Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Valahol Európában - Somlay Artúr

1883. február 28-án jöttem erre a világra és azóta a majomi gőg, az embertelen gyűlölködés, a megrendítő butaság, a vérengzés, az öldöklés szörnyű évtizedein át rémüldözve, elképedten, megdöbbenve, megundorodva attól a szörnytől, akit embernek hívnak - a fajtámból - és az átélt rémségektől haladok a sír felé, ahová nem sokára meg fogok érkezni.

Ha nem remélném, ha nem hinném, hogy az Ember mégis csak észre tér és a most felnövő nemzedéknek könnyebb lesz elviselni földi létét - kivégezném gyermekeim, akiket én kényszerítettem a világra, önkezemmel vetnék véget életemnek.

Ezenkívül színész voltam.

Mindig képességeim legjavából igyekeztem adni. Ezzel szemben munkámért szükségleteim szerint vettem el a pénzt. Viszont a pénzt, amit munkámért elvettem, szétosztottam az utolsó fillérig azok között, akik arra igényt tarthattak, vagy rászorultak. Ötven évig dolgoztam és egy percig sem dolgoztattam. Ötvenéves munkám alatt volt nehány sikerült percem, ami kárpótolt a sok szenvedésért, amelyben részem volt.

Szerettem a mesterségemet, de ami körülötte volt, abba belelépni sem szerettem.
Szerettem Jézus Krisztus szavait és hittem, hogy a lélek a legnagyobb érték s hogy a lelket megmenteni többet ér, mint az egész világot megnyerni.

Szörnyű gondok között hagyom el az életet, amely nem sok gondtalan percet engedélyezett nekem.

A gyermekeimre gondolok.

Sírfeliratom legyen:

"Az Emberek veszedelmes közelségében éltem meglehetősen hosszú ideig. - Most talán biztonságban vagyok."

Somlay Artur

1 Tovább

Száz éve született a nagy magyar nevettető, Kazal László

Kazal László (1911. február 27. - 1983. május 10.) az egyik legsokoldalúbb művészünk volt. Játszott Ádámot, tartott "szakszerű" borkostolót, slágereket énekelt, sőt a telefonkönyvet is. Sok filmben szerepelt, de annak a jelenetnek, ahol megjelent, "zamata" volt. Játszott zenés darabokban és kabarétréfákban, Számtalan hangfelvétel maradt utána, meg egy kicsit a halhatatlanság.

Édesapja a Földművelésügyi Minisztérium hivatalnoka, pénztáros, aki az első világháborúban három esztendei katonai frontszolgálat után nem sokkal, 1917-ben hősi halált halt. Kazal László hatévesen, Gábor nevű testvérével marad félárvánl. Az édesanya egy kis vendéglőt nyit, a fiúk neveltetésének finanszírozásául. Laci rosszul tanul. "A kereskedelmi második osztályában tizenkét tantárgyból megbuktam. Csak tornából és énekből mentem át. Bánatomban elszegődtem újságkihordónak."

A kereskedelmi iskola II. osztályát követően kimaradt az iskolából. Az újságkihordás fárasztó hajnali felkeléseit, felváltja nappali munkára, és így lesz egy divatkereskedésben kifutófiú. Némi ismeretség segítségével válik borfiúvá, később pincérré a Gellért Szállóban. Ott nem tud megálljt parancsolni heves vérmérsékletének, visszafelesel a főpincérnek, s némi tetlegességet követően elbocsátják. Néhány esztendő múltán beiratkozik Rákosi Szidi színésziskolájába, ahová rendszerességgel jár, a koraesti munkazárást követően.

0 Tovább

Férfi feketében

Szegénység, próbálkozások, azután a zene. Végtelen turnék, alkohol, drogok, fellépések, hajsza… A felsorolás végéről már csak a "halál" hiányzik. Vagy: a "szerelem". Johnny esetében az utóbbi jött el: felesége, June Carter segítségével kimászott a legmélyebb gödörből, sőt, elhíresült börtönkoncertjeivel reményt adott másoknak is: "Ez nektek is sikerülhet!"

Utolsó éveiben zárszámadást készített. Ezt tettem, ezt elrontottam, ennyi és ennyi évet pazaroltam el, de: ezt is megtettem, azt is jól csináltam, emiatt büszke lehet rám a családom. Utolsó írásművében a meglett emberek tisztánlátásával tekinti át pályafutását, foglalja össze azokat az eseményeket, amelyekből összeállt a történet, amelyet az életének nevezhet.

Johnny Cash örök. Nincs olyan ember, aki ne ismerné legalább egy dalát. Nincs olyan ember, aki élete során legalább egyszer ne érezné át, amit jellegzetes hangján és tájszólásában énekel.

Örök, bár már nincs közöttünk

Johnny Cash többszörös Gramy-díjas amerikai country-énekes, színész, dalszövegíró 79 évvel ezelőtt 1932. február 26-án született Kingslandben (Arkansas), egy szigorú és szegény baptista gyapotültetvényes család negyedik gyermekeként. Gyermekkorának egyik legmeghatározóbb alakja az édesanyja volt. Általa kedvelte meg a zenét és különösen a gospelt. (Évtizedekkel később ki is adott egy tradícionális gospel dalokat tartalmazó lemezt My Mother's Hymn Book címmel.)

Születésekor a J.R. nevet kapta, mivel a szülei nem tudták eldönteni, hogy mi legyen a neve. Csak később változtatta meg, mivel a hadsereg nem fogadott el csak kezdőbetűket, így lett John R. Cash.

1935-ben Dyess Colonyba költöztek, ahol átélték a Mississippi 1937-es áradását. Ezt örökítette meg az 1959-es Five Feet High And Rising című dalában.

1 Tovább

Az operavilág egyik legnagyobb csillaga Renata Scotto

Renata Scotto 77 évvel ezelőtt, 1934. február 24-én született Savonában (Olaszország). Tanulmányait mezzoszopránként kezdte, majd szopránként megtalálta igazi hangját.

Színpadi játékáról tanulmányokat lehetne írni; egy-egy gesztussal, mozgással vagy arcjátékkal mindent el tud mondani a színpadi alak pillanatnyi helyzetéről, lelkiállapotáról vagy konfliktusáról. Mindehhez csodálatosan meleg, kiegyenlített és tökéletes technikával megszólaló énekhang járul.

1952-ben, 18 évesen debütált Milánóban Violettaként Verdi Traviata c. operájában. 1953-ban felvették a világhírű Milánói Scalaban Alfredo Catalani La Wally c. operájának szerepére . Az akkor már befutott Mario del Monacóval énekelt.

Scotto a legnagyobb áttörést 1957-ben érte el az Edinburgh-iFesztiválon Vincenzo Bellini kétfelvonásos operájában Az alvajáróban . (Maria Callastól vette át Amina szerepét.) Az előadás nagy siker volt, a 23 éves Scotto nemzetközi hírnévre tett szert. 1961-ben lépett színpadra ismét Aminaként a velencei La Fenice Színházban.

1960-ban Mimiként debütált a Bohémélet c. operában a Chicago-i Lyric Operában. Ugyanebben az évben férjhez ment a hegedűs Lorenzo Anselmihez. Egy fiúk és egy lányuk született.

A Veronai Arénához 1961-től állandó szerződés kötötte, ahol 1981-ben rendezésében mutatták be a Pillangókisasszonyt.

A New York-i Metropolitanben először 1965-ben lépett fel a Pillangókisasszony címszerepében .

0 Tovább

Jiři Menzel, a Sörgyári capriccio rendezője

A csehszlovák újhullám kiemelkedő alakja, az Oscar-díjas Jiří Menzel filmrendező, színházi rendező, színész ma 73 éves.

1938. február 23-án született Prágában, az akkori Csehszlovákiában. A prágai Művészeti Főiskola filmművészeti szakán (FAMU) szerzett filmrendezői diplomát 1962-ben.

Művészeti pályája elején a prágai tv asszisztense volt, majd a Csehszlovák Híradó munkatársa lett. 1963-1965 között egy filmstúdió rendezője.

1965-ben készítette első rövidfilmjeit. 1965-től rendezőként dolgozott a Barrandov Studiosban. 1971-ben Svédországban, 1977-1978 között az NSZK-ban, valamint Svájcban vendégrendező volt. Vendégtanárként tart előadásokat a londoni filmfőiskolán.

Játszott több magyar filmben (Szívzűr - Böszörményi Géza, Felhőjáték - Maár Gyula, Franciska vasárnapjai - Simó Sándor, Rokonok - Szabó István), és színdarabot is rendezett Magyarországon.

Menzel nemzetközi érthetőségének titka talán abban rejlik, hogy a filmjeiben lévő gyakran éles társadalomkritikát és politikai felhangokat is mindig emberi történések mögé rejtette.

0 Tovább

„Ösztönösen írok minimalista történeteket”

Ma ünnepli 75. születésnapját a közmondásosan kevés szavú, zárkózott Bodor Ádám Kossuth- és József Attila-díjas író.

1936. február 22-én Kolozsvárott született református, felső-középosztálybeli családban. Édesanyja, a székely Tóháti Ida felmenői között számos tisztviselőt találunk. Bankigazgató édesapját, a mérsékelten konzervatív, hívő, nagy tekintélyű Bodor Bertalant 1944-ben a budapesti székhelyű Országos Pénzintézeti Központ és a Pesti Takarékpénztár és Hitelbank élére helyezték. A háború után meghívták a debreceni kormányba, de a család inkább visszatelepült Kolozsvárra.

Kolozsvárott a kommunista hatalomátvétel után a családra a nélkülözés évtizedei vártak. A koros apát koholt vádak alapján elítélték a Márton Áron-féle politikai perben, és csak 1955-ben engedték szabadon. Magát Bodor Ádámot, a Református Kollégium diákját 16 éves korában, 1952-ben államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése vádjával elítélték és letartóztatták. A szamosújvári politikai börtönben tartották fogva két évig. Társaival együtt egyikük állami kitüntetésben részesülő apjának közbenjárására szabadult. Szabadulása után volt gyári munkás, majd a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult. A diploma megszerzése után dolgozott a kolozsvári egyházkerületi levéltárban, majd egy fordító-másoló irodában.

Erdély vallási és kulturális sokszínűsége, a magyar, a szász és a román kultúra szétválaszthatatlan keveredése, s egyszersmind a közeg kelet-európai letargikussága, szegénysége, kiszolgáltatottsága jelentett meghatározó élményt a későbbi író számára, műveiben részint ezt a kettősséget igyekszik megragadni.

0 Tovább

A "spirituális" művészet mestere, Gulácsy Lajos

"Illuzionikus látás nélkül nincs művészet."

Gulácsy Lajos, az eredeti tehetségű, tragikus sorsú, víziós festő, a magyar festészet egyik nagy magányos mestere 79 éve halt meg.

1882. október 12-én született egy budapesti dzsentri családban. Egykor nagyberegi főmérnök apja állásának elvesztése után a MÁV napidíjas mérnökeként dolgozott. Édesapja lelkes bíztatása mellett végigrajzolt gyermekkor után egy festményét már gimnazista korában kiállította a Műcsarnok (A szegénység laka). Le sem érettségizett, hanem 1900-ban a Mintarajziskolában (a Képzőművészeti Egyetem elődje) Balló Ede tanítványa lett. Egy év múlva kimaradt, 1902-ben pár hetet Rómában, majd hosszabb időt Firenzében töltött, ahol beiratkozott a Festészeti Akadémiára.

1902-től művei rendszeresen szerepeltek Nemzeti Szalon, 1903-tól a Műcsarnok tárlatain. 1906-ban Párizsba ment, és ettől kezdve gyakran utazgatott, főként Olaszországban.

0 Tovább

Kurt Cobain, a Nirvána frontembere

"Béke, szeretet, együttérzés"

Ma lenne 44 éves Kurt Cobain a Nirvana nevű rockegyüttes 27 évesen elhunyt énekese, szövegírója és gitárosa, az alternatív rock kilencvenes évekbeli megújulásának egyik legfőbb alakja.

1967. február 20-án született a Washington állami Aberdeenben. Apja Don Cobain autószerelő, anyja Wendy O'Connor titkárnő.

7 éves korában szülei elválnak, Kurt-öt saját bevallása szerint nagyon megviselte a dolog. 14 évesen kapja első gitárját nagybátyjától, Chuck-tól. Ekkor kezdi el kialakítani saját zenei stílusát.

Kurt tinédzser korában botrányokba keveredett, anyja kirúgta, rokonról rokonra jár, hogy valahol meghúzza magát. Igazán csak a zene érdekelte, gitározni tanult. Különc művészlelke nem talált megértésre, - így tizenöt éves korában megszökött otthonról, elmenekült kis világába. A szökés után néha az édesapjánál, néha az édesanyjánál lakott, de volt úgy, hogy egy híd alatt is eltengődött. Krist Novoselickkel (a Nirvána basszusgitárosa) egy iskolába járt, de csak később ismerték meg egymást.

18 éves, amikor az érettségi előtt 2 héttel kirúgják a középiskolából, ezután kis ideig egy híd alatt húzza meg magát. Életének erről a szakaszáról énekel a Something In The Way című számban.

0 Tovább

A piszkos 12 legendás őrnagya

Ma lenne 87 éves Lee Marvin Oscar-díjas amerikai filmszínész.

1924. február 19-én született New Yorkban. Tehetős családja rokonságban állt Thomas Jefferson és George Washington elnökökkel. Nehezen kezelhető gyermek volt, ezért számtalan iskolából eltanácsolták.A középiskolát a Szent Leo-i kollégiumban végezte el, de rossz magaviselete miatt nem tanulhatott tovább. Abbahagyta a tanulást és beállt a hadseregbe. Részt vett a második világháború csendes-óceáni harcaiban, súlyosan megsebesült és kitüntetéssel (Bíbor Szív) szerelt le.

Ezután alkalmi munkákból élt. Éppen a vécétartályt szerelte egy kis színházban, amikor egy gyengélkedő színész helyettesítésére kérték. Marvin megtalálta életcélját: színiiskolát végzett, s megindult karrierje.

1950-ben Hollywoodba költözött, ahol több filmszerepet is kapott. Ezek többsége háborús, vagy westernfilm volt. Markáns, erőteljes, sőt erőszakos, olykor brutális figurákat személyesített meg. Nemcsak játszott háborús, gengszter- és westernfilmekben játszott (néha még a rendezőket is segítette, hogy az adott embereknek, hogy kell beállniuk, vagy, hogy milyen típusú ruhát kell felvenniük), de szerepelt vígjátékokban is.

1953-ban Marlon Brando oldalán szerepelt A vad (1954.) című "motoros filmben", s bár a forgatás előtt nem tudott motorozni, néhány hét alatt olyan szintre jutott, hogy neves sivatagi motorversenyeken indult.

2 Tovább

A Ponyvaregény sztárja, Travolta

John Travolta amerikai színész, producer, rendező, a hetvenes évek szupersztárja, ma is az egyik legjobban kereső filmsztár 57 éves.

1954. február 18-án született a New Jersey állambeli Englewoodban. Ő volt a legfiatalabb a hat gyerek közül. Apja egykor profi futballista volt, majd üzletember lett, anyja pedig főiskolai tanár volt, drámaelméletet oktatott. Késői gyerekként valóságos csodát jelentett a vallásos katolikus szülőknek, ezért nagy szabadságot engedtek a gyerkőcnek, aki egyik unokatestvére példáját követve mindenáron színész akart lenni. John tizenkét évesen már egy helyi színjátszó csoport tagja volt, musicalekben és matinékon lépett fel. Közben ének- és táncleckéket vett, a sztepptáncot Gene Kelly testvére, Fred Kelly tanította meg neki.

Szülei beleegyezésével 16 évesen otthagyta az iskolát, hogy ideje nagy részét a színészetre fordítsa. A fiatalember Manhattanba költözött, fellépett néhány Off-Broadway produkcióban.

Az ABC tv egyik sitcomjával (szituációs komédia-sorozat) lett híres: 1975-ben a kölyökképű, csillogó szemű fiatalember megkapta Vinnie Barbarino szerepét a Welcome Back Kotter című szituációs komédiában. John a tinédzserek bálványa lett, s énektudása gyakorlására is módja nyílt, számos poplemezt készített.

1977-ben a Szombat esti láz c. film főszerepe tette szupersztárrá. A brooklyni diszkókirályt, Toni Manerót formálta meg, s zajos sikert aratott vele. Egy egész generáció életérzését ragadta meg a film, melyben Travolta maradandó erővel ábrázolta a kiugrási lehetőségek után vágyó hétköznapi fiatalember útját, akinek végül a tánc és diszkó nyújtja a beteljesülés lehetőségét.

Következő filmje, a Grease (1978.) már ellentmondásosabb fogadtatású alkotás, abban azonban biztosak lehetünk, hogy ez is meghatározó filmélmény annak a generációnak az életében, amely annyira szerette a Szombat esti lázat. A filmért Oscar-díj ra jelölték.

0 Tovább

Szamóca ma 57 éves

A 80-as évek egyik legjelentősebb magyar férfi filmszínésze Eperjes Károly tanár szülők gyermekeként született 1954. február 17-én a Fertő-tó melletti Hegykő községben.

Két nagybátyja pap volt, így szóba került, hogy ő is az lesz. Ám a Jóisten olyan szépnek teremtette a hölgyeket, hogy érezte, ebből balhé lenne. Nem lett pap, ami valljuk be, nagy szerencse.

Az érettségi után Székesfehérváron számítástechnikai műszerészként dolgozott , és a Videotonban focizott, de nem volt igazán elégedett az életével. Egy este a városban bolyongva meglátott egy plakátot, a helyi színjátszó körbe kerestek jelentkezőket, ahová Eperjes, ismert becenevén Szamóca is felvételizett.

Itt ismerkedett meg beszédtanárával, Montagh Imrével, aki elsőként figyelt fel a tehetségére, és arra buzdította, hogy jelentkezzen a főiskolára. Igen ám, de Eperjes a Gyógypedagógiai Főiskola logopédus szakára adta be a lapját. Hónapok teltek el, amíg tisztázták, hogy a tanár úr a Színház- és Filmművészeti Főiskolára gondolt.

Amikor elkezdte a főiskolát, már 27 éves volt, de ugyanolyan lelkesen veti bele magát a tanulásba, mint 18 éves osztálytársai. 1980-ban szerez diplomát. A főiskola elvégzése után - Major Tamás és Székely Gábor tanítványa volt - 1980-ban a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte pályáját. 1981-től a Nemzeti Színház tagja, majd 1982-tól a Katona József Színház színésze volt. 1987-ben rövid ideig a Radnóti Színpadhoz szerződött. 1988-től szabadfoglalkozású színész. 1993-tól a Művész Színház, Thália Színházban lép fel, 2000-től az Új Színházhoz szerződik. Jelenleg a veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója, s egyszerre több darabban játszik.

A filmes szakma igen korán felfigyelt széles repertoárjára és jellegzetes beszédmódjára. Első filmszerepét Fábry Péter Nyom nélkül című alkotásában kapta 1982-ben, azóta ötvennél több filmet forgatott. Első igazán emlékezetes szerepét Feleki Kamill oldalán alakította Gárdos Péter Uramisten című filmjében (1984.), melyben egy ifjú artistát játszik, aki a mester egykori világszámára pályázik. Együttműködése Bereményi Gézával 1985-ben A tanítványok című filmmel kezdődött, és a mai napig töretlen. A legnagyobb sikert az Eldorádó (1988.) című filmmel aratták, melyben Eperjes Monorit, a robosztus piackirályt játssza, aki mindenre hajlandó a családjáért az 50-es években.

0 Tovább

Ma technikai szünet van

 

 

.

0 Tovább

Nat King Cole, a kivételesen szép, bársonyos hangú énekes

Ma 46 éve halt meg a népszerű amerikai zenész, a kivételesen szép, bársonyos hangú énekes és zongorista Nat King Cole, aki művész énekesek tucatjainak volt a példaképe, köztük a tucatnak nem nevezhető Ray Charlesnak.

Eredeti neve: Nathaniel Adams Coles. Az alabamai Montgomeryben született 1917. március 17-én. Négyéves korában Chicagóba költöztek, tizenkét éves korától abban a templomban tanult orgonálni és énekelni, ahol apja lelkész volt. Édesanyja jóvoltából iskolás kora előtt zongorázni is megtanult.

Bár a klasszikus zenével kezdte, egészen fiatalon a jazz és a blues is meghatározóvá vált életében. Kis ideig Chicagóban zenélt, majd New Yorkba kerülve a Broadwayn kapta első profi szerződését. Itt sem volt sokáig nyugta, Los Angelesbe költözött, ahol klubzenészként kereste kenyerét. 1936-tól együttest vezetett, a következő évben saját triót alapított, amelyben Oscar Moore gitározott és Wesley Prince bőgőzött. (A trió hangszerbeosztása inspirálóan hatott Art Tatumra, aki 1943-ban ennek mintájára hozta létre saját trióját, s Oscar Peterson és Ahmad Jamal is követte példájukat az '50-es években.)

A 40-es és az 50-es évtized Nat King Cole életének és pályájának legszebb időszaka volt. A jazz volt első számú szerelme. 1942-ben Lester Younggal négy kiemelkedő számot rögzítettek hanglemezre, az Indianát , a Body and Soult , az I can't get started-ot és a Tea for Two-t .

1943-ban énekelte Cole a Straighten up and fly right című dalát, ami hamarosan nemzeti slágerré vált.

0 Tovább

Virág doktor 75 éves

Kézdy György színművész, a Szomszédok c. tévésorozat népszerű szereplője ma 75 éve született Budapesten. (1936. február 14.)

A Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész pályafutását 1962-ben a debreceni Csokonai Színház társulatában kezdte. 1967-től a Pécsi Nemzeti Színház, 1977-től a kecskeméti Katona József Színház, 1978-tól 1983-ig a Népszínház, majd a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. 1983-tól 1987-ig a Mafilm társulatához tartozott, s a Játékszín előadásaiban játszott. 1987-1992 között a szolnoki Szigligeti Színház, 1993-tól a veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja volt. Jelenleg szabadfoglalkozású színész.

Vendégművészként igen sok helyen megfordult, játszott pl. a Gyulai Várszínház, az Egyetemi Színpad, az Operett Színház, a Kolibri Színház, a Madách Kamaraszínház, az Örkény István Színház, Játékszín előadásaiban.

1954. A színművész érettségi vizsgájának az éve. Akkor mutatták be Az ember tragédiáját a Madách Gimnáziumban, ami élete egyik meghatározó élménye lett. Imádott iskolába járni, mert helyette ők "színházat csináltak". "Mindenki az egész darabot tudta természetesen, és abból idézgetve beszélgettünk. Mert ez egy olyan darab, hogy ebből beszélgetni is lehet. Versmondóként indultam a pályámon, szavalóversenyeket nyertem" - emlékezett vissza egy interjúban.

0 Tovább

Tegnap temették a bluest, Hobo ma 66 éves

Földes László, a zenészlegenda 66 évvel ezelőtt 1945. február 13-án, Újpesten született.

Elemi tanulmányait a Városmajor utcai iskolában végezte, s úgy tűnt, hogy hosszú ideig a kosárlabdázásnak kötelezi el magát, ugyanis tizenöt éven keresztül aktívan sportolt, s olyan csapatokban játszott, mint a Dózsa vagy a BEAC.

Érdeklődésével nem éppen összhangban - szülői ráhatásra - a Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskolába iratkozott be, de érettségi bizonyítványátel már a veszprémi vegyipari technikumban szerezte meg 1963 nyarán. "Érett" férfiként már nem költözött vissza a szülői házhoz, nagynénjénél lelt menedékre.

Ez év szeptemberében vegyész-technikusként kezdett el dolgozni az Egyesült Izzóban, majd 1964 szeptember elsején behívták Mezőtúrra katonának. Itt hallotta meg az egész életét meghatározó zenét, Willie Dixon The Little Red Roosterét (A kis vörös kakas) a Rolling Stonestól. 1965. augusztus 1-jén szerelt le, majd megkezdte tanulmányait ELTE Bölcsészkarán, magyar- történelem szakon. 1966-ban Máriássy Félix felajánlotta neki, hogy ha megtanul valamilyen verset, felvéteti a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de Hobo visszautasította a lehetőséget. 1968-ban írta meg első dalszövegét Lakájdal címen. Ez a dal az Eötvös Klubban működő Omega zenekart, valamint annak közönségét ócsároló Népszabadságos cikk ellen szól

1968-tól rátalált a film. Bekerült Kovács András Extázis 7-től 10-ig című filmjébe (Tizennegyedik fiú), amelyben a rockról nyilatkozott, és nagy feltűnést keltett az Olympia együttes buliján előadott groteszk "Hobo-táncával" (a filmet 1969-ben mutatták be).

0 Tovább

Soós Imre, akit nem lehet beskatulyázni

Ma lenne 81 éves Soós Imre (1930. február 12. Balmazújváros - 1957. június 20. Budapest) a tragikus körülmények között, mindössze 27 évesen elhunyt színész.

Az első ember volt az életemben, aki ilyen hamar és ennyire fiatalon égette el magát - emlékezett Törőcsik Mari, aki a Körhinta című filmben legendás szerelmespárt alakított Soós Imrével. - Parasztszínészként skatulyázták be, pedig igazi zseni és született arisztokrata volt. Nagyvonalú herceg, akit mindenki szeretett, mindenhol szívesen látták, s aki idegösszeomlást kapott attól, hogy nem arra használták, amire való - mesélte Törőcsik Mari.

Tíz éves pályafutás után huszonhét éves korában döntött úgy, hogy nem fájdítja tovább szívét e világban. Tehetsége, származása, boldogtalan szerelme felőrölte. Máig Soós Imre színháztörténetünk legnagyobb adósa, mert elmenekült, pedig Shakespeare-t, Csehovot, Ibsent kellett volna játszania. De egyvalami biztos: aki Fábri Zoltán Körhintáját akár egyszer is látta, soha nem fogja elfelejteni tekintetét.

Életrajz

1 Tovább

A 70-es évek szívtiprója, Burt Reynolds

Burt Reynolds amerikai filmszínész, a 70-es évek férfiideálja ma ünnepli 75. születésnapját. Bukásokkal is tarkított pályafutása alatt majdnem száz filmet forgatott, s bár túl sok szakmai sikert nem aratott, filmjei bevételét tekintve kollegáinak legtöbbjét messze lekörözte.

A sármos és jóképű színész a hetvenes és nyolcvanas években igazi megasztárrá nőtte ki magát, ezután pedig az egyik legtöbbet foglalkoztatott karakterszínészek egyike lett.

Reynolds 1936. február 11-én született Waycrossban (USA). Édesapja Burton Reynolds, édesanyja Fern Miller. Burt cseroki és ír származású.

Kezdetben sportkarrierről álmodott. A Floridai Egyetem sportösztöndíjasa, a futballcsapat ünnepelt sztárja volt, de két év után egy térdsérülés, majd egy autóbaleset miatt áttért a színészetre. Ebben sem bizonyult tehetségtelennek. Az egyetemet már nem is fejezte be, New Yorkba utazott, ahol színészetet tanult, közben volt mosogató, kidobóember, s minden kis szerepet elvállalt színpadon, tévében.

1957-ben mosolygott rá a szerencse: egy tévésorozat főszerepét bízták rá és a filmesek is megkeresték. Clint Eastwood tanácsára számtalan spagetti westernt (100 puska 1968. Sam Whiskey 1969. stb.) vállalt el. Külseje miatt (ereiben indián vér is csörgedezik) általában félvér indiánokat alakított.

0 Tovább

Az elmúlt 20 év legnépszerűbb politikusa, Göncz Árpád

Ma 89 éves Göncz Árpád, a harmadik köztársaság első elnöke (1990-2000.). Munkásságáról talán a legtöbbet az mond, hogy azóta sem volt egy politikus sem olyan népszerű, mint ő, aki etalon a mindenkori utóda számára.

1922. február 10-én született Budapesten. Édesapja Göncz Lajos magánalkalmazott. Édesanyja Heiman Ilona. Szülei meghaltak, testvére nem volt. Felesége Göntér Mária Zsuzsanna, akivel 1946-ban kötött házasságot, szociális munkásként dolgozott. Általános és középiskoláit a fővárosban végezte. 1939-ben érettségizett a Werbőczy István Reálgimnáziumban. ("Nem szerettem a Werbőczyt, mélységesen korrupt iskola volt. Én jeles tanuló voltam, de a győri Ágyúgyár főrészvényesének a fia is természetesen jeles tanuló lett, az akkori kultuszállamtitkár fia pedig szintén előtérben állt. Egy másik állami főtisztviselő gyereke volt a főstréber. Utáltam azt az iskolát, főleg, mikor jöttek a zsidótörvények".)

Érettségi után a Országos Földhitelintézetben tisztviselőként dolgozott, mellette jogot tanult. 1944-ben szerezte meg a Pázmány Péter Tudományegyetemen a jogi végzettséget és a doktori címet. ("Azért mentem jogásznak, mert ez volt az egyetlen olyan egyetem, amit egy szegény értelmiségi család gyermeke a család számára elviselhetetlen anyagi terhelés nélkül elvégezhetett.")

1939-től (már egyetemista korától) 1946-ig a miniszterelnök szellemi-politikai örökségét vállaló Teleki Pál Munkaközösség tagja, s kapcsolatban állt baloldali, főként a népi írók eszmei befolyása alatt álló értelmiségi csoportokkal.

1944-ben, az ország német megszállása idején, ifjúsági vonalon bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, és a Magyar Diákok Szabadságfrontja Táncsics Mihály Zászlóalja tagjaként részt vett a fegyveres ellenállásban. 1944 karácsonyán a csendőrök megsebesítették.

1945 tavaszán belépett a Független Kisgazdapártba (FKGP). 1946-tól 1948-ig a párt fizetett alkalmazottja és a Nemzedék c. hetilap felelős szerkesztője. ("Először ugyan azt akarták, hogy legyek képviselő. Istenáldotta naivitásomra vall, hogy azt mondtam, én erre még nem vagyok kellően felkészülve, ehhez többet kell tudni. Valószínűleg ezért maradtam életben.")

Az FKGP szétverése után, 1948-ban állás nélkül maradt. (Őt is bevitték a "katonapolitikára", ahol három hétig tartották fogva, folyamatos kihallgatásokkal. (A Katonapolitikai Osztály a HM-ben működött Pálffy György vezetésével. 1949-ben besorolták az ÁVH-hoz.)

KLIKK A KÉPRE! 2011. január 09.

3 Tovább

130 éve halt meg Dosztojevszkij

Dosztojevszkij az emberi szenvedésekről tesz tanúvallomást. Reánk kényszeríti a részvétet, de azt is, hogy tisztázzuk saját lelki életünk rejtelmeit is. Alig-alig van író, akinek a művészete annyira katartikus, azaz lélektisztító hatású volna, mint ez a saját testi-lelki szenvedéseivel kínlódó, az emberi valóságot annyira saját személyében élő lélekvizsgáló, aki saját téveszméi ellenére lehetett az emberiség nagy tanítója és nevelője

A világirodalom egyik legnagyobb alakja, a lélektani regény mestere Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij 1821. november 11-én második gyermekként született Moszkvában. Heten voltak testvérek. Az apja egy szegénykórház fösvény és goromba orvosa volt, anyja Marija Nyecsajeva romantikus ábrándozó nő, akit a férje állandó féltékenységgel üldözött. 1837-ben tüdővészben meghalt anyja, és ekkor a család is széthullott.

1837 májusában az apa úgy döntött, hogy két legidősebb fiát a Hadmérnöki Intézetbe küldi, így került Fjodor Mihajlovics Szentpétervárra.

Itt érkezik el hozzá apjának halálhíre, akit vidéki birtokán kegyetlenkedései miatt jobbágyai agyonvertek. Nem sokkal e lelki megrázkódtatás után epilepsziás tünetek jelentkeznek Dosztojevszkijen, s e betegség élete végéig elkíséri.

1841-ben tisztté avatták, 1843-ban elvégezve az intézetet mérnökhadnagy lett. Az iskolaévek alatt rengeteget tivornyázott, szórta a pénzt, kölcsönöket vett fel, a tékozló fiú életét élte. Első munkája (Balzac Eugenie Grandet-jének fordítása) megjelenése után lemondott állásáról, és romantikus olvasmányai hatására írni kezdett.

A Pétervárott írt A szegény emberek című levélregény kézirata Bjelinszkijre, az akkori orosz irodalom nagy tekintélyű kritikusára is nagy hatást gyakorolt és néhány hónappal később meg is jelent.

A hasonmással (1946.) a kettéhasadt lelkű hőseinek sorát nyitja meg. Akárcsak Gogol Köpönyege -, a városi kisember szorongásairól, elnyomottságáról és kitörésvágyáról beszél. A bizarrul megkettőzött Goljadkin őse a 20. század sok regényhősének - az írói képzelet megkettőzi a "hőst": az egyik a szerencsétlen kishivatalnok, a másik a sikeres ember pénzzel, életkedvvel, beteljesült szerelemmel, kitüntetésekkel

0 Tovább

A James Dean-kultusz

"Élj gyorsan, halj meg fiatalon, és hagyj hátra gyönyörű holttestet!"
James Dean

A tragikusan fiatalon elhunyt filmszínész, nemzedéki legenda és minden idők egyik legnagyobb filmsztárja, James Dean 80 évvel ezelőtt, 1931. február 8-án, az indianai Marionban született.

Hat éves volt, amikor az egész család Kaliforniába, Santa Monicába költözött, ahol apja fogtechnikusként dolgozott. Itt járt iskolába egészen 1940-ig, amikor édesanyja meghalt. Ekkor édesapja, aki képtelen volt egyedül ellátni, visszavitte Indianába a rokonaihoz, így történt, hogy nagynénje és annak férje egy farmon nevelték fel.

Az általános iskolában sorra nyerte a szavalóversenyeket, ám a középiskolában érdeklődése a sport felé fordult.

Beválogatták az ottani kosárlabda-, illetve baseballcsapatba, még a rúdugrást is kipróbálta. Hamarosan ezekkel is felhagyott, festeni és szobrászkodni kezdett. Fontos volt számára az önkifejezés, úgy gondolta, az alkotásain keresztül talán közelebb kerülhet önmagához. Művei a magányról szóltak. Egyik legismertebb szobra egy arc nélküli alak, melynek az "Én" címet adta.

Amikor tanulmányait befejezte, elhagyta nagybátyja birtokát és Kaliforniába utazott, ahol ismét együtt élhetett édesapjával, illetve annak második feleségével. Előbb a Santa Monica-i Kollégiumba járt, de nem sokkal később Los Angelesbe ment, hogy tanulmányait a Kaliforniai Egyetem (UCLA) színművészeti szakán folytathassa. Az egyetemen háromszázötven jelentkező közül őt választották ki Malcolm szerepére a Machbetben.

1951 januárjában kimaradt az egyetemről, hogy színészként karriert csináljon. Döntése miatt megromlott kapcsolata apjával. A Coca Cola televíziós csatornánál kezdte, mint statiszta. Barátja és mentora, James Whitmore tanácsára New Yorkba költözött, hogy színészként próbáljon boldogulni. Miközben buszsofőrként kereste kenyerét, szerepelt egy Broadway darabban és több TV-show-ban.

Tavaly az Egyesült Államokban előkerült egy 1954-ből származó, több perces filmjelenet, amelyen az amerikai társadalom két híressége, James Dean és a későbbi elnök Ronald Reagan együtt szerepel a General Electric Theater című televíziós sorozat The Dark, Dark Hours (Sötét, sötét órák) című epizódjában.


0 Tovább

Earl King, az R&B egyik legjelentősebb alakja

Earl King amerikai blueszenész, R&B-énekes dalszerző ma 77 éve, 1934. február 7-én született New Orleans-ban.

Earl Silas Johnson néven látta meg a napvilágot. Anyjával járt templomba, ahol gospelt énekelt. 15 évesen kezdett gitározni. Hamarosan helyi klubokban játszott.

1953-ban készült első felvétele,1954-ben az első kislemeze, a Those Lonely, Lonely Nights amely hatalmas sikert aratott.

Fél évszázados karrierje során olyan örökzöldeket írt, mint a Big Chief, a Street Parade, a Come On, a Trick bag .

Fénykorában energikus színpadi ember volt, félelmetes szólókat játszott Stratocaster gitárján, dalainak témái igen széles skálán mozogtak.

0 Tovább

Gábor Zsazsa, a legendás magyar származású szexszimbólum

Gábor Zsazsának magas láza van, folyadék gyűlt fel a tüdejében, amit valószínűleg lábsebének elfertőződése okozott. A színésznő nem ismer fel senkit, és nem emlékszik semmire - közölte öt nappal ezelőtt Fédéric von Anhalt német herceg, az egykori színésznő és szexszimbólum férje.

A ma 94 éves művésznő 1917. február 6-án született Budapesten. Eredetlieg Gábor Sárinak hívták, és nevét a híres Fedák Sári színésznő után kapta, akit szintén Zsazsának becéztek. Édesanyja, Gábor Jolie állítólag Budapest egyik legnépszerűbb kupleráját vezette, édesapja, Gábor Vilmos katona volt. Két testvére volt: Magda és Éva. Korán feltűntek különleges szépségükkel, amit későbbi életük során kamatoztattak is. Már Budapesten extravagáns életstílusukról voltak ismertek. Gábor Zsazsa egy svájci internátusban tanult. Mindig vonzódott a színészethez, színiiskolai tanulmányokat is folytatott.

1936-ban megválasztották szépségkirálynőnek, az akkori Miss Magyarországnak (bár utólag diszkvalifikálták fiatal kora miatt). Ezután Bécsben Richard Tauber, a híres tenor invitálására vállalta el élete első színpadi szereplését a Der Singende Traum című operettben.

Miután első házassága Burhan Asaf Belge török diplomatával befuccsolt, 1941-ben követte testvéreit Hollywoodba - akik színtén színésznők voltak -, s ahol ő is színésznő lett, és számos filmben szerepelt. Hamar hírnévre tett szert legfőképpen szépsége, később afférjai, botrányai, milliomosokkal kötött házasságai és válásai, valamint egyszeri rövid letartóztatása miatt.

Alighogy megtelepedett az újhazában, máris a híres hotellánc-alapító Conrad Hilton felesége lett, akitől 1947-ben vált el. Már zajlott a válásuk, mikor a férfi megerőszakolta, s tőle született szintén ebben az évben egyetlen gyermeke, Francesca Hilton.

Gábor Zsazsa első filmszerepét az MGM-nél 35 évesen készített a Lovely to Look at (1952.) című filmben játszotta, majd a Ginger Rogers főszereplésével készült We're Not Married!-ben szerepelt (1952.) Az Oscar-díjas John Huston rendezte Moulin Rouge-ban (1952.) már a női főszereplőként tűnt fel a mozivásznon.

0 Tovább

Moór Marianna 68 éves

Moór Marianna, Jászai- és Kossuth-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja ma 68 éve született.

1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szinetár Miklós osztályában. Tanulmányai végeztével a Kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1969-től a Nemzeti Színház, 1984-től a Madách Színház tagja volt. 1992-től ismét a Nemzeti Színház társulatának művésze, 2000-től a Pesti Magyar Színház tagja.

Pályája sikerekben gazdag. Szép szerepek színházban, filmen (34 filmben játszott), televízióban.

Kitüntetései: Jászai Mari-dí­j 1969., 1978., Farkas-Ratkó dí­j 1981., SZOT-dí­j 1983., Érdemes művész 1984., Erzsébet-dí­j 1992., A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje 1993., Kiváló művész 1999., Sí­k Ferenc emlékgyűrű (2001.), Főnix-dí­j (2003.), Kossuth-dí­j (2004.), Pécsi Sándor-díj (2011.)

Moór Mariann nagymama: fiától, Sára Balázstól született unokája már egyetemre jár.

Ranódy László 1957-ben, tizennégy esztendős korában választotta ki A tettes ismeretlen című filmjéhez. Ettől kezdve minden évben forgattott, főleg nyáron, mivel még gimnáziumba járt. Valószínűleg ekkor erősödött meg benne, hogy színésznő lesz. 1958-ben az ismertebb A Szent Péter esernyője c. filmben játszott kisebb szerepet. Az 1963-ben készült Sodrásban c. film egyik főszereplője volt.

4 Tovább

Az ügyefogyott Norman Pitkin

"Amikor megöregszik az ember, három dolog változik: az egyik, hogy romlik a memóriája..., a másik kettőre nem emlékszem"

Ma lenne 96 éves Sir Norman Wisdom angol komikus, filmszínész, énekes, dalszerző. Mozgáskultúrája artistát megszégyenítő volt, nagyszerűen énekelt - a "music hall" műfaj utolsó nagy alakjának tartották - mimikájából pedig minden bizonnyal még Jim Carrey is tanult.

Az 1915. február 4-én, Londonban született Wisdom szegény családból származott, így hamar dolgoznia kellett. Paddingtonban nőtt fel, nagy szegénységben. Amikor apja ivott, agresszívvé vált, Normant gyakran megverte. Kilenc éves korában anyjuk elhagyta a családot, apjuk pedig a munkája miatt néha hetekre eltűnt. Ilyenkor a bátyjával magukra maradtak, gyakran loptak élelmiszert, hogy életben maradjanak, az iskolába mezítláb jártak. Amikor nevelőszülőkhöz kerültek, Norman és Fred bérmunkát vállalt, hogy a gyámszülőknek fizetni tudjanak. 11 éves korában megszökött, és kifutófiú lett egy zöldségesnél. 13 éves korában abbahagyta az iskolát. A legváltozatosabb munkákat vállalta el, egyebek közt a Lipton teavállalatnál volt lótifuti, de egy Buenos Aires-i hajón is dolgozott kabinosként.

A zenével a hadseregben ismerkedett meg. Egy tinédzserekből verbuvált zenekar tagjaként került Indiába, ahol 11 hangszeren tanult meg játszani. Egy alkalommal, amikor a hadseregben egy gyakorlat során a bokszolást imitálták, Norman rájött, hogy tehetsége van mások megnevettetésére. Ezután kezdett el dolgozni azon, hogy zenész és színpadi előadó legyen.

Amikor 1946-ban leszerelt a brit hadseregtől, már előadóművészként kezdte meg karrierjét a londoni West End színpadain. A negyvenes években elkezdett a tévének is dolgozni, a film világába pedig az ötvenes években kóstolt bele. Az áttörést az 1953-as Botrány az áruházban hozta meg számára, mely alakításáért a BAFTA "legígéretesebb frissen debütáló a mozivásznon" díját nyerte el.

0 Tovább

A zene halálának napja

1959. február 3-át a zene halálának napjaként is emlegetik. Ekkor zuhant ugyanis le a Buddy Holly és két zenészt szállító repülőgép az amerikai Iowa államban.

Buddy Holly (eredeti nevén: Charles Hardin Holley) amerikai énekes, dalszerző ma 52 éve, halt meg. Élt 22 évet.

Negyedik gyerekként született Lubbockban (Texas) 1936. szeptember 7-én. Édesapja szabó és ruhaeladó volt, nem játszott semmilyen hangszeren, édesanyja viszont muzikális volt. Texas államban mindenkinek becenevet adnak, így kapta a családjától a "Buddy" nevet, melyet művészete során használt. Idősebb testvérei, Larry és Travis tanították meg gitározni. Nővére, Pat duettet énekelt édesanyjával esténként zongora mellett. A család minden vasárnap a helyi baptista templomban énekelt.

11 éves korában Buddy elkezdett zongoraleckéket venni, de hamarosan átváltott elektromos gitárra majd akusztikus gitárra. 1949-ben találkozott Bob Montgomeryvel, aki szintén gitározott és country zenéket énekelt. Együtt léptek fel, magukat "Buddy and Bob"-nak hívták, fiataloknak játszottak összejöveteleken, valamint a helyi rádióban. Repertoárjuk hagyományos country zene volt, egy kissé megspékelve a saját variációjukkal. Hamarosan egy basszusgitáros csatlakozott hozzájuk: Larry Welborn, majd Sonny Curtis ritmusgitáros és Jerry Allison dobos is. Megalakították a "Buddy Holly and the Crickets" vagyis a "Buddy Holly és a Tücskök" nevű formáció.

0 Tovább

Az Ének az esőben sztárja

Gene Kelly az Oscar-díjas énekes-táncos-színész Fred Astaire-rel vállvetve ropta a táncot, évtizedekig nem is hiányozhatott egyetlen valamirevaló musicalből se. Bár a jóképű színészt minden partnernőjével összeboronálták, valójában monogám és szerelmes típus volt. Három házasságából három gyermeke született. A sármos tánczsenivel kegyes volt a sors, 15 évvel ezelőtt, 83 éves korában, álmában érte a halál.

Pittsburghben, 1912. augusztus 23-án született. 8 éves korában kezdett táncot tanulni. 1929-ben érettségizett, majd beiratkozott a pensilvániai állami főiskolára újságírást tanulni, de a gazdasági válság miatt állást kellett keresnie. Fiatalabb bátyjával Night Clubokban, helyi versenyeken lépett fel, hogy pénzt keressen. 1931-ben beiratkozott a Pittsburgi Egyetemre, ahol közgazdaságtant tanult, s 33-ban kapott diplomát.

Közben családja táncstúdiót nyitott, melyet 1932-ben Gene Kelly Táncstúdiónak neveztek el. Gene táncórákat adott a stúdiójában, s eldöntötte, hogy tánctanárként fog élni. Miután felfejlesztette az iskolát, New Yorkba költözött (1937.), de nem sikerült koreográfusként elhelyezkednie, ezért visszaköltözött Pittsburghbe. Itt koreográfusként dolgozott a Pittsburgh Színházban (1938.)

Az első Broadway-i megbízását 1938 novemberében kapta mint táncos, a következő évben pedig Broadway történetében először táncolt saját koreográfiájára. 1941-ben főszerepet kapott a Rodgerts and Hart c. filmben, mely szerep egészen a sztárok világáig repítette őt.

1 Tovább

A modern fizika forradalma - Heisenberg

35 évvel ezelőtt halt meg a Nobel-díjas fizikus Werner Karl Heisenberg. Neve és a fizika területén elért korszakalkotó eredményei ismertek az egész tudományos világban. Munkássága kiterjed az egész elméleti fizika, különösen az atomfizika, a magfizika és az elemi részek fizikájának területére.

Legnagyobb alkotása a kvantummechanika volt. Ő ismerte fel elsőként, hogy a kvantumos jelenségek értelmezésére diszkrét saját értékekkel rendelkező speciális matematikai mennyiségeket (operátorokat) kell bevezetni. A kvantumosság felismerése, a kvantummechanika megalkotása joggal nevezhető a modern fizika forradalmának. A klasszikus fizika évszázados fogalomalkotásai kerültek revízió alá. Az emberi megismerés a kvantummechanika felfedezésével hatolt be az atomi, majd a szubatomi méretek addig ismeretlen csodálatos világába. A huszonnégy éves Werner Heisenberg neve a tudomány aranykönyvében olyan nagyságokkal került egy sorba, mint Galilei, Newton, Maxwell, Planck és Einstein. Ezért az alkotásáért kapta meg 1932-ben a fizikai Nobel-díjat.

Felmerül a kérdés, hogy milyen új eredményeket hozott a kvantummechanika? A legelső és legnagyobb sikere a következő volt: Meg tudta magyarázni az ún. kémiai kötést. Tehát hogy semleges atomok, hogyan alkotnak molekulákat. Például két hidrogénatomnak, hogyan lesz kötött állapota, egy H2 hidrogén molekula. Ez volt az egyik kezdeti leghatásosabb eredménye. A másik eredmény, hatását és a jövőt illetően még nagyobb volt. A kvantummechanika alapján megvizsgálták, hogy a különféle anyagoknak milyenek a vezetési tulajdonságai. Ennek alapján fedezték fel, vagy ismerték föl az ún. félvezetőket. Egy John Bardeen nevű amerikai fizikus a kvantummechanika alapján ismerte föl a tranzisztor-elvet, és egy munkatársával meg is csinálták a tranzisztort. Hárman, a munkatársa, meg a főnökük végül is ezért kapták meg a Nobel-díjat.

Hogyan alakult az egész tovább? Jött szupravezető, a mikroprocesszor, aztán jött az elektronikai ipar, az egész óriási fejlődési őrület, ami ma a szórakoztatóiparban, számítógépekben, mobiltelefonokban, digitális fényképező gépekben és kamerákban, vagy az űrrepülőgépek irányító központjában van, az mind innen indult el.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek