Szegénység, próbálkozások, azután a zene. Végtelen turnék, alkohol, drogok, fellépések, hajsza… A felsorolás végéről már csak a „halál” hiányzik. Vagy: a „szerelem”. Johnny esetében az utóbbi jött el: felesége, June Carter segítségével kimászott a legmélyebb gödörből, sőt, elhíresült börtönkoncertjeivel reményt adott másoknak is: „Ez nektek is sikerülhet!”

Utolsó éveiben zárszámadást készített. Ezt tettem, ezt elrontottam, ennyi és ennyi évet pazaroltam el, de: ezt is megtettem, azt is jól csináltam, emiatt büszke lehet rám a családom. Utolsó írásművében a meglett emberek tisztánlátásával tekinti át pályafutását, foglalja össze azokat az eseményeket, amelyekből összeállt a történet, amelyet az életének nevezhet.

Johnny Cash örök. Nincs olyan ember, aki ne ismerné legalább egy dalát. Nincs olyan ember, aki élete során legalább egyszer ne érezné át, amit jellegzetes hangján és tájszólásában énekel.

Örök, bár már nincs közöttünk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Johnny Cash többszörös Gramy-díjas amerikai country-énekes, színész, dalszövegíró 79 évvel ezelőtt 1932. február 26-án született Kingslandben (Arkansas), egy szigorú és szegény baptista gyapotültetvényes család negyedik gyermekeként. Gyermekkorának egyik legmeghatározóbb alakja az édesanyja volt. Általa kedvelte meg a zenét és különösen a gospelt. (Évtizedekkel később ki is adott egy tradícionális gospel dalokat tartalmazó lemezt My Mother's Hymn Book címmel.)

Születésekor a J.R. nevet kapta, mivel a szülei nem tudták eldönteni, hogy mi legyen a neve. Csak később változtatta meg, mivel a hadsereg nem fogadott el csak kezdőbetűket, így lett John R. Cash.

1935-ben Dyess Colonyba költöztek, ahol átélték a Mississippi 1937-es áradását. Ezt örökítette meg az 1959-es Five Feet High And Rising című dalában.

 

1944-ben kapta első saját gitárját. Ebben az évben tragédia sújtotta a családot, amikor az egyik fiú, Jack, egy körfűrész okozta balesetben életét vesztette. Ettől a szörnyû emléktõl a fiatalabb John sokáig nem tudott szabadulni. A tragédia hatására kezdi el írni a dalokat, verseket.

1945-ben egy énektanárhoz küldik, aki megkéri ne tegyen mást csak őrizze meg természetes szép hangját. A következő évben munkát vállal. 1950-ben fejezte be a középiskolát. Fizikai munkásként dolgozott, majd  négyéves szolgálatra jelentkezett a légierőhöz, és a Nyugat-Németországban lévő Landsberg Légi Bázisra került. Itt alakította meg első együttesét Landsberg Barbarians néven.

1954-ben mint őrmesterként szerelt le. , hazatérte után röviddel feleségül vette a San Antonió-i születésû Vivian Libertót (négy gyermekük születik) és Memphisbe költöztek, ahol elektromos eladó lett, s esténként a rádióbemondók iskolájába járt. Memphisben találkozott Luther Perkinsszel (elektromos gitár) és Marshall Granttel (basszusgitár), akikkel ingyen lépett fel a KWEM rádióban. Cash úgy gondolta, hogy megpróbál a Sun Records stúdióval leszerződni. Az első meghallgatás alkalmával gospel dalokat adtak elő, amelyek nem igazán nyerték meg a tulajdonos, Sam Phillips tetszését. Azt tanácsolta nekik, hogy menjenek haza és „vétkezzenek, majd jöjjenek vissza olyan dalokkal, amit el tud adni”. Végül Cash a Cry, Cry, Cry című dalával nyerte meg Phillipset.

1955-ben ki is adták, s nagy sikereket értek el a listákon. Itt találták ki a Johnny nevet neki. Következõ felvételt a Folsom Prison Blues és az I Walk the Line című dalt 2 milló példányban adták el.

   

Az előbbi ötödik, utóbbi első helyezést ért el a country toplistán.

1957-ben elsőként adott ki LP lemezt, a Sun Records történetében. Ekkorra már ő volt a stúdió legtöbb lemezt eladó sztárja, ám mégis úgy érezte, hogy nem foglalkoznak vele, ezért elfogadta a Columbia Records ajánlatát.

1960-ban volt az első börtönfellépése, majd ahogy karrierje kezdett felfelé ívelni, egyre többet ivott alkoholt és rászokott az amfetaminra. Egy ideig egy lakásban élt Waylon Jenningsszel, későbbi barátjával, aki maga is amphetaminfüggő volt. Habár függősége nyilvánvaló volt, sok barátja nem vett róla tudomást. Ennek ellenére sikeres maradt, s a Ring of Fire című dallal első helyezést ért el a country listákon.

 

Habár igyekezett fenntartani a róla kialakult „törvényen kívüli”  imázst, ő maga soha nem ült börtönben, habár kisebb kihágások miatt egy-egy éjszakára rács mögé dugták. Egy autóbalesetet követő gyógyszer-túladagolásba majdnem belehalt, az izgatószerek miatt emlékezetkiesései voltak.

A következő évben is letartóztatták Starkville-ben, mivel belopózott egy kertbe virágot szedni. Ezt az emléket örökítette meg a Strakville City Jail című dalban.  

Dr. Nat Winston kezeléseinek, de nem kevésbé June Carter állhatatos emberi-művészi gondoskodásának hatására a hatvanas évek végére sikerült helyreállítani egészségét.

Az 1960-es évek végén John elkezdett börtönökben fellépni.

1968-ban megnősült ismét: a londoni koncert után elvette June Cartert. 5 gyereket neveltek 4 lányt és egy fiút. Ekkor készült a két legendás album az  At Folsom Prison (1968.) és az  At San Quentin (1969.) Az  At Folsom Prison albumról a Folsom Prison Blues, az At San Quentinről pedig az  A Boy Named Sue című dal lett nagy siker.  Előbbi első helyezést ért el a country hit listán és másodikat a pop hit listán.

   

 A Folsom és San Quentin börtönök mellett  1972-ben a svéd Österaker börtönben is fellépett. 1973-ban kiadták az At Österaker című albumot. A felvétel azért is érdekes, mert a dalok közötti szünetekben hallani lehet, ahogy John svédül beszél az elítéltekhez.

1971-ben megjelenik a The Man In Black című lemeze, ahol a címadó dalban kifejti, hogy ő addig lép fel feketében koncertjein, amíg háborúk sanyargatják a világot, és vannak olyan emberek akik nyomorognak.

 

Cash az 1970 évek végére "találta ki önmagát". Rendszerint feketében lépett fel a koncertjein. Ez a fellépőruha teljesen ellentétes volt azzal, amit az akkori country "sztárok" viseltek.

A hatvanas évek végén szerződést kötött az ABC televízós társasággal, és elindította saját műsorát,  The Johnny Cash show címmel.

1972-ben Grammy-díjat kapott az  If I were a carpenter  című dalért a legjobb country előadó katagóriában. 

 

A show végül 1972-ben megszűnt, mert a producer és a rendezõ olyan változtatásokat szeretett volna, amikbe Cash nem egyezett bele.

Sajnos a hetvenes évek közepére Cash népszerűsége visszaesett, bár az 1975-ben kiadott első önéletrajzi írása (Man in Black) 1,3 millió példányban kelt el. (Második önéletrajzi írása 1997-ben jelent meg Cash: The Autobiography címmel) Ekkor készült el, barátja Billy Graham segítségével Jézus életéről szóló filmje, mely a The Gospel Road címet kapta.

1970-ben hívták meg először a Fehér Házba. Nixon elnök kérése az volt, hogy Cash játsszon el neki 2 dalt, mégpedig a Okie from Muskogee (mely elítéli az alkohol- és drogfogyasztást) és a Walfare Cadillacet. John visszautasította mindkettőt s helyette a The Ballad of Ira Hayes dalt adta elő.

Nixontól kezdve George Bushig szinte minden elnöktől kapott valamilyen állami kitüntetést.

A nyolcvanas évektõl már csak ritkán vállal börtönben fellépéseket, kétévente továbbra is készíti Columbia sorlemezeit. Változatlanul aktívan koncertezik az egész világon. Budapesten 1983-ban lépett fel a Sportcsarnokban.

1986-ban nagy megrázkódtatás éri: a Columbia Records közel harminc év után szerződést bont vele. Egy ideig nem találja helyét. A Mercury Records keresi meg, és itt öt albumot készít. (Ekkor jelennek meg első CD-i). 1987-ben Lengyelországban ad egy koncertet. Ez az utolsó kelet-európai koncertje.

1989-ben szívrohamot kapott, egy hétig kómába esett, felépült, de egy évig nem vállalt semmilyen fellépést. 1994-ben Rick Rubin kereste meg, és így az American Recordingsszel szerződik. Itt négy album készül, mind a négy unplugged jellegű, együttese nélkül énekel már. Az American I. album kapja a legnagyobb reklámot: a dalokkal fellép Németországban, Angliában, Ausztráliában és az 1994-es woodstocki, glastonbury fesztiválon, és számos amerikai talkshow-ban. A Deila's Gone c. számból videoklip készült.

1999-ben megtámadja a Parkinson-kór. 2001-ben ismét kórházba kerül keringési zavarokkal. Közben készül az utolsó American CD. 2003 májusában felesége June szívrohamban meghal. Ettől kezdve már csak árnyéka önmagának. Az egyre elhatalmasadó betegsége miatt már beszélni is alig tud. Végül 2003 szeptember 12-én követi feleségét.

Egyik utolsó interjújában így nyilatkozott: "Nagyon szép életem volt, de nem adom fel, harcolok a betegségem ellen, amíg lehet. Nem félek a haláltól."

Cash egész pályája során megőrizte a rock and roll és a blues elemeit is felhasználó egyéni zenei világát. Lehetett bármilyen trend, Johnny Cash megtalálta az utat a fiatalabb generációkhoz. A szikár, a zongora és az akusztikus gitár mellett más hangszert csak elvétve használó American-albumok mindegyike remekmű. Hogy ez minek köszönhető? Talán annak a bizonyos dörmögő, összetéveszthetetlen, karcos orgánumnak, mely minden kiejtett szót és dallamot élettapasztalattal, filozófiával és bölcsességgel tölt meg.

Több, mint 50 millió eladott lemez szegélyezi karrierjét. Ő az egyetlen, akit egyaránt beiktattak a rock'n'roll, a countryzene és a dalszerzők hírességeinek csarnokába is.

A már nagybeteg Cash halála előtt néhány héttel, félig-meddig bénultan, tolószékhez kötve szerepel az alábbi videón, visszatekintve múló életére. Az eredetileg Trent Reznor által írt szám fájdalmas szövege csak hozzáad a szívbemarkoló kliphez: bemutatása után világszerte döbbenetet váltott ki.

A Hurt később elnyerte az év videójáért járó Grammyt, és a MuchMoreMusic minden idők legemlékezetesebb klipjévé választotta. Cash otthona, mely a forgatás helyszínéül szolgált, egy évvel később porig égett.