Neve fogalom volt a film világában, nála sokoldalúbb előadót máig sem lehet találni, elegáns és könnyed táncáról pedig még a klasszikus balett nagyjai is úgy vélekedtek, hogy az "maga a megelevenedett ritmus".

112 éve, 1899. május 10-én született minden idők legnagyobb táncos színésze, a műfajt teremtő Fred Astaire. Eredeti neve: Frederick Austerlitz. Nebraskában egy osztrák sörmester második gyermekeként látta meg a napvilágot.  A család Ausztriából emigrált az Egyesült Államokba, és már négyévesen tánctanulásra fogták, hogy Adele nővére partnere lehessen.  Bár erre semmilyen hajlandóságot vagy tehetséget nem mutatott, szüleiktől, már fiatal koruktól kezdve professzionális táncoktatást kaptak. 1905-ben a testvérpár Vaudville-ben lépett fel, és elsöprő sikert arattak. 1917-ben leszerződtek a Brodwayen. Ez volt a legnagyobb megtiszteltetés, amiben valaha reménykedtek. Nem tudatosult bennük, hogy mindez csupán a kezdet volt. Az akkori kritika azt írta róla, hogy úgy táncol, mintha nem lennének csontjai. Számos zenés produkcióban együtt léptek fel szerte a világon, sikert sikerre halmozva. Testvérét mindenki tehetségesebbnek tartotta nála.

Végül Adele úgy döntött, hogy férjhez megy, s ezzel búcsút mond a színpadnak. Igy maradt Fred Astaire magára, s kellett megpróbálnia önállóan boldogulni. Mikor belevágott a filmezésbe, már ünnepelt sztár volt. Mindjárt az elején együtt válogatták be egy filmbe (Flying down to Rio) Ginger Rogers-szel. A közösen eltáncolt-elénekelt Carioca "ellopta a show-t" megváltoztatta életüket.

Természetesen ezután azonnal főszerepet kaptak, s kicsit bugyuta, de látványos és szórakoztató zenés-táncos filmjeikre – Roberta Egymásnak születtünk , Dalol a flotta tódult a közönség. A táncos duó legendássá vált, elvarázsolta közönségét.

Fred Astaire tánca könnyűnek tűnt, azonban ez nem így volt. Astaire perfekcionista volt, mind a tánc, mind a zenés produkciók tekintetében: folyamatosan a koreográfiákon dolgozott, biztos akart lenni abban, hogy tökéletes legyen.A tánc egy kemény munka. Nem lehet csak leülni és megnyugodni, hogy menni fog. Sokáig tart, míg egy tánc tökéletes lesz, amivel valami emlékezetest alkothatunk. Mindig igyekszem olyannyira tudni a tánc összes lépését, hogy ne kelljen azon gondolkodnom, mi lesz a következő mozdulat. És akkor tudom, hogy uralni tudom a táncparkettet.”

Fred és Ginger hosszú éveken át együtt dolgozott, összesen kilenc filmben énekeltek és táncoltak együtt. Végül elváltak útjaik, de Fred továbbra is ünnepelt csillag maradt.

Összesen 40 egyéb filmben szerepelt, és olyan hírességekkel táncolt együtt, mint Rita Hayworth (Orson Welles felesége)

Eleanor Powell,

Judy Garland, Cyd Charisse,

és Leslie Caron.

Minden egyes film előtt kb. 6 hétig dolgozott táncpartnerével a lépéseken. Azt is megtervezte, hogy a kamerák milyen szögből vegyék őket. Korábban az operatőrök a táncosok testének csak egy részét mutatták, miközben táncoltak. Astaire ezt nem engedélyezte Azt akarta, hogy a mozinézők teljes alakos táncost lássanak. Ezenkívül nem engedte, hogy bármilyen kameratrükkel mozgása finomabbnak, vagy gyorsabbnak tűnjön.

1946-ban a közönség és a producerek rémületére bejelentette viszszavonulását, s két évig csak családjával, illetve a versenylovakkal foglalkozott. 1948-ban erőtől duzzadva tért viszsza. Beugrott a lesántult Gene Kelly helyére a Húsvéti parádé című filmben, amellyel pályafutása egyik legnagyobb sikerét aratta.

Idősebb korában is aktívan dolgozott. Nem csak táncos filmekben szerepelt. Az On the beach-ben drámai szerepet osztottak rá , valamint az It takes a Thief nem táncos tévésorozatban is szerepelt.

Fred Astaire első feleségével Phyllis Phyllis Potterrel három gyereket nevelt fel. Imádott felesége 1954-ben meghalt.

A hatvanas-hetvenes éveket is végigdolgozta, s néhány alkotásban – Az utolsó part , Pokoli torony – meglepő jellemábrázolási képességről tett tanúságot. Az utóbbiért 1974-ben megkapta a legjobb mellékszereplőnek odaítélt Oscar-díjat is.

Végül több, mint 70 évesen, 1970-ben fejezte be táncos karrierjét. Úgy vélekedett, hogy egy táncos nem táncolhat örökké. Nem akarja sem a közönséget, sem magát kiábrándítani. Ezt követően egyetlen egyszer táncolt még a nyilvánosság előtt, a That’s entertainment második részében, Gene Kellyvel.

1980-ban elvette a nála 45 évvel fiatalabb, de a versenylovak iránti szenvedélyében osztozó Robyn Smith-t, aki  zsoké volt. A házasság a várakozásokra rácáfolva jól sikerült, s kitartott Fred Astaire 1987. június 22-én bekövetkezett, tüdőgyulladás okozta haláláig. 1989 - ben posztumusz  Grammy-életműdíjat kapott.

1999-ben az Amerikai Filmintézet Minden idők legnagyobb férfi sztárja ranglistáján az 5. helyre rangsorolta.

Sztárként is szokatlanul természetes és szerény volt: magánéleti botrányairól soha nem cikkezhetett a sajtó, végrendeletében megtiltotta, hogy életútjáról filmet készítsenek – s ami a legfurcsább, a filmvásznon klakkban-frakkban pompázó színész saját ruhatárában egyetlen ilyen ruhadarab sem szerepelt.