Vitathatatlanul minden idők legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadója volt. Olyan slágereket énekelt, mint az Egy szál harangvirág, a Kismadár ,, a Két összeillő ember , a Talán sok év után , a Kósza szél, A távollét , az Adagio,  a Carolina, a Gedeon bácsi . 1974. április 30-án bekövetkezett halála pillanatától mítoszok és legendák fonódtak személye köré, melyek napjainkig élnek, s még mindig újabb és újabb összeesküvéselméletek születnek utolsó napjairól és annak előzményeiről.

Bálvány volt, pedig akik közelebbről ismerték, tudták, hogy nagyon sebezhető, érzékeny ember. Ilyennek látták: hallatlanul magabiztosnak, lezsernek, ő volt a Férfi... és ez mind nem volt igaz. Messze nem volt magabiztos, messze nem volt ő olyan lezser, sok félelem élt benne, sok drukk. A siker könnyedséget adott neki. De valójában... ő ugyanaz a félénk kisfiú maradt, a kis gyökértelen, akinek indult.

Szécsi Pál 1944. március 19-én született Budapesten. Apja Szécsi Ferenc nyelvész/író. A 30-as években több könyve is megjelent:  Anyja Szemere Klára  polgári származású, külkereskedelmi levelező. A szülők 1937-ben kötöttek házasságot, három gyermekük született: Mária, Katalin és Pál. Szécsi Ferenc zsidó származású volt, ezért a zsidóüldözés miatt mindhárom gyereket megkeresztelték (Kati és Pali felnőtt korukig nem is tudták, hogy édesapjuk és anyjuk is zsidó volt.)

Szécsi Pál nem volt egy éves, amikor apját a háború végén agyonlőtték származása miatt. Ezután anyja  Mezőtúrra nevelőszülőkhöz adta. 1956-ban az anyjuk Amerikába disszidált, a két kisebb gyereket itthon hagyva, legidősebb nővérüket Bécsig magával vitte, de őt is otthagyta a pályaudvaron. Az anyjuk disszidálása után a két kiskorú állami gondozott lett, mivel a Budapesten élő, lakással rendelkező anyai nagymamájuk lemondott a gyámságukról. Később sem támogatta a két gyereket, sőt ahol tudott betartott nekik, mindig azt hangoztatva, hogy a "Szécsi gyerekek úgyis bűnözők lesznek". Ezután Kati és Pali csak magára és egymásra számíthatott. Az énekes későbbi pszichés gondjai, súlyos idegi problémái gyermekkorára vezethetők vissza.

 

18 évesen megismerkedett a 23 éves, lengyel modell Grazyna Haase-szel, (aki miatt márciusban a Szabadság-hídról a Dunába ugrott, ez volt az első öngyilkossági kísérlete), s akivel 1962. június 17-én házasodtak össze Budapesten. Három hónap múlva a pár Lengyelországba költözött. Varsóban kapott manökeni állást, gyorsan megtanult lengyelül, és a modellkedés mellett idegenvezetőként is dolgozott. A kapcsolatnak már 1965 évelején vége lett, de Szécsi egy darabig még Lengyelországban maradt, s csak 1966 januárjában költözött vissza Budapestre.

  

1967 tavaszán megnyert egy amatőröknek szervezett eszperantó dalfesztivált Salgótarjánban. Ezután kezdett el énekelni tanulni Majláth Júliánál. A Magyar Rádió és Televízió szakgárdája beválogatta az 1967-es Táncdalfesztivál énekesei közé, amelynek első elődöntőjében, július 20-án énekelte a Csak egy tánc volt című dalt, amellyel elindult énekesi karrierje. (Július 27-én a II. elődöntőben az Édes öregem   című dalt énekelte .)

Énekesi karrierje szépen ívelt felfelé,  sármos, kisfiús-férfias kinézete pedig a nők bálványává tette. Az 1968-as Táncdalfesztiválon az Akkor is lesz nyár című dalt énekelte, igaz mérsékeltebb sikerrel, mint az előző fesztiválon, de a rádiófelvételek és fellépések kárpótolták csalódottságáért. Közben habzsolta az életet, mindig szerelmes volt, nem vetette meg a futó kapcsolatokat, sem a férjezett nőket.

Aztán jöttek az olasz szerzemények Szécsi-féle adaptációi, majd a legnagyobb Szécsi-slágerek, s az ország könnyűzene-imádó közönsége a lábai előtt hevert. Szécsi tette Kósza szél  címen országszerte közkedvelt dallá az 1969-es San Remói 2. helyezett dalt.

Próbálta fegyelmezetten viselni a hihetetlen népszerűséget, de egyre nehezebben ment neki. Magánélete tele volt kudarcokkal, a fantasztikus karrier ellenére, egyre jobban magába zárkózott, és egyre gyakrabban és egyre többet ivott. Megpróbálkozott a külföldi karrierrel is. Németországban Paul Moro néven adták ki lemezét, de ott nem sikerült befutni.

 

 

Szécsi Pálnak a magánéleti kudarcok, sérelmek ellenére folyamatosan voltak szakmai tervei, fejlődni, újítani szeretett volna. Például kitalálta, hogy női vokálegyüttest szervez a műsoraihoz, ezért elkezdett énekesnőket keresni. Így talált rá Cserháti Zsuzsára, akit beajánlott a Magyar Rádió könnyűzenei stúdiójába, és a Szécsi-show szereplőjévé is vált. Cserháti Zsuzsa később szólóban is szép karriert futott be.

Sérült és érzékeny lelkivilágát mi sem tükrözi jobban, mint az az eset, amikor 1970-ben egy októberi napon találkozott Bánki Lászlóval a Magyar Telelevízió könnyűzenei osztályának vezetőjével, aki annakidején beválogatta őt a táncdalfesztivál énekesei közé és később is támogatta. Bánki megdorgálta Szécsit, amiért lemondott egy televíziós felkérést, emlékeztetve rá, hogy őt annakidején az MTV indította el a pályáján. Bár Bánki hozzátette, nem haragszik, Palika mégis nagyon szívére vette a dolgot, úgy érezte csalódást okozott egy olyan embernek, aki vele jót tett, Hirtelen sötétnek látott mindent maga körül és ismét elszánta magát a végzetes lépésre. Valahonnan szerzett gyógyszert, hazament és konyakkal bevette a tablettákat. Harangozó Terit hívta telefonon, aki értesítette a mentőket. Utána nyolc napon keresztül eszméletlenül feküdt és géppel lélegeztették. Szerencsére gyorsan felépült a dolog után, csak a nyakán a gégemetszés helye maradt örök emlékül, valamint az életét megmentő Harangozó Teri neve Szécsi Pál első dalszövegében.

 

Az 1971-es Táncdalfesztiválon Szécsi Pál a Pillangó című dalt énekelte, de sajnos nem érte el az általa és a szerzők által várt fesztiválsikert. 

 

Szécsi Pál 1972 januárjában a Magyar Rádió Ablak című műsorának volt vendége, ekkor találkozott a nála 12 évvel idősebb Domján Edit színésznővel, és vette kezdetét az azóta legendássá vált 10 hónapos szerelmük.Edit eljárt Pali fellépéseire, szakmai tanácsokkal segítette, minden szabad percüket együtt töltötték. A környezetükben azonban sok volt a "jóakaró".... Szakításuk után két hónappal Edit levelet írt Szécsi Katalinnak (domján edit levele), hogy vigyázzon öccsére, mert ő az életben már nem tud többé segíteni neki, és félti Palit, mert szerinte X-ék befolyása alá került. Majd pár nap múlva Domján Edit 1972. december 26-án  öngyilkos lett. Szécsi Pállal nővére közölte Edit halálhírét, majd mentővel beszállították egy pszichiátriai intéz-ménybe, ahol egy héten keresztül altatták, nehogy kárt tegyen magában.

Mivel magát okolta Edit halála miatt, és félt, hogy a közvélemény is őt fogja hibáztatni, ezért 1973 februárjában (Nyugat)-Németországba szökött. Hamburgból felhívta az édesanyját, akinél nővére épp kint tartózkodott, hogy szeretné meglátogatni ő is. Az anya azonban közölte vele, nem azért ment ki Amerikába, hogy a kölykei utána menjenek... Így miután frontálisan ütközött autójával, és Volkswagenjét totálkárosra törte, de szerencsére megúszta a balesetet, csak az arcán sérült meg, a hányatott németországi kalandja után júniusban visszatért Magyarországra.

A szakma megbocsátotta neki a disszidálási kísérletet, sőt a belügy részéről is megúszta egy ejnye-bejnyével és némi pénzbüntetéssel. S. Nagy István a "szárnyai alá vette", és dolgoztak a következő nagylemezén.

Szécsi anyagi gondokkal küzdött, még lakását is kénytelen volt eladni. újra összecsaptak a feje felett a hullámok. Alkoholizmusa is súlyosbodott.

Nyolcszor próbált meg öngyilkosságot elkövetni, de az utolsó pillanatban mindig segítséget kért, így ismerőseinek sikerült megmenteni az életét.  1974. április 30-án, az utolsó kísérletet már nem tudták megakadályozni: az énekes önkezével vetett véget életének. Mindössze 30 éves volt. Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.  A fájdalomtól megzavarodott rajongók mindenáron be akartak menni a ravatalozóba, a megvadult tömeg útját Koós János állta el kétségbeesetten. Halála hírére gyászba borult az ország, rajongói egyszerűen nem tudták feldolgozni a veszteséget. Még évekkel később is virágcsokrok százai borították sírját.