A második világháború után született nemzedék meghatározó előadóművésze Magyarországon Koncz Zsuzsa 1946. március 7-én született, Pélyben.

Koncz Zsuzsát lehet szeretni vagy nem szeretni, de az vitathatatlan, hogy rá sok évtized múlva is emlékezni fognak a könnyűzene kedvelői.

A számtalan díjjal, kitüntetéssel büszkélkedő, ma 65 éves énekesnő mind a mai napig koncertezik és készít lemezeket.

Karrierje már gimnazista korában elindult, amikor 1962-ben osztálytársnőjével, Gergely Ágival jelentkeztek a Magyar Televízió első Ki mit tud? című tehetségkutatójára. Az akkoriban televíziós nézettségi rekordokat döntögető vetélkedő után vált az ország kedvencévé mint az egyik „Gézengúz”.

 1963-tól sorra kapta a felkéréseket a hazai zenei élet élvonalbeli zenekaraitól, énekelt az Omegával, az Illéssel és a Metróval is. Első önálló sikere az 1966-os Rohan az idő című  dal. A magyar nyelvű rockzene első, minden eladási rekordot megdöntő felvétele volt.

Ebben az évben a Táncdalfesztivál különdíját nyerte el. 1968 és 69-ben pedig az előadói díjat.

 

1967-ben megkapta az Ezek a fiatalok című film főszerepét, így színésznőként is bemutatkozhatott.  

Ez az első olyan hazai alkotás, ami célul tűzte ki egy korszak fiatal generációjának, életérzésének, vágyainak kifejezésre juttatását.  A mai fiatalok pedig igazán rácsodálkozhatnak: milyenek voltak szüleik, nagyszüleik ideáljai anno...

A filmben felcsendülő – Bródy János által írt - Szőke Anni balladája, Mr. Alkohol és Ez az a ház című dalok már körvonalazzák azt a művészeti és szakmai irányt, ami jellemzi munkásságát mind a mai napig.

    

A hetvenes évekre már több albuma is megjelent, kivívta a közönség és a szakma elismerését is. Ezekben az években az Illés zenekarral közösen megjelent öt album közül az utolsót, az 1973-ban készült Jelbeszéd című lemezt - egyértelmű politikai indokokbólbetiltották  és bezúzták 1983-ban adták ki újra.

 

A következő két lemezén kizárólag megzenésített verseket énekelt. A Gyerekjátékok és a Kertész leszek című album méltó válasz volt a cenzúra számára, mivel el kellett fogadniuk, hogy verseket - amiket nem Bródy János írt - nehéz feladat elzárni a közönségtől.

Az 1970-es évek közepére már sorra kapta a külföldi felkéréseket. Koncerteket adott Németországban, az egykori Szovjetunióban, Lengyerországban és Franciaországban is.

Közben itthon is fellépett, rendszeresen készített felvételeket az 1970-es évek második felének egyik meghatározó együttesével, a Fonográffal. A lassacskán enyhülő politikai szigor 1977-re nem állt útjába az addigi munkásságát elismerő Liszt Ferenc-díj odaítélésében. Az 1979-ben a Fonográffal közösen megjelenő Valahol című lemezt a sajtó az évtized lemezének választotta.

A megszűnő Fonográf együttessel végleg lezárult művészi életének egy része. Innentől a lemezek már kizárólag Koncz Zsuzsáról szólnak. A két évvel később, 1981-ben megjelent a Menetrend című lemezt már nagyrészt Tolcsvay László val csinálta.

 

1989-ben Érdemes művész kitüntetést, 1992-ben  Kazinczy-díjat kapott. 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje /polgári tagozat/ kitüntetést.

Dalaiban megjelenő hite, életfelfogása, a világról alkotott képe, a számokból sugárzó szenvedély és erő generációkat köt le és vonz magával, mivel évről évre 1992-1999 között telt házas koncerteket adott a Budapest Sportcsarnokban.

Pályafutásáának talán egyik legmeghatározóbb kitüntetését 2001-ben vette át. Mint a Francia Becsületrend lovagja a magyar könnyűzenei élet immáron megkerülhetetlen egyénisége. Pár év elteltével, 2008-ban pedig átvehette hazája által a kultúra és a művészet területén nyújtott munkásságért adható legmagasabb rangú elismerést, a Kossuth-díjat. Még ebben az évben a Magyarországon adható legmagasabb pénzjutalommal és hatalmas szakmai elismeréssel járó Prima Primissima-díjat is neki ítélték.

2006. december 2-án előadói életművét felölelő koncertet adott az Arénában.

 

Nyolc év után, 2010. novemberében  jelentkezett ismét új dalokat tartalmazó lemeze  Koncz Zsuzsa 37 címmel.

"Márciusban újra kezdjük..." - búcsúzott decemberben a szombathelyi közönségtől az őszi turné utolsó állomásán és most jön a folytatás. Koncz Zsuzsa rövid pihenő után újra próbál. Április 9-én, este 7 órakor a Budapest Sportarénában énekel. A régi hagyományt folytatva ismét, immár 9. alkalommal lép színpadra ezen a helyen.