A népszerű amerikai filmszínész, Kurt Russell 1951. március 17-én, 60 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot az amerikai Springfieldben.

Szülei Louise Julia táncosnő és Bing Russell színész. Russell a 60-as évek közepén végzett a Thousand Oaks középiskolában Kaliforniában. Karrierjét a fiatalon, a 60-as évek elején kezdte. Számos televíziós sorozat alkalmi szereplője volt, majd a Disney stúdiónál  dolgozott (tíz éves szerződést kötött a Walt Disney társasággal) többek között a The Barefoot Executive és az Utánam, fiúk! című családi filmekben.  Meghallgatáson volt a Csillagok háborúja Han Solo szerepére, amit Harrison Ford kapott meg végül.

A 70-es évek közepén felhagyott a filmezéssel, hogy régi álmát megvalósítva profi  baseballjátékosként keresse kenyerét. A sors azonban másként akarta, egy vállsérülés nyomán fel kellett adnia sportkarrierjét, pedig a texasi liga vezető ütőjátékosa volt.

1979-ben az Elvis  című  filmmel tért vissza. Főszerepéért Emmy-díjra jelölték.   Bár a filmben nem ő énekelte fel a dalokat – Ronnie McDowell country énekes énekelt –, az 1994-ben készült Forrest Gump című filmben ő kölcsönözte Elvis Presley hangját. Ekkor először, a következő évtizedben több alkalommal dolgozott John Carpenterrel.

Elvis Presley többször is Russell pályájának része volt. Azon kívül, hogy gyerekszínészként feltűnt A világkiállításon történt című Elvis-musicalben, az  Carpenter rendezte Elvis c. filmben, majd 1994-ben a Forrest Gump című filmben ő volt Elvis Presley hangja, majd 2001-ben a Milliókért a pokolba  című filmben egy ál-Elvist alakít, aki egy las vegasi kaszinórablásban vesz részt.

Közel két évtizednyi sikertelen próbálkozás után a ‘80-as évek elején végre megismerte a nevét a világ, amely a legendás John Carpenter Menekülés New Yorkból (1981.) c. filmjének köszönhető.  A filmben egy egykori kommandóst, a félszemű Snake Plisskent alakította, akinek a jövőben börtönként működő New Yorkból kell kimentenie az Egyesült Államok elnökét. A szerep meghozta Russellnek az ismertséget és népszerűséget. A kőkemény figura eljátszásával egyben a modern akcióhősök közé kapaszkodott fel.

Kurt Russell felesége Season Hubley volt, akivel az 1979-es Elvis című film felvételein találkozott. Egy fiuk született 1980-ban, Boston Russell. 1983-ban válásuk közepette a Swing Shift forgatása során ismerkedett meg filmbéli partnerével, Goldie Hawnnal, s olyannyira szimpatikusnak tűntek egymásnak, hogy a mai napig együtt élnek. A magánéletben elért boldogságot nem követte szakmai kiteljesedés. Az évtizedben Rassel  karrierje némileg megfeneklett, szakértők szerint Az utolsó csepp (1988.)  című filmje és egyéb hasonló munkái miatt.

A nyolcvanas évek végétől viszont megállíthatatlanul tört előre. 1989-ben ismét keményfiút játszhatott Sylvester Stallone oldalán a Tango és Cashben.

 

Majd következett a hősies tűzoltó, Stephen McCaffrey szerepe a Lánglovagokban (1991.) . Hollywood rájött, hogy az egykori Snake Plisskennek még mindig jól állnak az akcióhős-keményfiú szerepek. Így a Tombstone - A halott városban (1993.)  Wyatt Earpöt, míg az 1994-es Csillagkapu  című filmben a szigorú Jack O’Neill ezredest formálta meg – sikerrel.

A Tűzparancs (1996.)  című filmben – igazi akcióhőshöz méltón – egy csapat terroristát tett ártalmatlanná Steven Seagal társaságában, majd nosztalgiázni támadt kedve. 1996-ban – tizenöt évvel az első részt követően – elkészítette ugyanis Snake Plissken kalandjainak folytatását. A Menekülés Los Angelesből című film munkálataiból nem csak színészként, hanem forgatókönyvíróként és producerként is kivette a részét.

 

A későbbiekben is folyamatosan dolgozott. A félelem országútján (1997.) ,

 

A katona (1998.)  , a Vanília égbolt (2001,)  , Milliókért a pokolba (2001.) című Az álmodó  (2005.)  alkotásokban szerepelt. Bebizonyította azt is, hogy nem csak afféle „izomember” a színészek között, a 2004-es Csoda a jégen  filmben például az 1980-as olimpián részt vevő amerikai hokicsapat szövetségi kapitányát formálta meg. A Dark Blue (2002.) című filmben nyújtott hiteles zsaru-alakítása sokakat meglepett, letisztult jellemformáló színészi játéka a kritikusok elismerését is kivívta. 2006-ban a  Poszeidón  katasztrófa remake-jében, 2007-ben Quentin Tarantino filmjében, a  Grindhouse: Halálbiztosban láthattuk.

2006-ban kiderült, hogy Russell volt a rendezője a Tombstone – Halott város című filmnek, nem pedig George P. Cosmatos, ahogy a stáblistában volt látható.

A színész szabad idejében szívesen hallgat zenét, nagy Elvis Presley-rajongó.

Kurt Russell a közeljövőben a tévében:

Az utolsó csepp - FilmMúzeum, 2011-03-17 21:00
Milliókért a pokolba - Film+, 2011-03-19 23:20
Csillagkapu - Film+, 2011-03-20 21:00, 2011-03-21 17:10
Poseidon - Cool TV, 2011-03-26 19:20, 2011-03-27 00:00
Őrjítő vágy  - Film+, 2011-03-27 23:40