35  évvel ezelőtt halt meg a Nobel-díjas fizikus Werner Karl Heisenberg. Neve és a fizika területén elért korszakalkotó eredményei ismertek az egész tudományos világban. Munkássága kiterjed az egész elméleti fizika, különösen az atomfizika, a magfizika és az elemi részek fizikájának területére.

Legnagyobb alkotása a kvantummechanika volt. Ő ismerte fel elsőként, hogy a kvantumos jelenségek értelmezésére diszkrét saját értékekkel rendelkező speciális matematikai mennyiségeket (operátorokat) kell bevezetni. A kvantumosság felismerése, a kvantummechanika megalkotása joggal nevezhető a modern fizika forradalmának. A klasszikus fizika évszázados fogalomalkotásai kerültek revízió alá. Az emberi megismerés a kvantummechanika felfedezésével hatolt be az atomi, majd a szubatomi méretek addig ismeretlen csodálatos világába. A huszonnégy éves Werner Heisenberg neve a tudomány aranykönyvében olyan nagyságokkal került egy sorba, mint Galilei, Newton, Maxwell, Planck és Einstein. Ezért az alkotásáért kapta meg 1932-ben a fizikai Nobel-díjat.

Felmerül a kérdés, hogy milyen új eredményeket hozott a kvantummechanika? A legelső és legnagyobb sikere a következő volt: Meg tudta magyarázni az ún. kémiai kötést. Tehát hogy semleges atomok, hogyan alkotnak molekulákat. Például két hidrogénatomnak, hogyan lesz kötött állapota, egy H2 hidrogén molekula. Ez volt az egyik kezdeti leghatásosabb eredménye. A másik eredmény, hatását és a jövőt illetően még nagyobb volt. A kvantummechanika alapján megvizsgálták, hogy a különféle anyagoknak milyenek a vezetési tulajdonságai. Ennek alapján fedezték fel, vagy ismerték föl az ún. félvezetőket. Egy John Bardeen nevű amerikai fizikus a kvantummechanika alapján ismerte föl a tranzisztor-elvet, és egy munkatársával meg is csinálták a tranzisztort. Hárman, a munkatársa, meg a főnökük végül is ezért kapták meg a Nobel-díjat.

Hogyan alakult az egész tovább? Jött szupravezető, a mikroprocesszor, aztán jött az elektronikai ipar, az egész óriási fejlődési őrület, ami ma a szórakoztatóiparban, számítógépekben, mobiltelefonokban, digitális fényképező gépekben és kamerákban, vagy az űrrepülőgépek irányító központjában van, az mind innen indult el.

Heisenberg 1901. december 5-én a  németországi Würzburgban született, August Heisenberg gimnáziumi tanár és  Anna Wecklein gyermekeként. Édesapja 1909-ben a müncheni egyetemen a közép- és újgörög nyelv egyetemi tanára lett. Fia gimnáziumi tanulmányait Münchenben végezte és itt érettségizett 1920-ban. Ezután egyetemi tanulmányokat folytatott. Az elméleti fizikát a tudományszak világhírű mesterétől, Arnold Sommerfeldtől tanulta és nála szerzett bölcsészdoktori oklevelet 1923-ban. Ezután Max Born professzor tanársegéde lett Göttingában és ugyanott 1924-ben magántanárrá habilitálták. 1924—25-ben ösztöndíjasként, majd 1926-ban asszisztensként Niels Bohr professzor mellett dolgozott a koppenhágai egyetemen. 1927—1941-ig a lipcsei egyetem elméleti fizika professzora és az Elméleti Fizika Intézet igazgatója. 1937-ben Berlinben feleségül vette Elisabeth Schumachert. Hét gyermekük született. 1941-től 1945-ig a berlini egyetem, 1945-től 1955-ig a göttingai egyetem, 1956-tól pedig a müncheni egyetem elméleti fizika professzora és — 1947-től  a Max Planck Intézet igazgatója is.

Az első korszakalkotó felfedezését csakhamar hatásában ugyanolyan jelentős felismerések egész sora követte. 1927-ben megállapította a mikrofizika egyik legalapvetőbb összefüggését, a róla elnevezett határozatlansági összefüggést. Vagyis nem tudjuk egy részecske bizonyos megfigyelhető változóit egyszerre tetszőleges pontossággal megmérni azonos pillanatban, még elvileg sem.

Megoldotta a hélium színképének problémáját. Nevéhez fűződik az első atommagelmélet kidolgozása, amelynél ő vette először alapul, hogy a mag protonokból és neutronokból épül fel. Ő vezette be a nukleonok közötti kicserélődési kölcsönhatást és az izotóp-spin fogalmát. A turbulencia és a mágnesség terén elért eredményei is igen jelentősek. Élete végén az elemi részek egységes kvantumtérelméletén dolgozott.

Heisenberg 1936 folyamán meglátogatta Niels Bohrt Koppenhágában, ahol módjában volt megvitatni vele, és az éppen szintén ott vendégeskedő Rutherforddal az atommagra vonatkozó legújabb elképzeléseket. A beszélgetés során, amely az atommag  szerkezetére vonatkozó különböző modellekről folyt, felvetődött az atommagokban rejlő energia felszabadításának lehetősége is. Bohr és Heisenberg  elvben, megfelelő körülmények között lehetségesnek tartotta a nukleáris energia hasznosítását.

1938-ban  egy hosszabb körutat tett az Egyesült Államokban, ahol az egyre inkább érezhető európai háborús hangulat miatt vendéglátói igyekeztek rávenni az emigrálásra. Heisenberg azonban erre nem volt hajlandó, és az utolsó menetrendszerinti hajóval 1939 augusztusában visszatért hazájába.

1939 szeptemberében aztán Heisenberg is megkapta a behívóparancsot  meglepetésére a  Wehrmacht Fegyverügyi Csoportfőnökségére. Itt alakult meg egy Uranverein (urániumklub) néven emlegetett kutatócsoport, amelynek feladata a maghasadás esetleges katonai alkalmazásainak vizsgálata volt. Kézenfekvőnek látszott tehát, hogy más tudósokkal együtt a hazatérő Heisenberget, a magfizika világhírű szaktekintélyét  ehhez a projekthez vezényeljék, amelynek ő lett a vezetője.   

A háborús évek azonban egyre inkább éreztették hatásukat a tudomány körében is, és mind a szövetségesek, mind pedig Németország tudósai dolgozni kezdtek az atomenergia háborús felhasználásának megvalósításán. A szövetségesek tudósai Heisenberget igen nagyra tartották, és féltek attól, hogy vezetése alatt a németek előbb készülnek el az atombombával. Ezalatt a németek valójában egy atomreaktor tervén dolgoztak, és a bomba megvalósítását belátható időn belül lehetetlennek tartották 

Érdekességképpen érdemes megemlíteni, hogy Heisenberg korábbi tanítványa és barátja, az Amerikába emigrált Viktor Weisskopf, valamint Hans Bethe javaslatára az OSS, a CIA elődszervezete, a német tudós Svájcba csalásával, elrablásának tervével komolyan foglalkozott, sőt végső megoldásként még likvidálásának gondolata is felmerült!  Az már csak lélektani drámába illő epizód, hogy amikor a háború után 1949-ben Heisenberg amerikai látogatást tett, éppen Weisskopf rendezett a tiszteletére egy nagy fogadást, amelyen azonban Los Alamos kutatóinak többsége nem jelent meg, mivel nem volt hajlandó kezet szorítani azzal az emberrel, aki atombombát akart csinálni Hitlernek .

A történészek különösen nagy figyelmet fordítottak Heisenberg 1941-es koppenhágai látogatására, amely alkalmával ő állítólag meg akarta nyugtatni  Bohrt, hogy a németek nem dolgoznak az atombombán, mindössze egy reaktor felépítésén fáradoznak. Akármi is történt , Heisenberg és Bohr korábbi szoros barátsága törést szenvedett, és csak jóval később, a háború után állt helyre, de viszonyuk többé már nem volt olyan bensőséges, mint a háború előtt.

A szövetségesek a német atomtudósok felkutatására és kézrekerítésére Alsos néven egy külön bizottságot hoztak létre.  A bizottság ajánlása alapján tíz vezető német tudóst elfogtak, és Angliába internáltak. Heisenberg kilenc hónapos internálás után csak 1946-ban térhetett vissza Németországba, A német urániumprogramban játszott szerepe, valamint a sok rosszindulatú támadás miatt eléggé elszigetelődött a fizikusok közösségében, ami mind saját bevallása, mind pedig felesége visszaemlékezései szerint igen sok fájdalmat okozott neki.

Persze nem mindenki tört pálcát Heisenberg felett, főleg az európai országok kutatói értették meg a náci Németországban dolgozó tudósok helyzetét. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy 1964-ben az ELTE díszdoktorává választotta a kiváló tudóst, a XX. század fizikájának egyik vezéralakját.

Münchenben hunyt el 1976. február 1-jén.