos repülőgép Leonardo legmerészebb elképzeléseitől, éppúgy nem hasonlítható Benevenuto Cellini faragókéséhez, mint a Borgiák mérge az atombomba pusztító erejéhez... Ennek az új művészetnek a neve film." (Eizenstein)

A moszkvai bemutatásakor frenetikus sikert aratott az egyszerűen és hatásosan megkomponált film, melyet Eizenstein az 1905-ös forradalmi felkelés huszadik évfordulójára forgatott. A Brüsszeli 12-be beválasztott filmek 1. helyezettje nemcsak a Szovjetunióban, hanem Nyugaton is nagy feltűnést keltett. Jóllehet a korabeli cenzúra több európai országban (köztük Németországban és Magyarországon) is betiltotta, a világ kritikusai számára mindmáig a filmművészet csúcsát jelenti.

0 Tovább

Little Richard, a rock történetének egyik legnagyobb alakja 78. éves

Ma ünnepli 78. születésnapját Little Richard (eredeti nevén Richard Wayne Penniman, sz. 1932. december 5.), amerikai énekes, dalszerző és zongorista, a rock and roll történetének egyik legnagyobb alakja.

Koldusszegény, vallásos fekete családban született a Georgia állambeli Macon városában. Apja vándorprédikátor volt, ő templomi gospel-kórusban kezdett énekelni, de hamar megszökött és felcsapott vándorszínésznek. Sikertelen dzsessz- és blues-énekesként folytatta, és hiába nyert meg 18 évesen egy tehetségkutató versenyt, a nagy áttörés akkor elmaradt. Visszatért szülővárosába, ahol napközben egy konyhán mosogatott, este pedig egy bárban szórakoztatta a nagyérdeműt. Egy helyi énekes szárnyai alá vette, a szakmai tanácsok mellett felpomádézta a fiatalember haját, kifestette arcát és csiricsáré ruhákba öltöztette, hogy már megjelenésével is feltűnést keltsen.

1955-ben küldött egy demófelvételt egy kiadónak, ahol adtak neki egy esélyt. A dolog nagyon halványan ment, amíg Richard be nem gerjedt és nem túl szalonképes szöveggel rögtönözni nem kezdett. A "tisztított" szövegű szám Tutti Frutti címen jelent meg, és új csillag született.

0 Tovább

A férfi szépség - Gerard Philipe

Ahogy Arisztotelész mondta, a szépség Isten ajándéka. Gérard Philipe (Cannes, 1922. december 4. - Párizs, 1959. november 25.). nem véletlenül kapta ezt a csodálatos ajándékot, a szépséget, mely kívül-belül beragyogta: ha másért nem, akkor azért, hogy csodálattal adózzunk neki és evilági jelenlétének.

Jogi, majd színi tanulmányokat folytatott, 1942-ben Nizzában lépett először színpadra. 1943-1944-ben Párizsban a konzervatóriumban tanult, és ekkor kezdett el filmezni is.

A háború befejezése után a legnépszerűbb színpadi és filmszínészek közé emelkedett. Első filmfőszerepe az 1946-ban Dosztojevszkij regénye alapján készült A félkegyelmű Miskin hercege volt. Az 1946-os Autant-Lara rendezte A test ördögében mindenkit csodálatba ejtett az az emésztő őszinteség, amivel kezdő színész létére átélte egy gimnazista lázas szerelmét. Ettől kezdve testre szabott, de korántsem egyforma szerepeket osztottak rá: ilyen volt A pármai kolostor Fabrizio del Dongója (1947), Az ördög szépsége Henrija (1949), a Királylány a feleségem Tulipános Fanfanja (1952) és a Vörös és fekete Julien Sorelje (1954).

A színész fotói

1 Tovább

135 éve született Rilke

Rainer Maria Rilke (Prága, 1875. december 4. - Montreux, Valmont 1926. december 29.) költészete egyedi a világirodalomban: szinte gyermeki naivitás, nőies lágyság és szelídség, a szegények iránti keresztényi részvét jellemezte. Az élet és halál, az öröm és bánat, a valóság és a képzelet nagy egységének összképe ez az életmű.

Rilke elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak. Szülei katonai pályára szánták, a gyenge fizikumú, érzékeny fiú azonban nem bírta a kadétiskola vakfegyelmét, és abbahagyta tanulmányait. A linzi kereskedelmi akadémián, majd a prágai egyetemen tanult tovább, ahol jogot, filozófiát és irodalomtörténetet hallgatott. Németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a "szobrászok szobrászánál", Rodinnél volt titkár.

Korai versei még a századvégi dekadencia közérzetét variálták a szecesszió német változatának, a jugendstil jegyében

Szecessziós a dekorációja, dekadens a halálerotikája az Ének Rilke Kristóf zászlós szerelméről és haláláról című líraian dallamos és ritmikus kis próza-románcának is, amelyet 1899-ben egyetlen éjszaka alatt írt, de csak 1906-ban publikált, és ekkor valóságos bestseller-sikert aratott vele.

Oroszországi élményei nyomán írta az Imádságoskönyv (1905) verseit, amelyek egy orosz szerzetes imáinak, himnuszainak képében Istenről, a szegénységről, a halálról vallanak. Már itt feltűnik a később gyakran visszatérő rilkei motívum: az élethez természetesen és szervesen hozzátartozik a halál, de kinek-kinek a maga halála, amitől a modern kor megfosztja az embert. Mint az életét, úgy a halálát is tömegesíti, nivellálja.

1902-ben, majd bővítve 1906-ban jelent meg a Képek könyve című kötete, amelyben a versek már már a lét egészéről vallanak. A dolgok lényegének megragadására irányuló erőfeszítést Rilke Rodintől tanulta. Megtanult mellette másképp "látni": behatolni a látható dolgok mélyére és ott feltárni, megragadni láthatatlan lényegüket. Úgy akart eljárni költőként, ahogy a szobrász Rodin és általában a modern képzőművészet: tiszta formát, dolgokat létrehozni, amelyeknek lelkük van.

KÖSZÖNTŐ

Akárki vagy: esténként lépj elő
szobádból, hol mindent megért az agy;
túlról házad a messzeségbe nő:
akárki vagy.
Alig hagyja el megfáradt szemed
az otthonod elhasznált küszöbét,
fekete fát emel képzeleted:
magában áll és háttere az ég.
S világot alkottál. És óriás,
akár a szó, amely a csöndben érett.
S akaratod amint tudtára ébred,
elválik szemedtől a látomás...

0 Tovább

Ma van a fogyatékos emberek világnapja

Ma van a fogyatékos emberek világnapja, aminek évenkénti megtartásáról 1992-ben döntött az ENSZ. Ezen a napon világszerte felhívják a figyelmet a betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá vált emberek problémáira.

A világon mintegy 650 millió ember él fogyatékkal. Az ő jogaik védelméről az ENSZ 2006 decemberében fogadott el egyezményt. Ettől azt remélik, segítséget nyújt ahhoz, hogy többé nem szorulnak a társadalom perifériájára.

A világ fejlett országaiban a lakosság mintegy 10 százaléka él valamilyen fogyatékossággal. Magyarországon 600 ezerre becsülik a tartósan egészségkárosodott és fogyatékosságban szenvedő emberek számát; az ő sorsuk alakulása közvetve a lakosság harmadát érinti.

Fogyatékkal élők a közösségben A fogyatékkal élők elfogadásáért kampány reklámfilmje

1 Tovább

Ma 29 éves Britney Spears amerikai énekesnő

Ma 29 éve született Britney Spears (Kentwood, Louisiana, 1981. december 2.) amerikai énekesnő.

Már kislány korában zenei karriert szeretett volna befutni. Tehetségét a helyi templomban mutatta be, ahol elénekelte a "What Child Is This"-t, sőt a tv-ben is, ahol fellépett egy tehetségkutató műsorban.

8 évesen részt vett egy meghallgatáson a népszerű gyermekrevüben, a Mickey Mouse Clubban, de fiatal korára hivatkozva elutasították. Szerencséjére azonban a show egyik producere felfigyelt Britney tehetségére és segített neki ügynököt találni New York Cityben, így a következő három nyarat New Yorkban töltötte, ahol a híres Off-Broadway Dance Centerben és a Professional Performing Arts School-ban tanult.

Három évvel első Mickey Mouse Club-beli visszautasítása után, a 11 éves Britney-nek végül sikerült szerepet kapnia mint "Mouseketeer". Más tehetséges fiatalokhoz csatlakozva megmutathatta színészi képességeit, ének- és tánctudását a show-ban, amely olyan társak karrierjét is elindította, mint Keri Russell és Christina Aguilera. Spears 2 évig élt családjával Orlandoban, majd a showműsor megszűnte után visszaköltözött Kentwoodba és középiskolában folytatta tanulmányait.

0 Tovább

December 1. A magyar rádiózás napja

1925. december elsején du. 5 órakor a Rákóczi út 22. szám alatt ünnepélyes keretek között - 5 évvel és egy hónappal azután, hogy az Egyesült Államokban beindult az első rádióállomás - szólalt meg az éterben a Magyar Rádió első hivatalos adása. Az avatóünnepséggel, majd hangversennyel elkezdődött a rendszeres rádiós műsorsugárzás. Az adóállomás Budapest néven jelentkezett.

A rádió első elnöke Kozma Miklós - egyben MTI elnök - volt. Működése alatt igyekezett a rádiót függetlennek tartani a politikai propagandától. Tanító, nevelő és szórakoztató funciót kívánt a rádiónak, de mindenmellett a független nemzeti ideológiát is szolgálta. Ezen az alapon igényes komolyzenét és jazzt is sugárzott a politikailag is elvárt cigányzene és a nóta mellett..

0 Tovább

Woody Allen 75 éves

Woddy Allen (született: Allen Stewart Konigsberg; New York, 1935. december 1.) amerikai író, színész, humorista, Oscar-díjas filmrendező és filmproducer ma 75 éves.

Ő talán a leggátlástalanabb gátlásos, a legsikeresebb sikertelen, a sajátos humoráról, néha megbotránkoztató magánéletéről, de leginkább filmjeiről ismert író, rendező, színész, klarinétjátékos.

Viszonylag jómódú brooklyni kispolgári zsidó családban született. Az iskolákban átlagdiák volt: rajongott a képregényekért, a sportért, imádta a dzsesszt és a mozit, sajátos humoráért társai szórakoztatónak találták. 17 éves korában Woody Allen néven küldözgette vicceit, humoros írásait a különböző ügynökségeknek, amelyek szépen fizettek is neki. Érettségi után autodidakta módon képezte magát, legfőképp azért, hogy a lányok észrevegyék; célját ugyan nem érte el, de műveltsége tekintélyes lett.

Az ötvenes évek elején Hollywoodban különböző humoros tévéműsoroknál dolgozott. Itt örökre megutálta a felszínes, csillogó mozivárost. New Yorkba visszatérve kabarékban lépett fel 1964-ig, amikor 1965-ben Clive Donner rendező felkérte a Mi újság, cicababa? című film forgatókönyvének megírására, amelyben egy kisebb szerepet is eljátszott.

A film kasszasiker lett, Woody Allen előtt megnyílt a mozi világa. 1969-ben megrendezhette első filmjét Fogd a pénzt és fuss! címmel. A kétbalkezes, abszurd figurája több filmjének őstípusa lett.

0 Tovább

31 évvel ezelőtt jelent meg a Pink Floyd lemeze, a The Wall

31 évvel ezelőtt egy majdnem teljesen Roger Waters szerzemény látott napvilágot, a The Wall - A Fal. A Pink Floyd lemez az első pillanattól kezdve kirobbanó siker.

Alan Parker rendezésében 1982-ben film is készült belőle (a főszerepet Bob Geldof játszotta, a sokszor meglepő animációkat az angol Gerald Scarfe készítette), amely híven fejezi ki Waters gondolatait, érzéseit, véleményét a XX. századi világról. Gondolatilag és zeneileg is egységes, dramatikusan felépített mű, mely sokban már a rock operákra emlékeztet.

0 Tovább

135 éve született Heim Pál gyermekgyógyász

135 éve született Heim Pál (Budapest, 1875. november 30. - Budapest, 1929. október 23.) magyar gyermekgyógyász, egyetemi tanár, a korszerű csecsemőgondozás és -táplálás meghonosítója
Orvosi tanulmányait Lausanne-ban és a budapesti Tudományegyetemen végezte, 1897- ben itt avatták orvosdoktorrá.
1898-tól a Stefánia Gyermekkórház gyakornoka lett. Másfél évig Breslauban(ma: Wroclaw), Adalbert Czerny (1863-1941) gyermekklinikája csecsemőosztályán végzett kórélettani tanulmányokat.
1900-ban a budapesti Irgalmas Kórház (ma: Országos Reuma- és Fizioterápiás Intézet) gyermekosztályának főorvosává nevezték ki. 1907-ben a budapesti egyetem orvosi kara magántanárrá habilitálta. 1918-ban a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem újonnan létrehozott gyermekklinikájának első tanszékvezető professzorává nevezték ki. 1919-ben a magyar egyetemnek el kellett hagynia a várost, így a gyermekklinika átmenetileg a Fehér Kereszt Gyermekkórházban működött. Heim Pál az 1921/22-es tanévben a rektori tisztséget is betöltötte. A klinika tanterme alatti földszinti falon tábla őrzi ennek az időszaknak az emlékét.
0 Tovább

230 éve lépett a trónra II. József, a kalapos király

Hogyhogy nem szerette Józsefet a nép, amelyet boldoggá akart tenni? S amikor műve, eszméi, élete veszélyben forogtak, hogyhogy nem akadt egyetlen védelmezője sem? Hiszen soha senki sem ült a trónon, aki nála buzgóbban, őszintébben, lelkesebben fáradozott volna alattvalói erkölcsi és anyagi jólétének előmozdításán. Mindent egyszerre akart csinálni, s ezért mindent elrontott. Jót akart tenni, de rosszkedvűen tette. Soha nem mosolyodott el nyilvánosan. Csak az értelemhez szólt, a szívhez soha.

II. József 1780. november 29-én-, anyja halála után lépett trónra. Feszült benne a tettvágy, egész birodalmát át akarta gyúrni, és nem volt tekintettel sem országai eltérő alkotmányaira, sem népei eltérő sajátosságaira. Egységes birodalmat képzelt el, s hogy esküje ne korlátozza, nem koronáztatta meg magát Magyarországon, így lett "kalapos király". Az állam és egyház viszonyát szabályozva kiemelte a pápai hatalmat hangsúlyozó bullákat a rituáléból, s csak jóváhagyásával lehetett pápai dokumentumokat kihirdetni. Elvette az egyháztól a cenzúrát, türelmi rendelete a nem katolikusoknak szabad vallásgyakorlást és hivatalviselési lehetőséget adott, feloszlatta a nem betegápoló vagy tanító szerzetesrendeket. Amikor ezek miatt VI. Pius pápa 1782-ben Bécsbe ment, tisztelettel fogadta ugyan a katolikus egyházfőt, de a vitás kérdésekben nem engedett (fordított Canossa).

>

2 Tovább

John Mayall, a brit blues királya

Ma 77 éves a brit blues királya, John Mayall (1933. november 29. Macclesfield, Anglia)

A blues köztudottan a régi fekete zenében gyökerezik, és máig tartja magát az elképzelés, hogy fehér ember nem is tudja igazán jól játszani. John Mayall a hatvanas évek óta cáfolja ezt. Bluesbreakers nevű együttesében olyanok fordultak meg, mint Eric Clapton, Mick Taylor (mielőtt a Stones tagja lett).

Egészen harmincas éveinek elejéig nem gondolta, hogy a blues lesz az élete. Elismert képzőművészként csupán hobbiból zenélgetett, ám aztán a legendás Alexis Korner bíztatására belecsapott a lecsóba. Alexist egyébként nem kisebb dologért tisztelhetjük, mint hogy meghonosította a bluest Angliában - ami első látásra egyszerű, azonban korántsem az, ha meggondoljuk, hogy a műfaj mennyire összefonódott a sokat megélt amerikai feketék életével, hangjával, gitárjátékával.

0 Tovább

Az első villamos Budapesten

Budapesten 123 éve, 1887. november 28-án indult el a Siemens & Halske villamosjárata a Nagykörúton, a Nyugati pályaudvar és a Király utca között. (Werner von Siemens találmánya, a villamosvasút 1881. május 16-án a Berlin melletti Grosslichterfeldében indult hódító útjára.)

A városokon belüli közforgalmú közlekedés kialakulását a 19. század közepétől számítjuk. Részben ekkorra alakultak ki az újkor virágzásával akkora területű és lakosságú városok, ahol erre reális igény keletkezhetett, részben pedig ekkorra alakult ki az a technika, amelynek segítségével műszakilag meg is tudták oldani a helyváltoztatási igények kielégítését. Ebben az időszakban részben a lóvontatás, részben pedig az országos vasúthálózatokon már ismert gőzvontatási technika használata volt elérhető, így nyíltak meg a belvárosokban sorra a lóvasutak, míg külső területeken használtak gőzhajtású közúti vasutakat is.

0 Tovább

Magellan 490 éve elsőként érte el a Csendes-óceánt

1519. szeptember 20-án a portugál származású Ferdinand Magellan (Fernao de Magalhaes) spanyol korona zászlaja alatt elindult arra a Föld körüli útjára, ahonnan ő maga már nem térhetett vissza. Halhatatlanságáról azonban többek között a róla elnevezett Magellán-szoros gondoskodik.

Magellánnak a kezdeti nehézségek után még több problémával kellett szembenéznie. A hajókón a hosszú, nehéz út során gyakoriak voltak a zendülések, melyeket néha csak a felbújtók megöletésével tudott megfékezni, valamint csak kemény küzdelmek után találták meg azt a csendes-óceáni átjárót, amelyet ma Magellán-szorosként emlegetünk.

Előbb a Santa Cruz folyó torkolatáig hajózott el, majd továbbhaladt dél felé, s október 21-én, a Vírgenes-fok megkerülésével, a déli szélesség 52° 50'-énél bejutott a keresett átjáróba, amelyet később róla neveztek el Magellán-szorosnak.

1520. november 28-án három hajó, a Trinidad, a Concepción és a Victoria kiért a "Déli-tenger", azaz a Csendes-óceán nyílt vizére. A rákövetkező, szélcsendtől hátráltatott átkelés miatt nevezte el így Magellán. A három hajót eleinte a Perui-áramlás sodorta, majd szinte csak a parancsnok vasakarata hajtotta tovább. A szomjúságtól és skorbuttól gyötört, előbb patkányrágta kétszersültön tengődő, majd kínjában bőrt rágó legénység végül átjutott a Csendes-óceán túloldalára.

(A Magellán-szo rosnak eredetileg Mindenszentek-szoros volt a neve, később a spanyol király adta neki mai nevét, a híres hajós tiszteletérte. Itt játszódik Jules Verne Grandt kapitány gyermekei című regénye.)

A hajóút során számos ismeretlen állatot láttak, felfedezték a déli féltekéről látható csillagképet, a Magellán-felhőt.

0 Tovább

"Kicsi Sárkány" - Bruce Lee 70 éve született

Ma lenne 70 éves Lee Jun Fan, vagy ahogy a világ megismerte: Bruce Lee, a harci filmek legnagyobb sztárja (San Francisco, 1940. november 27. - Hongkong, 1973. július 20.)

3 éves volt, amikor apja, Li Hoi Shuen, a kantoni színész turnéja véget ért az Amerikában, így hazatérhettek Hongkongba. Jómódú családban nevelkedett és édesapjának köszönhetően 8 éves koráig több filmben játszott el zsivány, csavargó, tolvaj szerepeket, melyek kihatással voltak jellemének alakulására. Már ilyen fiatalon, első nagysikerű filmje után népszerű lett, és az emberek mindenütt felismerték.

Kínában az utca kölykei bandákba tömörültek és gyakran utcai verekedésekben dőltek el ezek a gangok közti területi harcok. Lee elemében érezte magát az utcán és korán megtanulta, hogy csak a győzelem a fontos, stílus és szabály itt nem számít. Egyik alkalommal azonban egy kung-fus kis híján kiütötte őt, s ez a vereség egy életre szóló döntést eredményezett. Elhatározta, hogy kung-fut fog tanulni. Hatalmas fanatizmussal kezdett edzeni Yip Man nagymesternél, és az edzéseken kívül tükör előtt csiszolgatta a technikákat. A tanult technikákat mindig ki is próbálta a gyakorlatban, késpbb azonban egyre jobban kezdett kiszakadni az utcai bandájából. Agresszív természete és elszántsága miatt azonban tanulótársai szemében egyre elviselhetetlenebb lett, míg végül egy szigorú kínai hagyomány miatt távoznia kellett az iskolából. 1959-ben összeverekedett egy rendőrrel is, ezért édesanyja visszaküldte az USA-ba, a család seattle-i barátjaihoz.

Beiratkozott az Edison gimnáziumba és egy vendéglőben felszolgálóként dolgozott. Mivel kapcsolata majdnem teljesen megszakadt mesterével, más harci művészeteket, küzdősportokat is elkezdett tanulmányozni. Csak a hatékony, alkalmazható elemekre koncentrált, és ezekből kidolgozta saját harci rendszerét. Később a stílus neve Jeet Kune Do lett, jelentése a "feltartóztató ököl útja.

Eközben leérettségizett és beiratkozott a seattle-i egyetem filozófiai szakára. A pénzt azonban már nem konyhai munkából kereste, harcművészetet kezdett oktatni egy parkban diáktársainak. Látványos elemekkel fűszerezte tanításait, amilyeneket korábban még sohasem lehetett Amerikában látni. Később saját iskolát nyithatott egy barátjával, Jun Fan Gung-Fu Intézet néven.

Az egyetemi évek alatt ismerkedett meg Linda Emeryvel, egy svéd származású amerikai lánnyal, akit később feleségül vett. Linda csendes, félénk lány volt, így tökéletes nyugalmával képes volt kiegyensúlyozni Lee erőszakos jellemét. Mindig mellette állt, és segítette edzéseiben. 1965-ben megszületett első gyermekük, Brandon Lee, akit 1969-ben lányuk, Shanon követett.

San Franciscóba visszaköltözve bemutató körutakat kezdtek szervezni. Itt mutatta be először a legendás, 1 inches, visszarántás nélküli, hihetetlen erejű ütését és a rendkívüli erő- és reflexgyakorlatait. Ezekről a bemutatókról gyakran videó is készült, így innen egyenes út vezetett Hollywoodba. Felismerték tehetségét és hamarosan hatalmas népszerűségnek örvendhetett.

0 Tovább

A Nobel-díj alapításának napja

A Nobel-díjat a svéd kémikus, feltaláló Alfred Nobel alapította. Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának (33,2 millió svéd korona) kamataiból évről évre részesedjenek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai és az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat kiérdemli. 1968-ban a tudományos munkásság nobeli elismerése kiegészül a Közgazdasági Alfred Nobel-emlékdíjjal. Ezt a Svéd Bank (Sveriges Riksbanks) kezdeményezte a pénzintézet fennállásának 300. évében, s a díjat hivatalosan Alfred Nobel-Emlékdíjnak nevezik, tehát nem közgazdasági Nobel-díjnak.

Az alapító kívánságára 1901 óta évente az évi kamatokat öt egyenlő részre osztják fel. Egy-egy rész illeti meg azt, aki (nemzetiségétől függetlenül) a fizika, a kémia, a fiziológia vagy orvostudomány terén a legfontosabb felfedezést tette, továbbá aki az irodalomban a legjobbat alkotta, illetve aki a legtöbbet tette a népek testvériségéért, a béke ügyéért. A díjakat a Svéd Tudományos Akadémia (fizika, kémia, közgazdaság-tudomány), a stockholmi Karolinska Institut Nobel-csoportja (orvostudomány), a Svéd Akadémia (irodalom), illetve a norvég Storting öttagú Nobel-bizottsága (békedíj) ítéli oda.

A jelöltek kiválasztásában a világ tudósai és a kulturális élet képviselõi írásbeli javaslataikkal vesznek részt, a Nobel-bizottságok felkérésére. A díjak több személy között is megoszthatók. Intézmények és szervezetek csak békedíjat kaphatnak. A díjkiosztásra minden év december 10-én, az alapító halálának évfordulóján kerül sor, az aranyérmeket és az okleveleket a svéd király adja át Stockholmban, illetve a békedíjat a norvég király Oslóban. A Nobel-díj értéke az 1901., 1950., 1980., 1990. és 2000. évben személyenként 150000, 164300, 880000, 4000000, illetve 9000000 svéd korona volt. 2000-ig 673 Nobel-díjat és 46 Alfred Nobel-emlékdíjat adtak át

Nobel végrendelete értelmében konkrét teljesítményért, eredményért adható az érem - amit a díj odaítélésének indoklásában mindig le is írnak. Nobel-díjat a jelölt csak életében kaphat, így a tudományos élet és az irodalom jelesei közül számos személy végül nem érhette meg, hogy rá kerüljön a sor, holott munkássága érdemessé tette volna az elismerésre. A Nobel-békedíj az egyetlen, amit nem természetes személy is megkaphat: nem is egy példa volt arra, hogy szervezetek kapták a békedíjat. A tudományok és az irodalom díjazottjai azonban csak magánszemélyek lehetnek.

0 Tovább

"Hiszek a harcban, az észérvek harcában a vak erők ellen" - Babits Mihály

Babits Mihály (Szekszárd, 1883. november 26. - Budapest, 1941. augusztus 4.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja 127 éve született.

Latinos műveltségű szekszárdi nemesi-értelmiségi nemzedékek leszármazottjaként indul el a tanári pályára. Görög-latin szakos, de ugyanúgy érdeklik a modern külföldi irodalmak. Nyelveket, esztétikát, filozófiát tanul. Kortársai mindig ámulva említik rendkívüli és mindhalálig gazdagodó műveltségét. Igazi filozopterfajta. A jogásznak indult költők és írók után vele kezdődik el irodalmunkban a bölcsészek nagy sora. Első művei A Holnap című antológiában jelentek meg. A Fekete ország című versével nagy botrányt kavart, mert Ady Fekete zongora c. művével egyetemben érthetetlennek találták.

Fekete ország

Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
Áshatod íme, vághatod egyre
az anyagot, mely lusta, tömör,
fekete földbe, fekete hegybe
csap csak a csáklyád, fúr be furód:
s mélyre merítsd bár tintapatakját
még feketébben árad, ömöl
nézd a fü magját, nézd a fa makkját,
gerle tojását, csíragolyót,
fekete, fekete, fekete
fekete kelme s fekete elme,
fekete arc és fekete gond,
fekete ér és fekete vér és
fekete velő és fekete csont.
Más szin a napfény vendég-máza,
a nap a színek piktora mind:
fekete bellül a földnek váza,
nem a fény festi a fekete szint
karcsu sugárecsetével
nem:
fekete az anyag rejtett lelke,
jaj,
fekete, fekete, fekete.

(1906.)

1909-ben első verseskötetével ('Levelek Iris koszorújából') az új magyar költészet első vonalába lép. Ezekben a versekben - egészen az első világháborúig - a formák szépségében találta meg a magány ellen a vigaszt, de a szép formákban ki is fejezte a magányt, a társakra vágyódást, a mindenben kételkedő pesszimizmust.

0 Tovább

71 éves a "rocknagyi"

Tina Turner (eredeti neve: Anna Mae Bullock) 1939. november 26-án született. A "rocknagyi" ma 71 éves.

Zenei karrierje az 50-es évek végén kezdődött, amikor az Ike&Tina Turner Revue énekduó frontemeberéként debütált. Több, mint 50 éve tartó karrierje során számos díjat gyűjtött be, s a rockzene színpadán elért teljesítményeiért gyakran nevezik A Rock 'n' Roll Királynőjének.

Minden idők legdinamikusabb soulénekesnője teneegerként kezdett el énekelni, de igazi pályafutása az Ike Turnerrel történt találkozás után alakult ki. Hamarosan a "rock revü" csillagává nőtte ki magát, érvényre juttatva rendkívüli tehetségét és azt a különleges adományt, hogy minden porcikája valami hihetetlen, provokatív szexualitást sugároz. Ike és Tina a soul és funky egy sajátos keverékét játszotta, mely a színpadi látványosságra alapozott. A duó mögött az "ikettes" gogó girl trió állandó táncával, valamint a miniruháiban csábosan mozgó Tina kissé rekedtes, fátyolos hangú, érzelmi kitörésekben gazdag énekével, egészséges színpadi erotikus showkat mutattak be.

Világraszóló sikereik a 60-as évek elején kezdődtek, amikor az A Fool In Love című számuk felkerült a slágerlistákra.

Ettől kezdve a páros sikert sikerre halmoz, és a hatvanas évek szupersztárjaivá válnak. Sikerlistás számaiknak se szeri, se száma: River Deep Mountain High, Proud Mary, Nutbush City Limits, Come Together.

0 Tovább

Az "évszázad futballmérkőzése": Magyarország-Anglia 6:3

1953. november 25. A magyar labdarúgás napja

A magyar labdarúgó "Aranycsapat." 1953. november 25-én (szerdán) a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán kilenc évtizede veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét A magyar labdarúgás napjává nyilvánította. A 6:3-as győzelem repítette a magyar futballt a világ tetejére. Az angolok 90 évig otthon nem kaptak ki. Mi 1950-től nem kaptunk ki.

Az angolok az "évszázad mérkőzésének" hirdették ezt a találkozót, ahol két világ, két futballnagyhatalom, a múlt játékstílusa az újítók, a sportág kitalálói és az olimpiai bajnok csapott össze az "angol oroszlánok" és a "mágikus magyarok".

A Szabad Nép, amely amúgy általában kis terjedelemben foglalkozott a sporteseményekkel, egy egész oldalt szentelt a Aranycsapat diadalának. "Sikerült. A magyar nemzeti válogatott beváltotta a hozzá fuzött reményeket, megfelelt dolgozó népünk szeretettel teli bizalmának: labdarúgóink 6:3 arányú nagyszerű győzelemmel megsemmisítették a kilenc évtizede eredménytelenül ostromolt angol hazai veretlenséget. Labdarúgóink új gyozelme újabb dicsoséges állomása annak a sikerekkel teli útnak, amelyen a felszabadulás óta, az egész világ elismerését kivíva, a magyar sport haladt" - írta a lap a mérkozésrol szóló beszámolójában

London Wembley Stadion (bíró: Leo Horn (Hollandia), nézőszám: 105,000)

0 Tovább

Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja

A világon minden percben 3 nőt bántalmaznak!

November 25-ét a latin-amerikai és karibi térség első feminista konferenciáján, 1981-ben nyilvánították a nők elleni erőszak ellenes világnappá. A konferencia résztvevői határozottan elítélték a nemi megkülönböztetésen alapuló erőszak minden fajtáját a családon belüli erőszaktól a nemi erőszakon és a szexuális zaklatáson át egészen az állami erőszak különböző formáiig, beleértve a női politikai foglyok kínzását és bántalmazását is. Azért választották november 25-ét, hogy így emlékezzenek meg a Mirabal nővérekről (Patria, Minerva és Maria Teresa), akiket 1960-ban ezen a napon gyilkolt meg brutálisan a Rafael Trujillo vezette diktatúra a Dominikai Köztársaságban. November 25-ét 1999-ben az ENSZ hivatalosan is a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjává nyilvánította.

Ha eljő a Pillangók ideje

(In the Time of the Butterflies)

színes, magyarul beszélő, amerikai dráma

rendező: Mariano Barroso
író: Julia Álvarez

szereplők:

Salma Hayek (Minerva)
Lumi Cavazos (Patria)
Pilar Padilla (Dede)
Edward James Olmos (Trujillo)
Mía Maestro (Mate)

Salma Hayek

a filmben nyújtott alakításáért 2002-ben megkapta a legjobb színésznőnek járó ALMA-díjat
Patria, Minerva, Maria Teresa a Dominikiai Köztársaságban születtek. A nővérek, akiket Pillangók néven is ismertek, a politikai aktivisták és a Trujillo diktatúrájával szembeni ellenállás szimbólumai voltak. Férjeikkel együtt többször is bebörtönözték őket a demokráciáért és az igazságosságért folytatott tevékenységük miatt. 1960. november 25-én Trujillo titkosrendőrsége balesetnek álcázva, megölte a három Mirabal nővért. A három nő éppen Puerto Plata-ba utazott, hogy meglátogassák a börtönben lévő férjeiket. Holttestüket összetörve és megfojtva találták meg egy szakadékban. A nővérek meggyilkolásának híre megrázta és felháborította az egész országot. A Mirabal nővérek elleni brutális merénylet egyike volt azoknak az eseményeknek, amelyek felerősítették a Trujillo ellenes mozgalmat. Trujillo 1961. május 30-án merényletben meghalt, és a rezsim hamarosan megbukott

0 Tovább

Latabár Kálmán ma 108 éve született

Latabár Kálmán (Kecskemét, 1902. november 24. - Budapest, 1970. január 11.), ahogy rajongói nevezték: Latyi talán a legnépszerűbb magyar komikus volt a XX. században.

Híres színészdinasztia leszármazottja: dédapja Latabár Endre, nagyapja id. Latabár Kálmán, apja id. Latabár Árpád, mindannyian neves színészek voltak.


Szülei Latabár Árpád színész és Deutsch Ilona színésznő. Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett. Az ifjú Kálmán Rákosi Szidi színésziskoláját végezte el, és 1922-ben a Várszínházban táncos komikusként lépett először közönség elé. Kezdetben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, majd 1927-1933 között Árpád öccsével együtt zenés artistaszámokkal turnézott külföldön. Többek között a világhírű rendező, Max Reinhardt színházában is felléptek. Hazatérését követően különböző fővárosi zenés színházakhoz szerződött, első filmje 1937-ben készült el. 1937. augusztus 28-án Budapesten feleségül vette Walter Katalint. 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínházban játszott.

Kiváló tánctudású komikus volt, akinek rögtönző és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Méltatlankodó hanghordozása, félszeg mozgása, virtuóz "ügyetlensége", egyéni humora nagy népszerűséget biztosítottak számára. Gyakran lépett fel Árpád testvérével groteszk duettszámokban. Minden szerepére hallatlan gonddal készült, színpadi "rögtönzései" sikerének titka a sokszoros próba, a pontos begyakorlás volt. Játékával senkit sem állított pellengérre, szerette az embereket, felszabadult kacagásukat. Munkásságát 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanabban az évben érdemes művész, 1953-ban kiváló művész lett

1 Tovább

Megjelent A fajok eredete

Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra (Darwin)

1859. november 24-én jelent meg Charles Darwin főműve A fajok eredete.

Kevés modern mű van, amely olyan széles körben ismert lenne, mint A fajok eredete. Az ismertség azonban (szomorú tény) főleg a címre korlátozódik. Pedig a mai olvasó számára is érdemes olvasmány, szakembernek és laikusnak egyaránt. Ez a könyv fektette le a modern evolúciós elmélet alapjait.

Magyarul először 1873-ban jelent meg A fajok eredete a természeti kiválás útján címmel

Darwin angol természettudós, az evolúcióelmélet kidolgozója 1809. február 12-én született Shrewsburyben, 1882. április 19-én halt meg a Kent megyei Down községben, és ma a Westminster apátságban nyugszik. Összesen több, mint egy tucat könyvet ír, a legváltozatosabb témákról: kacslábú rákokról, kúszónövényekről, orchideákról, önmegtermékenyítő virágokról és hasonlókról. Evolúciós írásai közül A fajok eredete mellett Az ember származása (1871.) és az 1872-es The Expression of Emotions in Man and Animals ma is közismert.

Sok állítását a nagyrészt vallásos mozgalmak máig támadják, de a biológia későbbi fejlődésével a legalapvetőbb darwini paradigmák igaznak bizonyultak. Elméletének a genetikával való sikeres egyesítéséből született a neodarwinizmus. Tudományos körökben ma már az evolúció maga teljeskörű elfogadottságnak örvend, az elmélet részleteivel kapcsolatban viszont továbbra is termékeny viták zajlanak.

0 Tovább

Horák Nóra-gyilkosság

Ma két éve gyilkolták meg a 14 éves lányt, Horák Nórát. Holttestét a kiskunlacházi művelődési házhoz közeli erdős területen találták meg. Tegnap a bíróság 19 évi fegyházra ítélte a tettest, P. Józsefet.

A gyilkosság után többen tudni vélték, kik követték el a bűncselekményt, helyi romákra terelődött a gyanú. Internetes fórumokon sokan bosszút követeltek.

Az ügy politikai síkra terelődött. Az ún. cigánybűnözés elleni kampány eszközeként használták fel, Öt nappal a gyilkosság után több mint háromezren gyűltek össze Kiskunlacházán, hogy tiltakozzanak az erőszak ellen. A tüntetésen felolvastak egy nyílt levelet, amelyet a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek és más közjogi méltóságoknak fogalmaztak meg. Ebben az önkormányzat követeli a közbiztonság megerősítését, egy állandó rendőrőrs felállítását, valamint azt, hogy szigorúbban büntessék az erőszakos bűncselekmények elkövetőit és bővítsék a polgárőrség hatáskörét. A polgármester, Répás József "romaerőszakról" beszélt.

A HírTv riportfilmje csak olajat öntött a tűzre:

1 Tovább

Törőcsik Mari 75 éves

Ma ünnepli 75. születésnapját Törőcsik Mari (Pély, 1935. november 23.) kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze.

Egyedülálló és kivételes tehetségének köszönhetően ma hazánk egyik legjobb színésznőjeként tartjuk számon, aki tragédiákban, komédiákban és zenés játékokban minden színpadi alakot nagy stílusérzékkel játszott el. Rengeteg díjat, kitüntetést, elismerést kapott.

2 Tovább

1963. november 22. - Lelőtték John F. Kennedyt

Alig telt le első ezer napja hivatalában, amikor 1963. november 22-én Dallasban halálos lövés érte John Fitzgerard Kennedyt, az Egyesült Államok 35. elnökét. Kennedy volt a legfiatalabb, akit valaha is elnöknek választottak, és ő halt meg a legfiatalabbként.

0 Tovább

133 éve született Ady Endre

Ady Endre szül. 1877. november 22-én született Érmindszenten (Szatmár m.). Középiskoláit 1896-ban fejezte be Zilahon, 1896-tól 1900-ig jogász és újságíró Debrecenben, 1900-1903: újságíró Nagyváradon. Itt találkozik Lédával, a nagy szerelemmel. 1904-ben megy először Párizsba. Budapestre jövet egy ideig a Budapesti Napló, majd a Nyugat belső munkatársa, 1911-től kezdve sokat betegeskedik, idejének nagy részét szanatóriumokban tölti. 1915-ben megnősül, feleségül veszi Boncza Bertát (Csinszkát). Ettől kezdve felváltva Budapesten és Csucsán, felesége birtokán él. Meghalt 1919. január 27-én.

0 Tovább

A belga szürrealista festő, Magritte születésnapja

Szeretem az eleven szerelmet, a felforgató humort, a lehetetlent és az illúziót. Szeretem a fiatal, szabad emberek nevetését. Gyűlölöm a lemondást, a türelmet, a hivatásos hősiességet és minden kötelező szépérzést. Félek, hogy megismerem a korlátaimat. (R. Magritte)

A belga szürrealista iskola vezéralakját René Francois Ghislain Magritte-t (1898. november 21. - 1967. augusztus 15.) gyermekkori tragédia tette fogékonnyá a szürreális megragadására.

13 éves korában elvesztette anyját, aki egy folyóba ölte magát. Két hét múlva találták meg, a fejét hálóinge fedte. A festő számos képén találunk fedett, leplezett fejű alakokat, víz előtt fekvő testeket, koporsóba zárt személyeket. A festő nem volt tudatában képei sodró üzenetének, ösztönösen festett. Ha viszont nem ismernénk ezt az élettörténeti adalékot, kevesebbet tudnánk a művek tudattalan üzenetéről. Mindenkinek meg kell értenie a Magritte által összekötött valóságsíkokat, hogy az ezek kölcsönhatásából adódó jelentést magát megfejthesse. Misztikus világában csak az tud tájékozódni, aki elfelejti a szokványos világ képét.

0 Tovább

A televíziózás világnapja

November 21. az ENSZ által 1996-ban hivatalosan elismert nemzetközi világnap.

Az ENSZ tagállamai 1996. november 21-én és 22-én tartottak egy kétnapos konferenciát, amely World Television Forumként, vagyis televíziós világfórumként vált ismertté. Ez volt az első nagyobb megbeszélés, ahol az ENSZ-tagállamok vezető médiaszemélyiségei azért találkoztak, hogy megvitassák a televízió szerepét a modern világban. A világfórumból nőtt ki aztán a televíziózás világnapja. A megemlékezés afféle megállapodás a tévétársaságok között, hogy ezen a napon olyan magasabb témákról ejtenek szót műsorrendjükben, mint a béke, az együttműködés, a fejlődés. Persze ez inkább csak elvileg van így, hisz például Magyarországon sincs ennek semmi gyakorlata - legalábbis a nagyobb tévék műsorrendjében semmi különöset nem látni.

0 Tovább

Voltaire születésnapja

"Igazságot hirdetni, vagy hasznos dolgokat javasolni az embereknek, biztos módja annak, hogy üldözzenek minket."

Voltaire (1694. november 21. - 1778. május 30.) élete a felvilágosodás nagy kalandregénye. Életműve a legnagyobb hatású irodalmi teljesítmény, amelyet "a fény százada", a csillogó francia XVIII. század létrehozott.

A francia forradalom a felvilágosodás filozófiájával, irodalmával és publicisztikájával kezdődik, ez volt a szellem forradalma, amely előkészítette a társadalom forradalmát s vele az európai polgári társadalmat. Ennek a felvilágosodásnak, ha voltak is nagyobb filozófusai, mint Voltaire, egyik sem volt olyan tömegeket mozgató hatású, íróként pedig vitathatatlanul ő áll az első helyen; szépprózája és publicisztikája mindmáig példát ad az emberséges célokért való nagy hatású írásbeli kiállásra.

0 Tovább

A Lánchíd átadása - 1849. november 20.

A Lánchíd az első - Pestet és Budát egymással összekötő - állandó Duna-hidunk, s az 1838. évi árvíz által elpusztított főváros feltámadásának és világvárossá fejlődésének jelképe. Első építménye annak a Budapestnek, amely formálisan csak negyedszázaddal később jött létre.

Először rév szállította át a fontos kereskedelmi útvonalat kettészelő folyón az utasokat, de már a 15. század elején hajóhíd állt a vízen. Télen a befagyott Dunán gyalog és szekérrel is át lehetett kelni, de jégzajláskor teljesen megszűnt az összeköttetés a két part között. Gróf Széchenyi István aki legendásan sokat tett az ország és a város fejlődéséért 1820 dermesztően fagyos decemberében teljes hétig várakozott, mire talált egy hajóst, aki elég merész volt ahhoz, hogy a mozgó jégtáblák között átszállítsa őt Pestről Budára. Akkor jelentette ki, hogy egyévi jövedelmét adná egy állandó híd megépítésére.

1 Tovább

A Hubble űrteleszkóp névadója 121 éve született

Százhúszegy éve, 1889. november 20-án született Edwin Powell Hubble, a múlt század egyik legnagyobb csillagásza, az egyik legnépszerűbb űreszköz, a Hubble űrteleszkóp névadója.

0 Tovább

Ma van a gyermekek jogainak világnapja

1954-ben ajánlotta először ezt a napot az ENSZ közgyűlése A GYERMEKEK JOGAINAK VILÁGNAPJA megünneplésére. 1959-ben ezen a napon fogadták el "A gyermeki jogok nyilatkozatát", majd 1989-ben "A gyermekek jogainak konvencióját".

0 Tovább

Ma van a WC világnapja

Nem éppen klasszikus ünnep, de szerepe fontos. Az emberiség egyharmadának ugyanis még latrinája sincs.

2001-ben ezt a napot a szingapuri székhelyű WC Világszervezet (World Toilet Organisation) nyilvánította világnappá, és egyben felhívta a figyelmet, hogy minden embernek joga van megfelelő minőségű vécére.

0 Tovább

Vörösmarty Mihály 155 éve halt meg

"Vörösmarty mint ember is a legkiválóbb magyar férfiak közé tartozik; egyenes, őszinte, tartózkodó modorú, de önérzetes minden önhittség nélkül. Külső viselkedésében semmi sem sejteti kora egyik legkiválóbb emberét. Azon ritka emberek közé tartozott, kiknek nincsenek ellenségeik, akiket mindenki tisztel és becsül." Sík Sándor

Életműve nemzetközi örökség, világirodalmi érték. A Szózat Kölcsey Himnusza mellett nemzeti imádsággá lett. A Csongor és Tünde a legszebb és legzeneibb hangzású magyar mesejáték. Eposzait ugyan nemigen olvassuk, de aki mégis ismeri, elámulva veszi tudomásul bennük a romantika szertelen színpompáját. Dramaturgiai és kritikai műveiből fejlődött ki a hazai színikritika, közvetlen szakmai hatásuk erősebb Bajzáénál is. Lírai versei és velük egy-egy balladája pedig élő és szakadatlanul ható költészet, előadóművészeink és műkedvelőink versengve mondják. S mindenekelőtt az életutat befejező A vén cigány olyan költői öröm, amelyet eddig legföljebb elért, de túl nem haladhatott néhány legremekebb alkotása gazdag költészetünknek.

7 Tovább

November 19. - 93 éve született Indira Gandhi

1917. november 19-én született Allahabadban Indira Priyadarshini Gandhi, aki hosszú éveken át meghatározó szerepet játszott az indiai politikai életben.

Az első indiai miniszterelnök, Dzsavaharlal Nehru egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot. 1938-ban a maga 21 évével India legnagyobb pártjának lett a legfiatalabb képviselője.

Nehru lánya Gandhi néven vált ismertté, családja azonban nem állt rokoni kapcsolatban Mahátma Gandhival, az indiai szabadságharcossal.

Indira Gandhit 1959-ben a Kongresszusi Párt elnökévé választották, 1966-ban pedig India miniszterelnöke lett. Rátermettséggel, ügyes diplomáciai készséggel, jól működő koalíciók létrehozásával 11 éven át maradt India vezetője.

0 Tovább

1820. november 18. - Az Antarktisz felfedezése

Nathaniel B. Palmer, amerikai hajóskapitány felfedezte az utolsó kontinenst, az Antarktiszt .

Az Antarktisz csak alig 300 éve játszik szerepet az emberi civilizáció történetében. Ekkor kezdődött felfedezése, melynek során évről-évre közelebb jutottak a kutatók a kontinenshez.

James Cook (a 18. század legjelentősebb földrajzi felfedezője) nevéhez fűződik Ausztrália és Óceánia felfedezésén túl az Antarktisz első körülhajózása, melynek során a még mindig titokzatos földrészt tágan behatárolta.

Az Antarktisz körüli útjának tapasztalatait így foglalta össze:

"Nem vonom kétségbe, hogy a sark közelében lehet kontinens vagy jelentékeny földrész...Ez azonban természettől örök hidegre kárhoztatott, a napsugarak melegét nélkülöző föld..."

1 Tovább

November 18. csütörtök

1928. november 18-án jelent meg először a filmvásznon Mickey Mouse. Ettől a naptól számítják hivatalosan a rajzfilmfigura születésnapját. A fekete-fehér, csaknem hétperces Steamboat Willie (Willie gőzhajó) című rajzfilmet a New York-i Colony Filmszínházban mutatták be.

 

Walt Disney először egy Oswald nevű nyulat (Oswald the Lucky Rabbit) álmodott meg, de 1927-ben elvesztette a karakter megfilmesítési jogát. A pereskedés elkerülése érdekében ezért  új figurát kellett  kitalálnia. Így született meg az egér, akit először Mortimernek nevezett el. Disney feleségének azonban jobban tetszett a Miki név, ezért az alkotó hallgatott rá.

Az alakból számtalan kisfilm született, 1932-ben pedig Disney  egy speciális Oscar-díjat (Honorary Awards) kapott  a figura megalkotásáért.

 

2 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek