"Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Ezt az embert mindenki ismerte, mindenki szerette. Nagy ember volt, de élete végéig megmaradt kisembernek. Szerény volt, de nagy lábon élt. Negyvenhetesen. És erre nagyon büszke volt. Emelt fővel viselte lábait"

 

 

 

 

 

 

 

126 évvel ezelőtt született Salamon Béla (Saly Béla, Beregrákos, 1885. március 4.) a 20. század közepének egyik legismertebb magyar komikusa, a túlélni iparkodó-ügyeskedő budapesti kisember alakjának klasszikus alakítója színpadon és a  filmvásznon. Ma már nem sokan tudják, hogy az ő nevéhez fűződnek az olyan szállóigék, mint a "Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni!" (Pomócsi marad), vagy a "Lepsénynél még megvolt!"

Édesapja a szegények életét éli, s végigdolgozza a napokat azért, hogy családjának meglegyen a betevő falatja. Kis üzletében a Munkácsról hozott hordónyi petróleummal, vagy éppen egy ládányi cukorral, kocsikenőccsel, vagy kősóval kereskedik. Egy munkácsi  árubeszerző út hozza a kislegény első színházi emlékét, ugyanis egy alkalommal az apa a gyermek nagy könyörgésére  magával viszi őt Munkácsra, ahol éppen egy cirkusz szórakoztatja a közönséget. Itt lát életében először színészt.

Hatéves korában már Berettyószentmártonban él szüleivel és testvéreivel, s innen jár be a tőlük 3 kilométernyire lévő újfalusi elemi iskolába.

Öt elemit végez el,  azután Pali bátyja Pestre viszi őt, hogy majd orvosnak tanuljon. Pesten a Wesselényi utcában működő izraelita polgári iskola tanulója lesz, ahol padtársa egy Kann Gyula nevű fiú, akiből később Kabos Gyulaként lesz ismert, ragyogó színész. A két állandóan "marháskodó" jómadár az  osztályt szórakoztatja az órák alatt.  Később inas lesz egy textilkereskedőnél.  Salamon csomagok kézbesítőjeként többször sodródik a Nemzeti Színház színpadának közelébe, s itt  teljesen rabul ejti a színház világa, a színpad, a színészek és az előadások. Barátai rábeszélik, hogy jelentkezzen valamelyik színháznál. Így jelenik meg egy napon  a Rákóczi úti Trocadero mulatóban, ahol kisegítő színészként játszhatott. Ezentúl nappal kereskedősegédként dolgozik, este pedig színpadon komédiázik.

Anyagi csőd, és sok kudarc után  1921-ben Salamon a meginduló Emke Kabaré állandó tagjává szegődik. A kabaré bezárása után, 1922-ban az Apolló Kabaréban kerül színre Szőke Szakáll Vonósnégyes c. egyfelvonásos bohózata. Kirobbanó sikert arat a bohózat, és  több mint 50 éven keresztül elnyűhetetlen darabja marad a magyar kabaré világának.

Ő maga erről 1925-ben így beszél: "Sok-sok csalódás, sok kisebb nagyobb emelkedések után észrevettek, és a "Vonósnégyes" című bohózatban befutottam. Azt mondják, új komikusi tehetség tűnt fel! Az én voltam, az én harmincnyolc éves fejemmel..."

(Amikor Szőke Szakállt leszerződtetik Hollywoodba, testi-lelki jó barátjára, Bélára testálja közjegyző előtt a "Vonósnégyes" összes jogát, és persze az ezzel járó szerzői jogdíjat is. Béla él is ezzel az örökségével. Ha nem akad kedvére való tréfa vagy bohózat, előveszi a Vonósnégyest, és a siker sohasem marad el. Sok pénzt keres vele. Még a háború után is, amikor leszerződik a Vidám Színpadhoz.)

Az 1923. december 1-jén megnyíló Terézkörúti Színpad (Játékszín) igazgatója lesz. 1931-ben filmszínészi karrierről álmodozva otthagy csapot-papot, és Németországba költözik, tervei szerint hosszú időre.  Salamon végül nem csapott fel sem német filmszínésznek, sem pedig világszámnak... hazajött.

1935 és 1938 között - ameddig játszhat filmekben - több hosszabb-rövidebb epizódszerep fűződik nevéhez: Az okos mama (1935.Havi 200 fix; Sportszerelem (1936.), Lovagias ügy (1937.) , Úri lány szobát keres (1937.) Hetenként egyszer láthatom (1937.) Köszönöm, hogy elgázolt (1937.)  Pillanatnyi pénzzavar (1938.) A képzett beteg (1952.) Szerelemcsütörtök (1959. )

1932 elején megpróbálkozik a nagyszínpaddal: elvállalja a Fővárosi Operettszínházban a Nyitott ablak című zenés bohózat férfi főszerepét.  A nagyszínpadi próbálkozása után visszatér a megszokott léptékű rivaldához, és a kabarék világához, ahol igazán otthon érzi magát, és amelynek kisebb nézőtere nevének hírére még képes megtelni estéről estére, hosszú éveken keresztül. 1935-ben, 50 esztendősen is úgy van jelen a színpadon, olyan derűvel, sziporkázó jókedvvel, mintha 25 évvel fiatalabb volna.

1939-ben leparancsolják a színpadról, munka és jövedelem nélkül marad, s így születik a Hej, színművész... című, afféle kényszerből vidám könyve, amelyben életéről mesél, és sajátos hangvételű anekdotái teszik élvezetessé írását. Művét maga terjeszti megélhetés gyanánt, házról házra járva. Csak 1945 után játszhat újra.

1945 novemberében, a teljes színpadi megvonást követően először Budapesten a Royal Revü Varietében lép fel.

A Vidám Színpad első előadásán 1951. szeptember 12-én gördült fel a függöny. Egyik alapító tagja Salamon Béla volt. A motor című bohózat az ötvenes-hatvanas évek fordulójának egyik legnépszerűbb műsorszáma. Ennek egyik elhíresült Salamon Béla-elszólása, a "Lepsénynél még megvóóót..." nemcsak hogy szállóigévé válik, hanem a Kamara Varietében menő műsor főcíme is éveken keresztül, Salamon Béla vendégjátékával.

Az idősödő Salamon rendszeresen elmegy kontrollvizsgálatra kezelőorvosához, Török doktorhoz.

"Miért, Béla bácsi? Nem érzi jól magát?" "Remekül érzem magam, aranyoskám. Csak hát az én koromban az ember sose tudhatja... Tudja, nagyon kopott a télikabátom. Újat kellene csináltatnom, és nem tudom érdemes-e még..."

Török doktor alapos vizsgálat után megállapítja, hogy: "Nyugodtan csináltasson, Béla bácsi!" Majd hozzáteszi: "Persze ne valami drága anyagból!"

Folyamatosan fellép a Vidám Színpad műsoraiban, egy-egy jelenet főszereplőjeként. 1958-ban Érdemes Művész kitüntetést kap.

Távozása az élettől szinte moliere-i. Tudniillik a Vidám Színpadon megy ekkoriban egy műsor, amelynek egyik jelenetében játszik az akkor már nyolcvanesztendős Salamon Béla is. A műsorsorozat egy pontján betegsége miatt ő maga kórházba kerül, s így ebben a jelenetben helyére a beugrást Kazal László, a komikus egyik állandó kártyapartnere és jó barátja vállalja, Kazal elmondása szerint igen nehéz szívvel.

Az előadás már jó néhányszor lemegy ezzel az új szereposztással, amikor egyik este hat felé Salamon kisétál a kórház ajtaján, nagykabátjában, alatta pizsamában, hogy "kicsit megszellőztesse magát". A portás ellenkezés nélkül kiengedi. Taxit int, ami akkoriban nagy szó, mert kevés a taxi, sok az utas... de pénz nincs nála, így a Vidám Színpad portásával, Edével fizetteti ki a cehhet. Salamon egyszer csak - Kazal legnagyobb megrökönyödésére - megjelenik pizsamában a megszokott öltözőasztalánál. "Lacikám, ma én játszom." Kimérten és nyugodtan változik át a kórházi beteg a színpadi megjelenésébe, és a meglepődött közönség és kollégák számára - akkor utoljára - aznap este még eljátssza szerepét.

Ünneplik, a közönség többször is visszatapsolja őt, aztán beballag az öltözőjébe, újra felveszi a kórházi pizsamát, taxit hívat, Kazaltól elköszön, további sok sikert kíván az ő jó szerepéhez, majd visszamegy a kórházba, és néhány óra múlva, de még azon az éjjel örökre távozik. (1965. június 15.) A másnapi szomorú sajtóhírt sokan kétkedéssel fogadják, hisz "tegnap este még színpadon láttuk..."

Soha nem végzett színésziskolát, soha nem tanult neves tanárok keze alatt, mégis évtizedekig hallhatók szerte az országban poénjai, és neve ismert a közönség széles körében. Félszeg, ügyefogyott, mégis ravasz kisembereket jelenít meg pályafutása során, azonban nem csak a színpadon, hanem magánéletében is mulattat, folyton vidám, bölcs humora sosem hagyja el. Nagyon fontos számára a nevetés, egyfajta életcél, s belülről fakadó igény természetes vágya, hogy mosolyt csaljon mások arcára, s talán neki, mint született "kisembernek", fontos is, hogy középpontban állhasson, hogy mindig legyenek, akik odafigyelnek rá.

Legendává lett az a történet, amikor a Pozsonyi úti gettóház feltett kezű lakóit az udvarra terelik a nyilasok - soraik közt gyakori a fiatalember -, és az egyik, alig húszéves körüli, géppisztollyal hadonászva és árpádsávos karszalaggal a karján rákiabál: "Salamon, maga hány éves?" Mire a lealázott, felemelt kezű komikus: "Jövő hónapban leszek hatvan. Tessék mondani, nyilas úr, leszek én hatvan?" - a válasz mégsem az akkor oly gyakori géppisztolykattogás, hanem a hahota, ami talán nem csak az ő, hanem a ház többi lakójának is megmenti az életét, és így nemcsak hogy hatvan, de hetven, sőt, nyolcvan éves is lehetett Salamon.

Hogy az anekdota igaz-e vagy sem? Kit tudja. Akár éppen meg is történhet abban az abszurd korban még ez is, de mindenesetre nem csak Salamonra, a korra is igen jellemző ez a legenda. Groteszk már az alaphelyzet is, hogy a géppisztolyos magyarságot védő meggyőződésesek mint "mentik" Németországba a magyar értékeket a német hadsereg segítségére sietve, a Nemzeti Bankban tárolt aranyfedezetet, ékszereket, nemzeti kincseket és a magyar zsidók rekvirált vagyonát, idegen, német érdekek kiszolgálójaként. Hogy azután az aranyvonat mégsem Hitler trezorjaiba vándorolt a "fajvédő" urak eredeti szándékai ellenére, hanem gellert kapva az amerikai hadsereg hadizsákmányát képezte, az már történelem, peres úton még tán máig is ható történelem. Nehéz és súlyos korszak volt az egyénre, országra egyaránt.