A ma 56 éves, kétszeres Oscar-díjas Denzel Washington 1954. december 28-án  született a New York állambeli Mount Vernon városában.

A pünkösdista lelkész és fodrász felesége három gyermeket nevelt. Denzel - aki apja keresztnevét kapta, ez pedig az őt felszabadító dr. Denzeltől származott -, már kiskorától kezdve minden héten ott ült a templomban, és csodálta apját, aki olyan hatásosan tudott megszólalni közönség előtt. A fiúcska arról álmodozott, hogy egy nap ő is fellép majd, de inkább színpadon. Hétközben Denzel gyakran megfordult a szépségszalonban, ahol anyja dolgozott és fülelte a pletykákat, melyek persze híres emberek körül forogtak. Amikor 14 éves lett, a dolgok rosszabbra fordultak. A szülők házassága megromlott, Denzelt és nővérét egy bentlakásos iskolába küldték, így kimaradtak a válással járó hercehurcából.

Érettségi után Washington beiratkozott a New York-i Fordham Egyetemre, ahol újságírást tanult, de gyakran fellépett az egyetemi színielőadásain is. Egyre inkább a színészet érdekelte. 1977-ben megszerezte a diplomáját, de nem akart újságíró lenni, hanem csatlakozott az American Conservatory Theaterhez, ahol tovább csiszolgatta színészi képességeit. Tanárait lenyűgözte Denzel talentuma, többen született tehetségnek tartották.

Egy év elteltével önállósította magát. Néhány kisebb filmszerep után beválogatták a St. Elsewhere című, új kórházsorozat szereplői közé.   1982-ben kezdték sugározni a szériát, amely azonnal nézettségi csúcsot döntött, és dr. Philip Chandler szerepében Washington nemcsak a nézők kedvence lett, hanem a kritikai elismerést is kapott. ( VIASAT3 a napokban vetíti   a sorozatotot Egy kórház magánélete címmel.)

A  majd hat évig játszott sorozat nyári szünetében  Denzel több kisebb filmszerepet kapott. Az első moziszerepét  1981-ben játszhatta el   Az én fekete fiamban (Carbon Copy) Partnere George Segal  volt.

Ezt az 1984-es Katonatörténet követte. A kritikusok azonban csak 1987-ben fedezték fel, miután a Kiálts a szabadságért! című filmben a 70-es években meggyilkolt dél-afrikai diák, Steve Biko emberjogi aktivistát játszotta.

Ezért az alakításáért megkapta élete első Oscar-jelölését, és arra sem kellett sokáig várnia, hogy a kezében tarthassa az aranyszobrot.

Az 1989-es Az 54. hadtest (Glory) című háborús filmért ugyanis neki ítélték a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díjat - ezzel Sidney Poitier után ő lett a második színes bőrű színész, aki a rangos elismerésben részesült.

A szökött rabszolga szerep után a kilencvenes években több nagy blockbusterben vállalt szerepet: előbb a Pelikán ügyirat (1993.) című filmben Julia Roberts mellett ügyvédet játszott, majd az Utolsó esélyben (1995.) Gene Hackmannel egy tengeralattjáró irányításáért küzdöttek, végül a Bátrak igazságában (1996.) Meg Ryan halála után nyomozott katonatisztként.

A kilencvenes években több alkalommal dolgozott együtt Spike Lee rendezővel, aki Washingtonnak adta a Mo’ Better Blues, a Malcom X, A játék ördöge és A belső ember főszerepét.

Washington több évtizedes pályafutása során mindig is megválogatta, hogy mit vállal el - nem véletlen, hogy leginkább komolyabb hangvételű alkotásokban látható.

Néha azonban lazít egy kicsit: olyan szórakoztató mozikban is feltűnt, mint a Letaszítva, a Szükségállapot, A csontember vagy az Időzavarban.

Az egykori bokszvilágbajnok Rubin „Hurrikán” Carter életét vitte vászonra a Hurrikán-ban (1999.). Utóbbiért Golden Globe-díjat kapott, de az Oscar-ról lemaradt. A film elég nagy botrányt kavart, mert máig nem derült ki, hogy az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt ex-világbajnok öklözõ tényleg ártatlan-e, ahogy ő mondja, vagy valóban vannak a múltjának sötét foltjai. (D. Washington a Hurrikán címszerepéért egy évig bokszedzéseket vett a tréner Terry Clybontól.)

A második Oscar-díját 2002-ben a Kiképzés (Training Day) című film főszerepében nyújtott alakításáért vehette át.

Denzel Washington első rendezése (2002.), az Antwone Fisher története  egy önéletrajzi regény alapján készült, s elnyerte a Wasingtoni filmkritikusok díját.

Az amerikai gengszerterben (2007.) egy harlemi drogkirályt alakít, aki a vietnami háborúból visszatérő amerikai szolgálati gépeken csempészte a heroint az Egyesült Államokba. A filmet eredeti New York-i helyszíneken forgatták. Bemutatójára 2007. november 2-án került sor Észak-Amerikában, Magyarországon pedig 2008. január 17-én. 

Legújabb filmjei: a Hajsza a föld alatt című krimi,  A belső ember második része s az Éli könyve (The Book of Eli) című posztapokaliptikus film. (Az Éli könyve  című film alkotóinak fenntartásai voltak az Oscar-díjas Denzel Washington leszerződtetésével kapcsolatban, ugyanis attól tartottak, hogy az afroamerikai sztár nem akar az USA-n kívüli országba utazni.)

   

Hajsza a föld alatt  2009.                                   Éli könyve - 2010.

Az idén november közepén mutatták be Denzel Washington új filmjét, a Száguldó bombát.  Bemutatójának első három napján 22,7 millió dolláros teljesítmánnyel a második helyet szerezte meg a hétvégi amerikai bevételi listán.

"Megtanulhattam, hogyan kell vonatot vezetni, nagyon nagy élmény volt. Igazán erőteljes érzés, ha egy mérföld hosszú szörnyeteg mögötted azt csinálja, amit te akarsz. A filmben persze igazából nem vezetek, mert nincs rá engedélyem, tehát ellenkeznék a törvényekkel. Nem lenne szabad elmondanom, hogy tényleg vezettem vonatot!" - mesélte a színész.

A siker és a hírnév nem vakította el - azon sztárok közé tartozik, akik kerülik a felesleges feltűnést, és távol tartják magukat a botrányoktól.

Magánélete is példaértékű: több, mint negyedszázada hűséges férje Pauletta Pearsonnak, akivel még a Wilma forgatásán ismerkedett meg.

Négy közös gyermeket neveltek fel: John David 1984-ben, Katia 1987-ben, ikreik, Olivia és Malcolm pedig 1991-ben születtek.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A közeljövőben látható még a tévében:

Sok hűhó semmiért - Viasat3, 2010-12-28 10:55

Emlékezz a titánokra! - HBO2, 2010-12-30 13:15 - HBO, 2011-01-01 06:00
Időzavarban - Filmbox HD, 2010-12-31 06:35 - Filmbox HD, 2011-01-01 12:15
Hatalom - Cinemax, 2011-01-02 02:50 - Cinemax2, 2011-01-03 02:50
Déja vu - Prizma TV, 2011-01-02 20:10 - Prizma TV, 2011-01-03 01:15