A Micsoda nő! egykori szívtiprója ma 62 éves, ám férfias sármján nem fog az idő. Ma is a legismertebb és legelismertebb amerikai sztárok egyike. Ő az első férfi, aki a Vogue magazin címlapjára került, 1991-ben beszavazták a világ 50 legszebb embere közé, 1999-ben a legszexisebb férfi lett. 2007-ben óriási vihart kavart, amikor egy AIDS-ellenes rendezvényen Indiában arcon csókolt egy bollywoodi színésznőt.
 
Richard Gere Philadelphiában született 1949. augusztus 31-én. Édesapja biztosítási ügynök volt, édesanyja otthon vigyázott rá és négy testvérére. Ő volt a második legidősebb a sorban. Egész családja imádta a zenét, így már fiatalon megtanult zongorázni, de játszott trombitán és gitáronis. Iskolás éveiben aktív tagja volt a színjátszó körnek, egy-egy fellépésük alkalmával pedig a zeneszerzés is a feladatai közé tartozott. Másik szenvedélye a torna volt, aminek nagy hasznát vette későbbiekben, színészi pályája során. de ennek is köszönhette, hogy egyetemista lett belőle, miután sportösztöndíjjal jutott be a Massachusettsi Egyetem filozófia szakára, bár az iskolát nem végezte el. Amikor egy helyi színházban kapott főszerepet, azt nehezen tudta összeegyeztetni tanulmányaival. Miután néhány évadot a Provincetown Playhouse-ban, illetve a Seattle Repertory Theatre-ben töltött, New York-i színházakban játszott.Majd amikor 1973-ban Londonban rá osztották a Grease című rockmusical főszerepét kénytelen volt végleg feladni az iskolát. Ezután néhány évig "csak" sikeres színházi színészként jegyezték, széles körben pedig akkor vált ismertté, amikor Danny Zuko szerepét játszotta a Grease-ben, előbb a Broadwayn, majd Londonban is. Később klasszikus szerepeket játszott egy sor Shakespeare-darabban is.
 
 
1975-ben végre megkapta első mozis szerepét a Jelentés a felügyelőnek című drámában, majd néhány film után kezdtek el felfigyelni a sármos fiatal színészre Hollywoodban. Néhány éven belül ott is karriert csinált. A legfontosabb filmje a Micsoda nő! (1990.), melynek ő szerezte az emlékezetes zongoraszólóját, s amelyben Julia Roberts oldalán szerepelt. A film egy jóképű üzletember  és a Los Angeles utcáin dolgozó, kezdő prostituált szerelmi története.

 

A film Julia Robertsnek "Legjobb női szereplő" Oscar-díj-jelölést, a Legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjat, világhírt és ezzel együtt újabb sikeres filmszerepeket hozott. Richard Gere-t pedig Golden Globra jelölték. A romantikus történet végül meghozta a fordulatot Gere karrierjében is, innentől kezdve az élvonalbeli sztárok közé tartozott. A film lett az USA-ban az év negyedik legnagyobb bevételét hozó filmje, világszerte pedig a harmadik. A rajongók évekig követeltek egy újabb filmet kettejük főszereplésével. 10 évvel később újra együtt játszottak az Oltári nőben (2000.).

 

1980-ban az Amerikai dzsigolóval a sztárok és a szex-szimbólumok sorába emelkedett. Erre rátett egy lapáttal 1982-benGarni-zóna  című bombasiker. Ezt követően Gere a legnagyobb sztárok közé emelkedett, és sorra kapta az újabb és újabb szerepajánlatokat.

    


Pszichodrámákban és romantikus filmekben egyaránt nagyszerű alakításokat nyújtott, a nők egyik legnagyobb kedvence lett, A Sakál (1997.)  .című filmben Bruce Willis partnere volt.

1999-ben a People magazin őt választotta a világ legszexisebb férfijának. 2003-ban pedig a szakma rangos elismerését, a Golden Globe-díjat is megkapta a Chicago (2002.) című film férfi főszerepéért.

 

Túl a hatvanon is aktív, de már megválogatja, mit vállal el: 2008-ban Diane Lane-nel alakítottak szerelmespárt az Éjjel a parton című romantikus filmben, 2009-ben pedig három alkotásban is feltűnt: Hacsi - A leghűségesebb barát, Amélia - Kalandok szárnyán, Brooklyn mélyén című filmjét a hazai mozik is vetítették.

 

Richard Gere, a buddhista színész aktívan politizál: Tibet függetlenségének egyik fő szószólója, munkájáért több elismerést is kapott. Sokat tett  azért, hogy a kínai megszállást elszenvedő Tibet tragédiájára felhívja a világ figyelmét. az 1993-as Oscar-gálán mondott Kína-ellenes beszédéért néhány évre kitiltották a rendezvényről.

Megalakulásától elnöke a New York-i Tibet Háznak, és már jóval előbb tiltakozott nyilvánosan a kínaiak Tibetben alkalmazott módszerei miatt, mint ezt a kongresszus vagy a szenátus emberi jogi és külügyi bizottságai hivatalosan megtették volna. Tibeti útján készített fotóival illusztrálva 1997-ben Gere könyvet adott ki Zarándok (Pilgrim) címmel, és ennek bevételéből alapítványt hozott létre a tibetiek megsegítésére.

1999-ben önkéntesként dolgozott egy albániai táborban, koszovói menekültek között.  Jelentõs összegekkel támogatja a Survival International nevű szervezetet. amely az eredeti környezetükben élő őserdei törzsek kultúrájának megőrzéséért küzd.

1991-ben feleségül vette Cindy Crawford szupermodellt, ám négy évvel később el is váltak. A sármos sztár nem sokáig búslakodott: néhány év múlva gyermeket nemzett új barátnőjének, Carey Lowell színésznőnek.  A kis Homer James Jigme 2000-ben jött világra. Két évvel később pedig hivatalosan is összeházasodtak. A fiúcskát egyébként, felesége beleegyezésével, a buddhista tanok szerint nevelik.

 

 

Richard Gere a közeljövőben a tévében:

 


Rókavadászat - Filmbox HD, 2011-09-01 11:45
Amélia - Kalandok szárnyán - HBO, 2011-09-01 17:40, 2011-09-02 09:10,

Hölgyválasz - Filmbox Extra, 2011-09-02 05:55, 2011-09-02 05:55
Hacsi - A leghűségesebb barát - HBO2, 2011-09-03 19:25